UK-trip – day 2 – Brighton, Seven Sisters, Bath

A második nap is sikerült elindulni időben, ismét dél tájban Brightonba értünk. De ezúttal már hárman voltunk! Autó lepark, irány a part! Ismét igen hűvös lett, persze csak amint kiértünk a tengerhez. Itt is volt móló, erre építettek egy vidámparkot, úgy látszik itt ez a menő. Kisétáltunk, dodzsemeztünk egyet, Szabi ismét csillapította étvágyát egy olcsó, de legalább vízízű fish n chips-szel. Ezt a várost is letudtuk három óra alatt, itt se volt semmi, indultunk a Seven Sisters nevű mészkőfalat megnézni. Ez egy parkos területről közelíthető meg, az autót sajna le kellett tenni és sétálni. Útközben mindenhol birkák, meg marhák, néha egy-két turista. Végre valami mennyei, igazán csodálatos! Eszméletlen monumentális fehér óriások, s mintha mégis kéz alkotta volna őket a tengerről kihajolva. 120 irányból körbefényképeztük, végtére ráleltünk valamire, amit érdemes volt.

Már kezdett sötétedni, így nagy nehezen döntöttünk. Mivel az idő továbbra is didergető, menjünk Bath-ba, a római kori fürdővárosba. Egy KFC-t útba ejtettünk, ahol Szilvinek sikerült bebizonyítania a parkolóban, hogy az iPhone speciális üveglapja nem törhetetlen, szilánkosra repedezett és karcol még mindig, de celluxszal agyontapasztgatta, így legalább nem ejt sebet. Lehet, hogy okot adtunk az év perére!

Bath-ba érkeztünk hozzávetőleg éjfélre, ahol szinte minden szálló és B & B tele volt. Másik lehetőségünk az lett volna, hogy egy szobát megosztunk 6-7 emberrel egy hostelben 45 fontért. Így Robi ide, Robi oda, muszáj volt megszállnunk egy Travelodge Hotelban. Jópofa volt, még szállóba sose mentem úgy be, mint a filmekben, hogy helló, csak úgy jöttem, kérek egy szobát. Sajna nem mentek bele, hogy egy kétszemélyesben aludjunk hárman, pedig külön-külön is megpróbáltuk körbejárni a témát Szilvivel. A családi szobák meg foglaltak voltak. (Utána jófejnek tűnhettünk, mikor együtt megjelentünk!) Nem is volt drága, szobánként végül kb. 60 font, ami két emberrel számolva egy szobát nem rossz. De velünk itt volt Szabi is egy szobára egyedül! :)

UK-trip – day 1 – Southend-on-Sea

No végre megvolt a várva várt kirándulásunk. Múlt hétfőn, 2010 május 10-én Szabival összepakolva indultunk el, hogy felvegyük Lewisham-ban (London délkeleti része) az előre Europcar-tól bérelt kocsit. Azért mentünk csak ketten, mert szegény Sziszike járatát törölték a Maldív-szigetekről, így kénytelen volt egy plusz napot Sri Lankán tölteni. Szóval átvergődve újfent a londoni tömegközlekedés kellemetlenségein megejtettük a papírmunkát és átvettük az igen szép Seat Leon-t. Én még kicsit féltem az anyósülés oldali vezetéstől, főként hogy mindezt a baloldalon kell csinálni, ezt tetézte, hogy alapból nem vezettem egy éve. Átgondolva mindezt inkább Szabinak engedtem át a vezetés kezdését. Bár ne így lett volna!

Beizzítottuk a GPS-t, mivel még Londonból se találtunk volna ki annak segítségével. Ez nem tájékozódó képességünk hiányának köszönhető, hanem annak, hogy London óriási kavalkád és mi 90%-ban metrót használunk, tehát nem túlzottan ismerjük a felszínt!

Szóval Szabi a második sarokig finoman ment, majd úgy érezte, már iszonyú király. Én a baloldalon rettegtem, láttam, ahogy majdnem minden útszélén álló autónak elvittük a tükrét és időnként patkáztunk egy erőteljeset. Sebaj, már eltelt vagy öt perc, Szabi magabiztossága nőttön-nőtt, így nem félt nagy gázzal kikanyarodni egy főútra, ahol jöttek is, meg Szabi az egyesben való nagy kihúzatás után hirtelen jobb oldalon próbált váltani, ami ugye nem sikerülhetett, kicsit bepánikolt. Ekkor már épp egy buszmegálló után a járdán volt félig az autó és 20 centire sikerült egy vaskorlátot majdnem telibe találni. Én visítottam, mint akit kiheréltek, persze Szabi is beszart attól, amit művelt, úgyhogy onnantól kicsit visszafogottabban ment. Párszor azt hittem már kicsit aludni is tudok majd, de azért a stressz forralta a gyomrom.

Ez a napunk Southend-on-Sea városkához vezetett, mely a keleti tengerparton fekszik, a Temze tölcsér torkolatának északi tetején. Dél körül már itt is voltunk. Nagyon helyes kis városkába értünk, egész mediterrán hangulat uralkodott el rajtunk… Leparkoltuk a kocsit, kimentünk a partra sétálni, ami kellemes, aranyos, kicsit ijesztő lehet nyáron, mert nem túl nagy és gondolom fél London ide jár. Néha még a nap is kisütött és akkor a sapka is lekerült és a télikabáton is kicsit lejjebb csusszant a cipzár ezen a forró májusi napon. A parti sétányt egy térdig érő kis betonfal választotta el kavicsos tengerparttól, ha ennek tövébe kuporodtunk egész melegnek hatott az idő, itt kicsit punnyadoztunk. Ettünk a sétányon egy fish and chips-et. Hát gyerekek, én már nem az elsőt próbáltam ebben az országban, de ezeknek itt semmi ízlésük sincs. Minden íztelen, bűzös, olajos, maradékunkat a sirályokkal etettük meg. És kipróbáltuk az angolok undorító kedvencét is: ecet a sült krumplira! Hát, jól sejtettem, annyira gusztustalan az íze, mint amennyire orrfacsaróan büdös.

Maga a település bájos, szép időben biztos még barátságosabb. A tenger nem túl szép, de az angoloknak jó ez. A látványba az rondít bele, hogy a távolban, a torkolat másik oldalán gyárak sokaságát lehet látni. Egy vidámparkon kívül igazán nincs itt semmi, kivéve egy másfél mérföld hosszúságú mólót, amire kisvasút visz be (pénzért) és azért, hogy ott ne találjunk mást, csak egy „gift shop”-ot és egy kávézót. Mennyire ingerszegény nép ez?
Késő délután viszont szép látvány volt, hogy az apály miatt a tenger vagy 200 méterrel beljebb vonult. Ez is valami. Azért egy Zamárdi naplemente odab…ósabb!

Kora este visszamentünk végül Londonba, mert Szilvi megérkezett. Jó lehetett neki, csoki barna volt és virult! Jó volt végre látni, főként, hogy nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán megérkezik.

Úgy véltük legjobbnak, ha aznap már nála alszunk és másnap indulunk újabb küldetésre, mert túl késő volt és minek is elindulni valahova, hogy aztán fizethessünk feleslegesen a szállásért.

The Caffé Nero Experience - Az angol humor nyomában 1.

Az angolok sokak szerint savanyú emberek. Mások állítják, hogy az angol humor létező jelenség. Jómagam az utóbbiak táborába tartozom/tam. Mivel egész nap emberekkel foglalkozom úgy döntöttem, utánajárok a kérdésnek ami engem is izgat.

Nap, mint nap portyára indulok az angol humor nyomában, de csak homályos jeleit találom, nem mernék egyértelműen nyilatkozni a létezéséről. Mintavételi közegem főként jómodú agolokat és a nyugat-európai turistákat fedi le, így sajnos nem juthatok univerzális következtetésre kutatásom végén sem.

Eddigi tapasztalataim szerint a turisták kedvesek, közvetlenek és szeretik a humort, amit viszonoznak is. Az amerikaiak a leginkább kedvesek és a mosolygósak. Az angolok ezzel szemben sokkal komplexebbek.

Az angol vendégek 3 jól elkülöníthető csoportra oszthatók:
1. aki nem érti és nem is szereti a viccet kb. 40%
2. aki érti és szereti a viccet, de fejletlen humorérzékkel rendelkezik kb. 40%
3. aki szereti a viccet és humorosan reagál rá kb 20%.

Álljon itt egy példa az 1-es pontra tegnapról:
Vendég: Van kulcsa az emeleti vécéhez? Zárva van.
Én: Nincsen kulcsom, valaki biztosan éppen használja.
V: De már nagyon régen zárva az ajtó és senki nem ment se ki, se be.
É: Hölgyem, én kinyithatom Önnek de nem vagyok benne biztos, hogy ezt szeretné. A bent ülő valószínüleg nehéz pillanatokat él át.

Ez a beszélgetés tegnap kétszer zajlott le. Az első esetben egy ötvenes, jólöltözött fehér nővel folytattam le, aki a végén fintorogva vonult el. A második egy harmincas, szintén rendezett ruházatú fekete srác volt, de ő vigyorogva vette a lapot. Talán egy bizonyos társadalmi rétegben nem dívik a pórnéppel való humorizálás...

Most újabb túrára indulok de lehet, hogy a Szent Grált előbb megtalálom.

Folyt köv.

Séta Deptfordban

Tegnap nem dolgoztam és költségkímélő megoldásként egy kis sétára indultam Deptfordban. Ez a kettes zónában van a központtól délkeleti irányban, ahol Szilvi is lakik. Pár napig ismét rombolhattam a lakásukat, mert szegény lányok most épp a Maldív-szigetekre mentek pihenni...

A mászkálás rövidgatyában és pólóban történt, eszméletlenül sütött a nap, élveztem. Egy ideig. Hazafelé már szétfagytam a viharos széltől. Azért jó volt, sajna nem gyakran van még ilyenre se idő és lehetőség.