London és a hócipő

Visszatért Londonba az ősz, esik az eső, fúj a szél és hűvös van. Bazsi Photoshop oktatófilmet néz, Robi alszik, én pedig 30 perc múlva indulok dolgozni, juhé!

Megpróbáltak maradásra bírni, mármint a munkahelyemen. Viszonylag csábító fizetésemelést helyeztek kilátásba csak maradjak még legalább az év végéig és végezzem el az Assistant Manageri tanfolyamot. Némi beszélgetés után abban maradtunk, hogy fizuemelés lesz és maradok amíg jól esik. Igazából nem esik jól.

Ez a vendéglátás hosszútávon felemészti az embert és bevallom, nem vagyok hozzá elég kemény. Londonban meg főleg nem. Unom, hogy egész álló nap papagájként ugyanazokat a kérdéseket teszem fel mindenkinek, amihez képest már a mosogatás és a szarkaparás is felüdülésként hat. Unom, hogy a vendégek nagy része nem vesz emberszámba mert csak egy szaros keleti európai (többnyire lengyel) bevándorlót látnak bennem, igaz én sem tartom sokra ezeket az öltönybe bújtatott életúnt faszkalapokat, akik a héjában főtt krumplit vajjal kulináris orgazmusként élik meg. Barmok! Unom, hogy képtelenek elpakolni maguk után, vagy legalább nem összekenni mindent egy kis csésze kávéval. Unom, hogy azt gondolják, hogy egy közepes kávé megvásárlásával többek nálam. Unom, hogy nincsenek szabad hétvégéim, hogy 5kor kelek, hogy beérjek reggel és hogy fél 12-re érek haza. Unom, hogy a lányok átnéznek rajtam a buzik viszont pofátlanul stírölnek. Unom ezt az egészet amit "nyugat"-nak hívnak, mert egy kalap szart sem ér! Vagy csak nem vagyok hozzá elég érett? :)

Újra London...

Visszatértem Londonba, ez lesz a 3. napom. Nem értem mi a büdös francot csinálok itt!

A kollégáim és a kedvenc törzsvendégeim persze nagyon örültek nekem, ami nagyon jólesett, de egyébként semmi sem köt ehhez a helyhez. Az első munkanapomon bejelentettem, hogy szeretnék felmondani amilyen gyorsan csak lehet. A managerem megkért, hogy augusztus végéig még maradjak, szeptemberben mehetek. Nagy mázlija van, hogy baromira kedvelem, különben nem várnék. Addig is, próbálom pozitívan, vagy legalább nem (túl) negatívan megélni ezt az utolsó 1,5hónapot, de nem egyszerű. A kávezóban meleg és tömeg van, tegnap 12órát dolgoztam zárásig és ma megint zárok. A napom legjobb része a munkába indulás és a hazatérés azon része amikor a könyvemet olvashatom a metrón. Ilyenkor csak a történetre koncentrálok, megszűnnek az engem körülvevő idegesítő dolgok. Nagy probléma nincs, csak ez az életforma nem nekem való. 10 négyzetméteren 2Robival szinte csak telefonon beszélek, amikor dolgozni indulok még alszik, amikor hazaérek még dolgozik, reggel 6-8-ig. Bazsi Szilvinél, 2 napja nem is láttam. A metrón csupa furcsa arc, kelet-London pedig legfeljebb annyira barátságos, mint Kőbánya-Kispest otthon. Gondolhatjátok...

A munkahelyemen a két kávédarálóból az egyik nem működik, a mosogatógép pedig műszak végén nem ereszti le a vizet, kézzel kell kimerni. A szerelők már egy hete váratnak magukra... A vendégek óriási koszt hagynak maguk után, mintha nem is a híres "Nyugaton" lennénk. (Aki mégegyszer azzaj jön nekem, hogy "bezzeg a művelt nyugat", azt arcbaverem!) Valaki tegnap megint összekente szarral az alsó vécé falát. Ennyit a nyugatról.

Nem baj, pozitív gondolkodás, pozitív gondolkodás, pozitív gondolkodáááááás!!! Most legalább az idő jó :)

Balaton-London – visszatérés a darálóba

A vasárnap fantasztikusan telt, nem tudom mikor volt ennyire boldog napom. Annyi minden jó történt egyszerre, hogy nem is tudom volt-e valaha ilyen. Zamárdiban ébredtem Szabiék nyaralójában, mellettem Szilvivel. Barátok mindenfelé, Pizsi kint a nyakamba ugrott. Reggeli, pakolás, autóba be, M7, M0, szüleimnél stop. Anyu, Sanyi, nagymamám vártak minket otthon, eszméletlen ételekkel. Ettünk, ittunk kint a teraszon, volt húsleves, lencseleves, túróscsusza harcsapörkölttel, húsos-gombás tészta, madártej, fagyi, málna tejszínhabbal, kávé… Persze én mindent megkóstoltam, hogy jó „ízzel a számban” térjek vissza Londonba. Beszélgettünk egy csomót, olyan volt, amit elképzel az ember az idilli családi vasárnapi kajcsizásnál.

Este 8 tájban érkeztünk Ferihegy 1-hez, ahol Szilvi a vonatállomásnál maradt, mert ment Kecskemétre további szülői-baráti csapatépítő tréningre. :) A szüleim bekísértek és mindent végigvártak velem (ahogy nagyjából egy éve is) amíg el nem tűntem a sorok végén. Egész idő alatt küszködtem érzelmeimmel, de a váróterem hátsó részén szerencsére ment a döntő (spanyol-holland), így azzal el tudtam terelni a figyelmemet. A gépre nagy késéssel lehetett felszállni. Beültem egy ablakhoz, általában így, itt szeretek utazni repülőn. A kifutópályán kilő a gép, egyre gyorsabb, majd elkezd emelkedni. Többnyire ez a kedvenc részem az útból, de mint tavaly, most is csak azt éreztem, hogy könnyek folynak az arcomon miközben mintha legbelül egy kényszerzubbonyban tombolnék és a szívemet labdának nézve gyerekek rugdosnák azt a földön. Visszatér a depi…

Otthon mindig volt közlekedés, a lakásban meleg víz, hely a metrón… :(

Ma hétfő van, reggel megjött Bak Csabi, Robi bátyja, volt osztálytársam (aki nem tudná). Kicsit mászkáltunk a városban, újfent turista vagyok, de már kicsit unom és undorodom főként az állandó tömegtől és nyüzsgéstől. Egy igazán általánosan szép dolog volt, a zöld parkok. Viszont amíg otthon voltam itt is forróság volt, mely abban nyilvánul meg, hogy minden fű kiégett, porzanak a parkok és homokszínűek.

Megcsinálok még egy-két tanfolyamot, legyen értelme a visszajövetelnek. Közben azért próbálkozom normális munkákra jelentkezéssel (tehát egy év után sem adtam fel), de elhatároztam, hogy étterembe nem megyek vissza. Inkább húzok haza, ahogy elfogy a pénzem, de vendéglátásban többé nem szeretnék dolgozni se itt, se máshol. Azért erősen takarékon tartva magam még itt tudok lenni egy kicsit munka híján is. Szilvi miatt még próbálom kihúzni valameddig, bár otthon úgyis olyan munkám lenne, hogy kirepülhetnék minden héten! :) Na kiderül hamarosan, viszont a lényeg, hogy idén tuti húzás van haza, reméljük minél hamarabb!!!


Konklúzió(k):

Mindenkinek ajánlom, hogy menjen el otthonról egy évre, mert egyszerűen más ember lesz utána. Máshogy lát és hall mindent, olyan apróságokat vesz észre és értékel, amit előtte talán soha. Azt hittem, csak az első napokban fogok pl. minden ételt percekig szagolgatni, csukott szemmel kóstolgatni és élvezni, ahogy a nyelvemet átjárja a harmónia, de nem. Még tegnap is úgy ettem otthon mindent és minél többet, mintha börtönbe jönnék vissza.

Máshogy ver a szív, ha ennyi idő és külföldi élmény után látjuk meg a Parlamentet, a Lánchidat, a Blahánál az aluljárót, a Balaton vizét, Szentendrét és még inkább fáj otthagyni ismét mindezt.

Volt volt...

Lementünk a Voltra. Prodigy és Kruder & Dorfmeister vonzott oda minket, de ez az a két előadó ahol vagy nem volt egyikünk sem, vagy nem is emlékszünk rá, hogy ott lettünk volna. :)

A buli a szokásos módon kezdődött: pálinka, sör, nagy találkozások, összeborulások. Gerit sem láttam már majd' egy éve, de persze volt osztálytársakkal is összefutottunk. Végre Kornél barátommal is tudtam inni egy sört és a Ministry hangulatát is átélhettem a barátaimmal az Unicum bootleg bárban ahol annyira jó volt a talpalávaló, hogy még Kruderékről is megfeledkeztünk...

Még Lovasi Andrással is csináltunk egy közös képet. No nem mintha annyira szeretnénk, csak gondoltuk felvidítjuk, hogy érezze a törődést. De így sem tűt túl vidámnak, úgyhogy Andriskám innen üzenem, hogy ez volt az első és utolsó közös képünk amit ráadásul csak miattad csináltunk, mert mi nem is hallgatunk ilyen mókusokat! :)

Hajnali 6 körül értem vissza a kocsihoz ahol néhány órát pihentetőnek nem nevezhető alvással töltöttem el. 8 után indultunk vissza Budapestre, 1,5 órát utazással, ugyanennyit pedig az M0-áson dugóban állva töltve el. Mindent összevetve, így is megérte!

Hurrá Nyaralunk 2.

Vége a Balaton Soundnak újra Pesten vagyok. Kicsit nehezen kezdek neki az elmúlt pár napról szóló beszámolónak, még túl friss az élmény, egyszerre jön elő minden. Csodálatos pár napot töltöttünk Zamárdiban, amit nem kis részben a jóbarátainknak köszönhetünk. Köszönjük!!! :D

Az idő és a körülmények ismét nekünk kedveztek, 35fokban és napsütésben a Balatont lángos és sör hegyek szegélyezték és mindezt a kedves barátaink társaságában élvezhettük. Esténként baráti beszélgetések, bográcsozás és kutyasétáltatás volt a program. A baráti társaságaink egymástól külön álló egységeit ismét sikerült közelebb hozni egymáshoz, ami elengedhetetlen ha egy 3 szobás házban egyszerre 15-en alszanak, minden lehetséges helyen... :D Csúcsidőben mintegy 6 autó és 2 motor parkolt az udvarban, amire korábban még nem volt példa.

A kulináris élvezeteket Bazsi-féle bográcsgulyás, sajtos-tejfölös, parasztos és velős lángos biztosította. A Balaton vízszintje az idei esőzések miatt a megszokottnál magasabb volt a déli parton; a víz gyönyörű Balaton-színű és tökéletes hőmérsékletű. Végre megtanultam rendesen frizbizni, most már egyenesen is tudok dobni, nemcsak kifliben. :) A megszokott lángososunk helyett újat kellett találnunk, mert az új üzemeltetővel sajnos csak az árak nőttek, a színvonal viszont csökkent. Valahogy megvolt annak a hangulata, hogy 2km-t kellett gyalogolni, aki ki akarta érdemelni a lángost. A mostanihoz csak a nagycsúszdáig kell elmenni. :) A Sound vonzotta hatalmas tömeg (engem) nem zavart annyira, végre olyan fesztivál hangulatba kerültem amire már régóta vágytam. A lányok itt is csodaszépek, az emberek pedig barátságosak voltak.

David Guetta, Pendulum és Paul Kalkbrenner szombat esti fellépése volt a csapat közös nevezője, Geri áldásos segítségével még Szilvinek is sikerült keríteni az egyébként már elfogyott jegyekből. David, láthatóan néhány marék hallucinogén szer hatása alatt, akkora partit penderített a nagyszínpad elé, hogy én is alig fértem a bőrömbe, előre is mentem ameddig csak lehetett. A zenét 21. századi fénytechnika és led-jelmezes, lézerfegyveres táncosok gazdagították. Paul live-act-jéről sajnos lemaradtunk, mert a hatalmas érdeklődés miatt a partysátrat még csak megközelíteni sem tudtuk. Bungee-jumpingolni a Volt után természetesen megint nem tudtam... :( A buli és a barátok természetesen mindenért kárpótoltak, a hajnal fénypontja pedig a napfelkelte megtekintése volt... :D

Az elmúlt két hétben több jó történt velem, mint a megelőző 2 évben összesen. Vagy csak eddig nem figyeltem az apró és mégis igazán fontos dolgokra. Végre rájöttem, hogy értékes ember vagyok, aki nincs egyedül, mert tényleg sokan szeretnek. Ezzel együtt az életkedvem is visszatért, valamint mostantól a kopaszodásra is sz@rok! :D

"Magyarország, szeretlek!" ;)

Bazsi - hazalátogatás 2 - solution

Eltelt pár nap és újra embernek éreztem magam. Eltelt rá egy, és nem éreztem bevándorlónak, nem ideillőnek magam, ahogy egy éve minden nap. Elmúlt egy hét és rettegek visszamenni. Érzem, hogy bármit bénázhatok odakint, soha nem lesz olyan munkám, amire itt esély van és soha nem fognak úgy megbecsülni, ahogy itthon. Dolgozhatnék még jobb pénzért Londonban, de rájöttem, hogy semmi értelme, hosszú távon nem éri meg, közben elmegy az élettől is a kedvem. Mind szolgaként dolgozunk odakint, ráadásul a hasznukra se válik a dolog a későbbiekre nézve sem.

Akármi is van itt, ez az enyém, innen jöttem, itt van mindenki aki, és minden ami fontos. Kivéve egy valakit, de ha minden jól megy, ő is haza fog jönni Londonból még az év vége felé. Nem Robira és nem is Szabira gondoltam... :) Addig az én dolgom, hogy valami alapot ehhez létrehozzak. Tehát úgy néz ki még ha most vasárnap fájó szívvel vissza is kell húznom a britekhez, pár hét és jövök el onnan. Valami elég izmos dolog kellene hogy visszatartson. Mondjuk az Ádám 003-as! :)

Hurrá, nyaralunk!

Újra itthon vagyok! Fantasztikus érzés, a szemem is könnybelábad amikor belegondolok. Hogy miért is, kezdjük az elejéről.

Londonban a hazautamat megelőzően már egészen jó idő volt, napsütés, meleg. Indulásom napjára beborult, esett, és persze jött a lehülés. Budapestre érve rögtön 30celsius fok vágott gyomron ahogy a forró kifutópályára léptem, de nem bántam. Nyaralni jöttem. :)

Remélni sem mertem, hogy ennyire sokan fognak hívni mindenhová, de érkezésem után folyamatosan érkeztek a programajánlatok. Kedden meccsnézés-sörözés, szerdán bányató és fergeteges rewind party, csütörtök lazulás Petivel, pénteken Volt fesztivál (Prodigy, Kruder & Dorfmeister), stb... Ilyen bulis nyaram szerintem sosem lesz! A post írása közben pedig drága barátom őrületes party mixét hallgatom. Köszönöm Robikám!!! :D

A városban rengeteg minden változott, fejlődött. Új terek, szórakozóhelyek, épületek vannak. Ja, és persze Starbucks és Costa Café a Nyugatinál. A lányok még mindig gyönyörűek, az éjszaka még mindig fergeteges, a csapolt sör kellően habos!

Az első benyomásaim nekem kevésbé vegyesek, mint Bazsinak, én mindig is imádtam Budapestet! A házak változatosak és színesek, még ha nincsenek is olyan jó állapotban, mint Londonban. A lányok tényleg lélegzetelállítóan gyönyörűek, csak úgy kapkodom a fejemet! És még órákig tudnék értekezni a magyar lányokról, de nem mindenkit érdekelne.

A Nyugatinál több helyen erős szagok érződnek, kosz van, de akkor is itt élek, és ez a legszebb város a világon! Az aluljáróban a megszokott prostituáltak lesik a kuncsaftokat, engem is megtaláltak már a "Szexet?" felajánlással, de valahogy még mindig nem tartom vonzónak az ajánlatukat. :)

Napközben Bazsiéknál Debreceni kolbászt sütöttünk, majd az Omszki tóhoz közeli bányatóban uszkáltunk Pizsivel. Az agyagos talajtól kicsit zavaros volt a szélén a víz, de ki a francot érdekli amikor már egy éve nem pancsoltam ekkora vízben!!! Bazsival folyamatosan fülig ért ért a szánk, ekkora élményben már régen nem volt részünk. Pizsi is ugrált, fürdött, fáradhatatlanul hordta a botokat a vízből.

A szerda esti rewind még mindig a budapesti éjszaka egy kihagyhatatlan pontja ahol a legnagyobb partyk vannak. Bazsi szerint (aki ért ehhez a zenéhez) a tegnapi Dj szar zenéket játszott (amit a tudtára is adott :))), de azért mindenki remekül szórakozott. A Corvintető hangulatos, Londonhoz képest Tesco-s árakon dolgoznak: 1 korsó sör kb. 450Ft (1,3Font:))). A Ministriben legutóbb 4 kisüveges (2,7dl) sörért 18 fontot fizettem.

Az XXL tágasságú szovjet metró szuperszónikus sebességűnek tűnik és egy éve nem láttam már ennyi ülőhelyet metrón. A Nyugatitól a Klinikákig villámgyorsan eljutottam, Londonban ennyi idő alatt még Bethnal Green-ig sem visz a metró Leytonból. A mozgólépcső is gyorsabb és szélesebb. A budapesti csúcsforgalom pedig egy angol kisváros forgalmát idézi. Minden kisebb, de minden otthonosabb és emberibb léptékű is egyben. Itt embernek érzem magam, nem csak egy hatalmas gépezet kis tagjának. A sárga villamosba, az Oktogonba és az Andrássy útba szerelmes vagyok, mind rendkívül hiányzott! És persze a család és az igaz barátok, akik nélkül mindez nem érne semmit!

Most valami frappáns lezárást kellene találnom, de nem jönnek a szavak annyira elérzékenyültem. Úgyhogy, most csak:

FOLYT. KÖV. :)