Szavazás!!! :D

ééééÉÉS MOOooost!!! Szeretném meghirdetni a LEBASZ első (és lehet, hogy utolsó) szavazását!!! A következő LEBASZ videó a téma, vagyis annak zenéje. A képeket én válogatom, amit tudni kell, hogy csak és kizárólag a bulis képeinkből fog készülni. A ti feladatotok az lenne, hogy ennek a cikknek a kommentjében, valamint iwiwüzenetben, facebookon vagy akárhogy (bennfentesek a körímélen) tudassátok, hogy melyik a kedvenc nagyon pörgős, nagyon bulis zenétek amivel szerintetek jól lehet prezentálni egy csomó buliképet, illetve szeretnétek egy jó hangulatú "klipp" formájában viszont hallani/látni :)
Remélem lesznek is szavazatok, itt most majd kiderül, hogy tényleg olvassa -e valaki a blogot :D :D

Legyetek jók ha tudtok, a többi nem számít!!!!

LEBASZ in Wonderland @ Ministry of Sound

Heheeeyyy!!! ÉÉééÉs újra eljött az idő, hogy eldobjuk az agyunkat!!! Szabi már 2-3 héttel a buli előtt szervezkedni kezdett mikor az SZSZSZ (SZuperSZabiSZenzor) riadót fújt, mivel észlelte, hogy újra tong-tong PETE TONG áll porondra a Ministry of Soundban. Úgy be volt pörögve, hogy aznap éjjel kétszer is lerúgta az ágyról szegény Ritát :D hehe (na jó ezt csak én találtam ki, de milyen qrva jól hangzik már... )
Szóval mind a 4-en megrendeltük a jegyeket, hogy tutira nyitva álljon előttünk Wonderland kapuja.

Szerény személyem kb két hete folyamatosan húzta az igát vagy a parkolóban, vagy a bárban, vagy a recepción, de mondtam magamnak, hogy "Ideffiggyeljéé rRobi Tte! Eztabulitte... nemhagyodki...értem?!!" :D (igen, sajnos a belső hangom tök részegen beszél hozzám...:D )
Egy héttel a party előtt amikor már nagyon fáradt voltam ("FÁRADTNAK TŰŰŰNSZ...") fel is hívtam a Szabit és panaszkodtam neki. Bevallom férfiasan, hogy nem voltam férfias, mert felmerült, hogy nem megyek el. De aztán eszembe jutott, hogy a főnököm is mondta: "Rob gets it". Szóval ha ő mondta akkor én is mondhatom, hogy "gets-i" kemény leszek, elmegyek abba a buliba, jól érzem magam, aztán megyek dolgozni másnap :D

éééÉÉÉs eljérkezett 20-a, Szombat este. Zúztam haza melóból, hogy még kicsit pihenjek mielőtt elindulunk. Persze ebből semmi se lett de "Sebaj Tóbiás" gondoltam, majd bepörgünk :D Bazsi bevásárolt egy kiskereskedelmi mennyiséggel RedBull-ból, meg egy üveg vodkát hogy tuti alapja legyen a HOUSE -nak!

Valószínűleg Bazsi jobban be tudna számolni az öltözködésemről, mert később még poént is csinált "a nyomorékból", ugyanis van egy problémám (de ezzel nem hiszem, hogy egyedül lennék): Minden alkalommal mikor megyek valahova felpróbálom az egész ruhatáram (ami mondanom sem kell, hogy nem túl nagy és nem is a legjobb, legmárkásabb, stylist által összeválogatott gyűjtemény) és megállapítom hogy minden pólóm, gatyám, ingem és cipőm szar, vagy éppen jó, de valami akkor sem passzol. Így, mikor Bazsi már nagykabátjában arcát kaparva ül az ágyon és izzadtságcseppeket törölgetve a homlokáról kb 10 másodpercenként kérdezget, hogy "megyünk már?", akkor én mindig csak annyit mondok, hogy már mindjárt (ezt kétszer általában), 1 perc tényleg (ezt is 2x... mintha ettől jobban elhinné). Ezek után leveszem ami rajtam van, és felveszek tök mást. Ekkor Bazsi "takes off" egy szó nélkül kb és észreveszem, hogy komolyan menni kéne. Felveszek egy 16. teljesen más összeállítást, ami ugyanolyan szar mint a többi és indulok :D

Utazás: buli előtt annál szarabb nincs, mikor annyira fáradt vagy, hogy a metró idegesítően hangos hanghatásai ellenére is bealszol a ringatása miatt... Egyszer egymásra is néztünk és 1-2 szóban meg is egyeztünk kb így, hogy "őőőoooaaah...." "jah... én is fáradt vagyok" :D

Megérkeztünk (szerintem az egyik legfrankóbb nevű állomáshoz) Elephant & Castle -höz, és egy kis bankautómatázás, cigizés stb után találkoztunk Szabiékkal és elindultunk kedvenc, a klubbhoz közeli sarokunkhoz, hogy biztos alapokra fektessük a buli hangulatát a turbóvodkáinkkal és bákárdi kólával ><) aki nem járt még Bákárdon, az bánhatja :)

A szemerkélő eső ellen egy terasz alatt talált menedéket a MagyarPartyKvartett, és sziporkáztunk meg szityókáztunk úgy egy órát, mielőtt célba vettük az ojjektumot.

Durván nyomtuk és elővételes jegyünk volt + 3 fontért, így ugyanabba a sorba állhattunk, mint mindenki más aki az utcáról beszédült az erős keleti szél miatt :D na de sebaj, azzal nyugtattuk magunkat, hogy biztos nem kaptunk volna jegyet azt meg nagyon bántuk volna.

Bejutottuuuuunk :D én már nagyon izgultam de nem csak azért hogy elérjük-e a wc-t, még mielőtt kínos, de egy orgazmussal felérő megkönnyebűlést érezve bevizelek, hanem az "előtér feeling" miatt. Mikor a ruhatárba dobod a jakót és a boogie már a lábad rázza.... na ha ez megvan akkor az rossz buli nem lehet!

So, bejutottunk végre és elkezdtük felmérni a terepet... Gondolom, hogy Rita így első alkalommal milyen jól érezhette magát, az amúgy sem kis szemecskéit mégnagyobbra nyitva pislogott jobbra-balra :) Elindultunk a termek közt, majd wc stb és első megálló a Bar terem volt. Amúgy minden teremben van bár, de ez külön egy kis bár és tánctér egyszerre :) lényeg, hogy nagyon jó zene ment.

A Bar teremben nagyon kis kellemes warm-up -ra teljesen tökéletes kemény ritmusokon lágy dallamok, vocal, vegyesen elektro és trance muzsikákat pörgetett a LEMEZLOVAGLÓSSRÁC. Nem hiszem hogy ez a neve de tökmindegyis, noname de nagyon jó dj az a lényeg.. :D
Szerintem mindenki jól érezte magát aztán a hátsó teremben (aminek fogalmam sincs mi a neve, csak annyit tudok, hogy ennek a legjobb a mennyezete, mert felváltva világítanak a színes kockák :) aztán cigiztünk is meg minden és már 1:30 kor észrevettük, hogy "a mester" játszik a BOX-ban :D úúúúgyhogy indulláááÁÁs!!!!
Elfoglaltuk a szokásos helyünket, a dj pulttól kb 5 méterre, terem közepe, mindent lehet látni és a zene is tökéletes.

A táncoslányok inkább libegnek mint ráznak, de igazából annyira jó velük az összhatás, hogy tök mindegy mit csinálnak :) A kedvencem természetesen egy gyönyörű ferdeszemű lány volt, akinek rendőr egyenruhára apelláló (bőr)öltözéke kellemesen virított minden lényeges idomot, vonalat a kb hibátlan testén, a rendőrsisak meg pont úgy takarta az arcát hogy nagyon titokzatos legyen, vagy lehet hogy csak takarta az éppen nem tökéletes részét a testének, nem tudom, de az amit láthattunktökéletes volt :) . Néha annyira "ráZoomoltam" hogy teljesen kiestem a ritmusból, mintha a kígyóbűvölő hatása alatt lettem volna (a kígyómmal együtt) :D. Ha a csajra koncentrálsz akkor akaratlanul is követed egy-egy mozdulatát, mintha akkor veled táncolna :D... mint mondtam, ők nem is annyira a zenére mozognak, csak illegnek-billegnek jobbra-balra, néha egy hajlás, szexin felnézés, lábemelés stb, szóval a tuti recept, hogy érezze az ember, megérte kiadni a 23 fontját és nem csak egy sima hangosan dübörgő teremben van, hanem Wonderland-en :) :)
Persze félreértés ne essék! Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy ha Pete-bá egy csupasz mezőn pörgetné 10k Wattal akkor nem tombolna a nép akár kérődző teheneket vizslatva is.... ugye Szabikám??!!! :D

So... tánci iszi pisi cigi dumcsi ezek így egymás után, és felváltva és keverve, és folyton. :D
Én személy szerint nagyon jól éreztem magam és ezt köszönöm a LEBASZ-nak, főleg hogy mire végeztünk és indultunk haza / dolgozni addigra rúgtam be a legjobban, és még ilyet (azt hiszem) soha sem csináltam, de aznap full részegen mentem dolgozni és még szundikáltam is egy kicsit az asztalomnál :)

A lényeg: Jó lesz később visszagondolni erre is :)

Talált tárgyak hazája

Az a jó Londonban, hogy rengeteg mindent lehet találni az utcán. Gyakorlatilag egy egész lakást be lehetne így rendezni. Bár a kerítés itt sincsen kolbászból (leginkább az angol sausage kapható többféle ízben, de erről egy másik bejegyzésben...), az emberek jódolgukban mégsem tudják, hogy mit kezdjenek a megunt, használt holmijaikkal, így inkább kiteszik az utcára. Ez mondjuk érdekes, tekintve, hogy a folyamatos "terror-fenyegetettség" miatt alapvetően nem szeretik a magukra hagyott tárgyakat, csomagokat. Én mindenesetre rendszeresen jobbnál-jobb dolgokba akadok az utcán: Sony minidisc lejátszó 5db originál bontatlan TDK minidisc-kel, vadiúj Kenwood konyhai robotmixer a dobozában (magyar szabványos csatlakozóval!!!), 5.1-es Sony házimozi hangszóró szett, Epson fénymásoló-nyomtató-szkenner, stb..., és a mindenfelé széthagyott bankókról még nem is beszéltem! És persze minden alig használt és teljesen működőképes állapotban. A szemfüles járókelő ezenkívül rengeteg elhagyott fényképezőgépre, mobiltelefonra, kinőtt gyermek biciklire is szert tehet, de láttunk már nagyon szép, igazi bőr ülőgarnitúrát is, bár az még Edinburgh-ban volt...

Hazafelé – a lúzersztori (csak 18 éven felülieknek)

Elég húzós hétvégém volt, szombaton és vasárnap is (március 6-7.) reggel 9-től éjfélig melóztam. Azon kívül, hogy fárasztó ennyit talpon lenni és koncentrálni, fizikailag és szellemileg is leépül közben az ember, nem hogy még kedves is tudjon maradni a paraszt vendéggel, aki nem ért a lámpakapcsolgatásból és zenekikapcsolásból, illetve abból, hogy már nem kérhet semmit, mert egy ideje lezártuk a kasszát…

A város másik felén dolgozom a lakhelyhez képest, de azért többnyire 45-70 perc alatt haza tudok jutni. (Olyan mintha otthon Kőbánya-Kispest közelében laknék és a Moszkva térre járnék dolgozni.) Ez alapesetben egy metró-vonat vagy egy metró-metró-busz kombinációt jelent. Sok gond akkor sem volt, ha későn végeztem, mert a metrók sokáig járnak. Eddig. Most viszont kiderült, hogy nem így vasárnap. Szombaton úgy, hogy éjjel 12-kor léptem ki az étteremből, 46 perc alatt értem haza, szinte rekordot döntve. Mondtam is magamban, hogy mindig ilyenkor kellene járni, minden egyből jött és végre nem volt tömeg. Ezen felbuzdulva indultam útnak hazafelé vasárnap is. Az utolsó vonatom elment, hát jöjjön az éjszakai busz, azzal mindig el lehet jutni metró közelébe, a vonalak közt meg bárhol lehet váltani. Elértem 20 perc alatt Elephant and Castle állomáshoz, ahol a Northern line-ra lehet szállni. Épp előttem húzták be a rácsokat és mondta egy kedves fekete dzsentlmen, hogy „szori, klozd”. Na mondom, bazmeg, kezdődik – amitől mindig rettegek – az éjszakai közlekedés. Nyúlok a telefonomhoz, hogy hívjam Robit segítségért, aki két napja magával hordta mindkét átalakítót, így reggel kicsit morcos is voltam rá, hogy nem tudtam feltölteni megint a telómat. Sebaj csak kibírja, gondoltam. Robi telója egyet csörgött, mikor az enyém kikapcsolt és meghalt, teljesen lemerült. Neee! 10 perc után jött egy busz, amire láttam kiírva, hogy Holborn, az nekem fasza, eljutok a Central line-hoz, amivel már utaztam 1 után is. Pár megálló után látom, hogy épp elhaladunk Waterloo mellett, ahol a Jubilee line kapui még nyitva állnak és mennek az emberek ki-be. Leszállok a buszról, futok be… Futnék be, bezárják előttem a kaput… Óóó, hogy rohadjatok meg, mintha direkt szívatna ez a város időnként. Újra busz, tényleg Holborn, ahol természetesen zárva találom már a metró kapuit, de egy TFL-őrt (itteni BKV-s) meg tudok kérdezni legalább hogy is jutok Leyton Station-re. A fejéhez kap, elkezdi vakarni, a száját egyik oldalon erősen felugrani látom a füle irányába, majd annyit mond félig mosolyogva: „Uhh, good luck!” majd a BKV-s tesóra mutat, hogy őt kérdezzem. Ő árad az infótól, mondja, hogy oda sehogy nem megyek közvetlenül innen, de egy busz visz egész közel, Leyton Baker’s Arms-ig. Elnavigált a megállóhoz, huss, már 20 perc múlva ültem is az 55-ös buszon, ami egy óra alatt el is zötyögött az említett helyre. Ám még csak ezen a buszon jött az igazi élmény.

Alapból kínzóan fáradt voltam. Kissé ideges is egy-két munkahelyen történt probléma miatt. Izzott a fejem, zakatolt az agyam, a szemem majd kifolyt a fájdalomtól, mert előző két éjszaka se tudtam aludni. A buszon a fölső szintre mentem és bevágódtam a leghátsó sor szélébe. Pár perc után vettem észre, hogy előttem pár üléssel egy 24 körüli fiú páros erőteljesen folyamatosan nyalja-falja egymást, ami kissé undorító volt. (Azt megszoktam, hogy tele a város melegekkel, nincs is ezzel gond, de ez túl közeli élmény volt.) Próbáltam kifelé bambulni, de a nyakon és arcon csattanó puszik és fülharapások sajnos nézés nélkül is kirajzolódtak előttem. Még csak ezután jött az „ájlávjú! nó ájlávjú móóór” párbaj. Ekkor már tényleg forgott a belem a 20 órán belül történt eseményektől, de kísérleteztem SMS-törlésekkel lekötni magam. Sikerült belemélyedni, már nem is észleltem a külvilágot, mikor egy drogos feka srác dülöngélve hátracsoszogott, majd becseszte magát mellém. Hogy a francba nem lehet a sok helyből válogatni? Miért pont mellém kell? Persze a szagát hamar tetézte folyamatos magában beszéléssel, majd kiabálással. Azt hittem már nem is ezen a világon vagyok, ennyi szar nem jöhet össze. Végre leszállok a buszról. Mire egy bonyolult táblázaton megtalálom, hogy is jutok innen haza az ötödik és egyben utolsó busszal, épp elsuhant előttem a kívánt jármű. Hogyaza! Mérgemben nyúlok a zsebembe, ki a cigis doboz, kinyit, a picsába, hogy ez is üres! Mit vétettem? A fáradtságtól és az amúgyis kb. 0 fokos hidegtől negyedórát reszkettem, majd jött a buszom (69-es).

Leszállok, lakásba be. (Robi mesélt már a legújabb „riasztórendszeréről”, melyet akkor alkalmaz, ha nem megyek haza. A szobánk ajtaja befelé nyílik. Kintről belépve jobb oldalt egy fiókos szekrény van, melynek fiókjai pont az ajtóra nyílnak. Így ha egyet kihúzunk, az ajtó beleakad. És e napon jöttem haza. A rendszer pedig még tesztelés alatt.) Finoman lenyomom a kilincset, nagy sunggal nyitnám az ajtót. Olyan éles éjszakába sikító koppanás hallatszott, hogy a házban szerintem mindenki felkelt. A fasz kivan, bazmeg, tudtad, hogy jövök, mi a picsának… Na mindegy több rossz már nem is történt, 3-ra ágyban voltam. A gond csak az volt, hogy az idegtől még 5-ig nem tudtam elaludni és 10-kor már fel is keltem, még mindig zubogó gyomorral…

England SUCKS!

Kedves Barátaim és mindenki aki itt készülne letelepedni!

Ne gyertek! Ne hagyjátok el a kulturált kelet-középeurópai Hazánkat, nem éri meg.

Ami itt vár/na titeket: szar idő, pocsék kaja, seggfej szigetlakók, rengeteg hülye bevándorló, X,O,L és F lábú lányok hada és a tömegközlekedés!

A múltkori kis 2 órás(!!!!) metróalagútban ücsörgésünkön még jót mulattunk Bazsival. De az, hogy a ma 22.19-kor Gerrards Cross-ból Londonba tartó vonatomat törölték, na az már erőteljesen kib@szta a biztosítékot! Az állomásra érkezve egy orrsövényferdüléses retardált közölte velem a jó hírt, mely szerint a napi utolsó vonat 22.07-kor már elment, de lesz még vonatpótló busz 23-órakor és éjfélkor is. Hát ez fantasztikus mondtam én, de hogy a büdös anyátokba lehet az, hogy a 22.07-es nem is szerepel a 2010 május 22-éig érvényes menetrendben, ellenben a 22.19-es, a 23.22-es és a 23.37-es vonatot viszont szó nélkül kiszedtétek? "Hát, kis változás történt a menetrendben" - mondta az angol. "És ezt nekem honnan kellene tudnom?" - kérdem én. "Hát az internyetrül" - gyütt a válasz. (Direkt megnéztem, az állomás közelében mindenhol a régi menetrend volt kitéve.) Hogy az a büdösnagy százágú retkes villám állna bele az angolok szaros alsótájékába! Ilyen szar egy helyet!

Karrier

Megindultam a fantasztikus lehetőségeket rejtő ösvényen felfelé a GBK berkein belül. Végre felfedezték, hogy baromi tehetséges vagyok, hiszen van 2-3 diplomám is. :) Két hét munka után megkérdezték akarok-e supervisor lenni, persze igent mondtam. Két hétnyi tréning után jövő héten kezdek, mint supervisor, ami annyit tesz, hogy sokkal több felelősség, és röhejes, kb. egy fontos béremelés (per óra azért). Kiutazásom óta először lépem át a minimálbért! Csuhaj! Nyitás, zárás, papírmunka, elszámolások, ilyesmi. Innen a határ a csillagos ég! :) Kár hogy különösebben nem érdekel ez a dolog, de hát más nincs. Mindegy, ha már felfedezték, hogy ebben is eszméletlen jó vagyok, legyen! Szerencsére a manager nagyon jófej, jóban vagyunk, kedvel, török származású, meleg. (Tudom, hogy ez kicsit vegyes infó, de jól jött ki.) Néha kicsit helyre kell tenni, mert hajlamos igazi GBK-s kirohanásokba, de nagyrészt tudom kezelni. A manager asszisztens egy aranyos litván csajszi, legkésőbb májusban távozik, mert terhes, már így is nagy a pocija. Tehát addigra remélhetőleg az ő helyét veszem át, ha addig nem jön valami jobb melólehetőség. Az biztos lenne még vagy egy font plusz. :)

Ja, és úgy néz ki május vége, június eleje egy új munkakör megalapozásának kezdete. Páran (Gizi, Szabi, én) ha minden jól megy, elkezdünk egy tolmács tanfolyamot. Tíz héz, tíz teljes nap, a mostani meló mellett még lehetne is csinálni. Utána mázlival még ezzel kapcsolatos munkát is találhatunk bárhol a világon ahol vannak magyarok, de ha nem, ez mindenképp megéri, minimum az angol tökéletesítése végett.

Még egy infó. Hamarosan szociális segélyhez folyamodom egy magyar srác javaslatára. Plusz pár száz foncsi havonta a semmiért a számlámra utalva, mert a fizetésem nem ér el egy bizonyos szintet. Tehát teljesen jogos és megillet, csak eddig nem tudtam róla. Majdnem minden lengyel nyomatja, miért ne próbáljam ki én is. Egy kis extra nem árt a jobb megélhetésért. Bizony jól fog jönni, ha összejön.

Szülői látogatás

Szüleim kilátogattak február 25-28 között Londonba. Szerencsére két napot tudtam velük tölteni és megmutatni sok helyet, amit lehet, hogy kihagytak volna, pedig egyikük se először volt itt. Mászkálás, evészet, sok beszélgetés, főleg az én beszámolóim. Élveztem, hogy végre van kivel megosztani, hiszen akikkel itt vagyok, ismerjük egymás sztorijait, nagyon újat nem tudunk mondani egymásnak, csak a napi változásokat. A szüleimet viszont nem láttam 2009. július 1-je óta, mégha telefonon beszélünk is időnként. Fura, mintha el se telt volna ennyi idő.

A lényeg viszont, hogy a sok kellemes élmény mellett sajna volt pár olyan is, ami megerősítette bennem azt, hogy még egy ideig biztos maradok itt. Ez a mentalitás. E pár napra, mintha egy kis Magyarország vett volna körül. Kis keserűség, kaki mindenben. Most tűnt csak fel, hogy amióta eljöttem otthonról ezzel nem találkoztam. Vagy legalábbis nem ez vett körül, mint otthon általában. Pedig az én szüleim még nem is vészesek ilyen szempontból, de azért érezhető volt a jó kis magyar panaszkultúra ezerszirmú virágának burjánzása. Finom ez az étel, de… Jó az időjárás, de… Tetszik ez a hely, de… A szállással nincs semmi gond, csak…

És csak ekkor eszméltem rá, hogy én is ilyen vagyok. Igen, sajnos tudom, de talán mivel feltűnt, kezelhető. Azért vagyok ilyen, mert otthon ilyenek az emberek, megértettem pár dolgot. Pl. hogy ha más miatt nem is, talán azért még harcolok, hogy magamból is kiirtsam ezt, mert ilyen hozzáállással nem leszek boldog. Pedig sajna most itt sem jó a helyzet, de lesz ez még így se! Az utóbbi pár hétben tisztára olyan, mintha depressziós lennék. Van pár vidám napom, aztán pár amikor élni se akarok és próbálom megértetni magammal minek is vagyok itt. Szar a munka, kevés a pénz, Robival lakom egy kis szobában… Ez otthon is meglenne. Ilyenkor csak Szilvi tud lenyugtatni, és megerősíteni bennem, hogy itt a helyem. Legalábbis még egy ideig biztos.

The Caffé Nero Experience - The Beginning of a New Era (Egy új korszak kezdete)

Reggel 10 óra volt, Közép-Európa leggyorsabb kerű maestrója már 3 órája rendületlenül darálta a sort. Latte/cappucino, koffeines/mentes kávé, zsíros/félzsíros/szója tejjel, elvitelre/helyben fogyasztva, extra kakaóporral/vagy anélkül, teljesen mindegy volt. Egy rendelés sem tartott tovább 10-15mp-nél. A tegnapi feltöltés után igazán elemében volt, ruganyosnak érezte a testét, mintha nem is robot lett volna.

Szabó du. kettő körül érkezett, kicsit álmosan(legalábbis, Olgának mindig úgy tűnt, hogy épp elaludni készül...) és azzal a letörölhetetlen hülye vigyorral az arcán, amitől Olgának mindig majdnem kisültek a transzformátorai. Nem is akarta látni, ezért gyorsan elküldte, hogy takarítsa ki a vécéket és szedje le az asztalokat, valamint töltse fel a kihelyezett cukor és szalvétatartókat és ha ezzel is végzett, akkor söpröjön fel és töltse fel a hűtőt hideg üdítőkkel. Tudta, hogy Szabót ezzel kb. a nap hátralevő részére lekötötte, bár erre a gondolatra a vezetékei is felizzottak a dühtől, mert tudta, hogy ez neki kb. 10 perces feladat lenne.

Szabó már negyed órája sikálta az alsó vécét mire elég tisztának találta. Elégedett volt, sosem látta még ennyire tisztának. Már épp a következő feladatra ugrott volna, amikor szembetalálkozott Olgával. Titánium huzalozású fémkezeivel éppen meg akarta fojtani Szabót, amikor beindult a szubrutin, mely a korábbi programfrissítésnél fertőzte meg.

"Szabó menj mosogatni én majd megcsinálom a többit" - mondta. Mintha nagyon távolról, egy csövön keresztül hallotta volna magát. Nem értette, hogy mi történt, de így kellett cselekednie. Szabó kissé zavarodottan állt előtte, szemmel láthatóan ő sem teljesen értette a helyzetet.

Olga nem egészen 5 perc múlva ismét a bárban volt, leváltotta Szabót a mosogatónál és kiszolgálni küldte. Tudta, hogy így hosszú sor kialakulását kockáztatja, hiszen Szabó még csak trainee, de most ezzel sem törődött...

Estefelé a kávézó elcsendesedett, Olga is befejezte a mosogatást. Szabó segíteni próbált, megkérdezte mivel tud segíteni neki. Olga ismét meglepve hallotta saját magát amint azt mondta: "Semmit. Maradj csak a bárban, ha valaki jön akkor szolgáld ki, én addig megcsinálok mindent. Ma eleget dolgoztál, köszönöm." Főleg a mondat vége zavarta nagyon, de semmit nem tudott ellene tenni... Szabó teljesen meg volt hökkenve, azt gondolta, hogy ez csakis csapda lehet. Nem az volt.

Hála a viselkedésmodulba beépült új programnak (és a jövőben az életét feláldozni nem félő LEBASZ ügynöknek) Olga ettől kezdve kedves lett és segítőkész. Annyira megkedveltem, hogy őszintén sajnáltam, amikor múlthéten elhagyott minket. Manager lett a Nero lánc egy másik kávézójában. Remélem jól fogja érezni magát az új helyen és azért néha minket is meglátogat majd.