December 26.: ismét Greenwech

Újfent későn keltünk (Robit kivéve). Terv a már említett park és obszervatórium volt, hiszen aznap is kellett valamit csinálnunk, ha már Szabi nem dolgozott, nekem még mindig nem volt / nincs munkám és az a személy, akivel leginkább lettem volna, illetve akivel Szabi is lett volna (két külön személy) épp Magyarországon tartózkodott. Szóval megint maradtunk egymásnak, de sebaj, mindig kihozzuk belőle a legjobbat! Már céltudatosan lőttük be a Greenwich Park-ot, így hozzávetőleg fél óra alatt odaértünk és meneteltünk fel a GMT (Greenwich Mean Time) otthonához, ahonnan az időszámítás „indul” (zónaidő számítás alapja) és a csillagvizsgáló közepén megy át földünk nulladik hosszúsági köre. Még az épületet is kettészelték, hogy a tény jobban áthassa az embert.

Jópofa az egész, tényleg olyatén, mintha egy fontos, valamit igazán jelentő helyszínen lennénk és ahogy a vonalat átléphetjük - mely a két irányba megtehető első lépés - mintha dimenziókapun ugrálnánk át. Nem mellékesen elég kellemes a kilátás innen fentről, bár mivel ecseteltem, hogy ez London szinte „kieső” keleti vége, a közvetlen háttérben található múzeumon túl, csak az általunk kis New York-nak becézett Canary Wharf, illetve még a mi oldalunkon (a Temze déli partján) az O2 (ótú) stadion lelhető. Lenézve a csillagvizsgálótól, mely megélt néhány esztendőt, kissé túl modern szembeköpést érzek, de megtörölve a szemem, igazából elviselgető, sőt nem is olyan rossz, csak hozzá kell szokni ehhez az egyveleghez. Ide gyertek el, megéri a látvány és ingyen van!!!

Hazafelé tévedésből ugyan, de egy földalatti átjáróba tévedtünk, melyről azt hittem, hogy lerövidíti utunkat hazafelé. Csodáltam, hogy az 1903-ban épült "Tunnel"-t miként áshatták annk idején a föld alá ennyire a Temze közelében. Szabi állította, hogy mi a Temze alatt haladunk át éppen, de ezt teljes mértékben kizártnak tartottam. Mintha szűk metróalagútban sétáltunk volna. Izgi volt hol is jövünk majd a felszínre. És tényleg! Felértünk a hosszas lépcsősoron, megfordultunk és a Temze északi oldalára értünk. Szabinak volt igaza!!! Én picit csalódtam, hogy még messzebb kerültünk otthonunktól, de a látvány ismét fennséges volt, úgyhogy kattogott a gép rendesen és persze nem bántuk a kis vargabetűt, mely maximum 20 perc kiesést jelentett.

Egy kis plusz az uccsó képen: kiderül, hogy Londonban is ismernek már, sőt szobrot is kaptam egy háznak a falán (az óra tetején)!
Persze remélem láttátok a piros kabátos srácot, aki félelmetes arckifejezéssel és testbeszéddel ugorja át magasan a 0. fokot! Még mindig nem fogták el.
Ja és e napon készült a híres banános sorozat is, melynek csak két publikus képét helyezhettem fel a blogra - egyelőre...

December 25.: Greenwich

Szegény Robi ment dolgozni reggel 7-től este 7-ig. Ráadásul akár hiszitek, akár nem, Londonban ilyenkor (de több vonalon egészen 29-éig) nincs megoldva a közlekedés. Több metróvonal helyén – jó esetben – pótló buszok járnak, de ezek vagy jönnek vagy nem. Robi ezt jól meg is szívta, első nap taxiznia kellett, azóta meg simán másfél óra a bejutása, ami amúgy kb. 20 perc.
Szóval gondolhatjátok Szabival hogy sajnáltuk, mikor fél 11 tájban felkeltünk. :)

Bőséges reggeli, Bazsi féle cigi-kávé, Szabi féle hörgés-rengeteg, kis időhúzás, majd indultunk, hogy lemozogjuk a nagy kajálásokat. Elindultunk Deptford-ból (ahol a lányok laknak) a Temze mentén keleti irányba és mindent fényképeztünk, ami utunkba került. Olyasmi részeken kell keresztül sétálni, mint Kőbánya vagy Miskolc csodás ipari negyedei, de azokkal szemben mégis megvan a hangulata, főként, hogy több száz évesnél is idősebb móló, kikötő-maradék díszíti a partot. Szerencsénkre a nap tűzött, mégha hideg is volt, így ismét élveztük az élet apró örömeit. Kb. másfél óra alatt Greenwich-hez értünk. Ez még csak a városrész, nem a híres hegyen álló csillagvizsgáló. Varázslatos kis környék ez. Nem is érteni hogy kerül abba a környezetbe, ahol egymás után sorakoznak a gyárak, hajók, lerobbant vasszerkezetek. Mindez még inkább segít, hogy kis gyöngyszemként emelkedjen ki Greenwich a csúnyaságban.
Itt található a tengerészeti múzeum (National Maritime Museum), tengerészeti egyetem (The Old Royal Naval College), a Cutty Sark hajó, az elbűvölő Greenwich Park, benne a Royal Observatory-val. Utóbbi kettőről viszont a következő cikkben számolok csak be, hogy csigázzam a kedélyeket...

Apropó. A kis utcák között egy titkos katonai gyárra bukkantunk. A környékbelieket megkérdezve tudtuk meg, hogy egy különleges gépezetet készítenek egy jó ideje, melyről senki nem tudhat, de annyit rendszeresen hallanak a tudósoktól, hogy „Adam”. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy hamarosan kész Ádám 2.0! (Akinek ez nem mond semmit, olvassa el az HMS Belfast cikk utolsó bekezdését!) Utolsó képen sikerült feltűnésmentesen lekapnunk a kék kaput, melyen remélhetőleg kifér, és minden igényt kielégít majd a legújabb Ádám!

Karácsony

Csuda hangulatban telt karácsonyi esténk Londonban. „Szerencsére” Szilvi és Gizi nyuszija, Misi (aki amúgy kislány) adott indokot és lehetőséget arra, hogy a lányok lakását őrizzük december 24-étől 28-áig, amíg ők Magyarországra utaztak. Ez egy gyönyörű, tágas lakás London DK-i részén. Így 24-én már délután ide gyűltünk mindannyian és egy kis főzőcskézésbe kezdtünk. Nem épp karácsonyi menüt sikerült összeállítani, de a lényeg az volt, hogy végre normális főtt ételt együnk és ne is csak egy fogást, mint általában mióta kint vagyunk. Hiszen azóta mellőznünk kell szüleink és nagyszüleink csodálatos főztjét is, melyre most könnyes szemmel és csorgó nyállal epedeztünk hiába. Én halászlevet akartam mindenképp, de normális hal hiányában lefújtuk a dolgot. Második vágyott étek a töltött káposzta lett volna, de káposztából csak lengyelt lehet venni, de az se az igazi magyaros és nincsenek csomagolós levelei, csak a „szálas” része. Remélem érthető… :) Szóval egyszerű irányadót – együnk finomat és sokat – sikerült betartanunk és elkészült a káposztaleves valamint a vörösboros marhapörkölt krumplipürével. Úgy belaktunk, hogy a meglévő hozzávalókat a palacsintához se tudtuk összerakni, nem hogy megsütni, úgyhogy az máskorra maradt.

Az utóbbi jó pár évben a karácsonyi hangulat nem igazán akart fejembe mászni és beágyazódva elhitetni velem, hogy ismét elszállt egy év és itt a szeretet ünnepe. Idővel azonban legalább a családi kör és ételek átitatják az ember vérét és legalább picit bele tudja élni magát az egészbe. Na most még ez a minimális azonosulás is elmaradt. Ettünk, ittunk, beszéltünk a szüleinkkel vagy aki fontos nekünk, néztünk filmet, dumáltunk, jól éreztük magunkat. De olyan volt, mint egy átlag nap. És hiába szeretjük egymást a „magunk módján”, mégis fura volt mindhármunknak ez a helyzet: kizárni, elvágni a múltat, melyben töltöttük minden vagy legtöbb eddigi karácsonyunkat. Time of a new era!
Legalább a kényelem és meleg ebben a fantasztikus lakásban éreztette velünk, hogy nem ugyanazt az átlagos estét éljük. Valaki, valami csak szeret minket – együtt vagy egyenként – hogy legalább ennyivel szebbé tehettük e napot.

Utólag is mindenkinek boldog karit, főleg azoknak, akik olvassák a blogunkat!

home-vágy

Hát most megtöröm a sort és nem arról írok hogy mi történt azután hogy megjöttem és hogy dolgoztam stb... hanem arról hogy mennyire nyomorult érzés egy másik országban egy teljesen idegen környezetben tölteni egy ünnepet amit eddigi életed során mindig a szeretteiddel töltöttél.
December 23-a van és már igencsak éreznem kéne hogy jön a karácsony de semmi.. még csak annyira sem hogy ha elolvasok egy jópofa kártyát vagy látok egy gyönyörű képet aminek normális esetben meg kéne hatnia most semmi hatással nincs rám. Jópofa karácsonyi e-mail-ek facebookon köszöntések meg minden... de semmi. Maximum csak dühöt érzek de ebben az esetben csak magamra lehetek dühös, hogy miért nem intéztem úgy hogy legalább ezen az ünnepen otthon legyek a családommal, barátaimmal.
Szerencsére 2 jóbarát itt van velem és csinálunk majd egy jó karácsonyi vacsit. És majd skype-on beszélgetek a családommal... egy élmény lesz. Nem baj, ezt is kibírjuk aztán majd csak jobb lesz később!
Az a bizonyos pohár még mindig félig teli van, csak mikor ilyen depis vagyok kezdek úgy érezni hogy valami gyökér folyton nagyokat kortyol bele és persze hogy ilyenkor látok meg jó kis idézeteket mint: "Ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni, akkor élnie sem érdemes." Martin Luther King. És arra gondoltam hogy a mostani helyzetem sajnos sehogy nem védem meg még azzal sem hogy azt mondom hogy otthon nem lehetnék ennyi pénzért parkolóőr... DEHÁT PARKOLÓŐRNEK LENNI NEM JÓÓÓÓ... úgyhogy van dilemma rendesen :)
Nem túl happy a hangulat, de majd biztos a LEBASZ összehoz valami kis karácsonyi feelinget - ami után egyébként mehetek dolgozni 25-26-án yoooo :)

Akinek megvan a feeling annak kellemes karácsonyi készülődést, jó kajákat jó piákat, sok szeretetet meg szexet, gyerekeknek ajándékokat meg egy csomó élményt amik később életben tartják őket az ilyen helyzetekben amiben most én vagyok!
Még karácsonykor írunk ! Addig megyek és kisírom magam ! :)

Első rajongói lapunk

Idessetek! Büszkén jelentem be, hogy ezt mi (LEBASZ) kaptuk Adritól.
Köszönjük Adri, reméljük Veled minden oké, Neked is kellemes ünnepeket!



"Robi és minden kedves LEBASZ tag!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket
és
BUÉK!!! :)

Adrienn from Cheltenham

U.i.: ezt a képet még novemberben készítettem Londonban az Oxford st-en :D
ööö.... a Mikulás "épp" nem látszik , de persze ott van .... :)
Ó, és már nagyon várom az újabb Lebasz élmény beszámolókat :P"

The Tower of London

Áááá, eszméletlen várakozás, készülődés, öröm a véremben. Amikor Robival múltkor felmentünk a Tower Bridge-re, csak azért hagytuk ki a várat, mert körbejártuk és óriási mérete miatt javasoltam, hogy ide majd úgy jöjjünk vissza, hogy bőven legyen időnk minden apró részletét átvizsgálni. Másrészt akkor gyönyörű napfény volt, jobb ötletnek tűnt kiélvezni. Nem mellékesen kiszúrtuk már akkor, hogy a belépő 17 font a Tower-be, így érdemes nem többszöri visszalátogatással feltérképezni.

Megérkeztünk a jegypénztárhoz szakadó esőben, hidegben és szélben fél 3 körül. Ideális időjárás egy kis kulturális kokain felszippantásához. A fiatal pénztáros hölgyet kérdeztük, jól tudom-e hogy 6-kor zár a hely, mire mondta, hogy aznap 5-kor. Kissé megijedtem, hogy nem lesz elég időnk, de – sajnálatomra és csodálkozásomra – megnyugtatott, hogy sok is lesz. Ez ijesztően hatott, mert úgy gondoltam, egy nap is kevés lehet egy ekkora monstrum bejárásához.

Szóval beléptünk a főkapun, nem sokkal később a várfalra jobbra fel lehetett menni lépcsőn, ami utána körbevezetett az egész vár szélén, időnként egy bástyával, toronnyal téve változatossá a folyamatos kőfalrendszert. Alig eszméltünk fel mire körbe is értünk szinte az egészen. Szomorúan konstatáltuk, hogy ennyi volt. Úgy mentem a tornyokon át, hogy idővel biztos lesz valami rettentő érdekes, valaminek történnie kell… de újra és újra semmi. Olyan volt számomra, mint a Stalker vagy az Élethalálharc című film. Vége lett anélkül, hogy történt volna bármi. Az egy-két illusztrációként szolgáló tárgy is borzasztóan gyér volt. Elején legalább még „egy torony per egy szemléltetés” arány megvolt. Néhol egy korhű ágy, pár fegyver, iratok, óriási kályha. Idővel (kb. tíz perc) viszont kétségbeesetten nem tudtak mit kezdeni a kihelyezendő anyagok hiányával, ehelyett frappáns megoldásokkal próbálták ezért kárpótolni a látogatót. Ennek köszönhetően láthattuk, hogy ebben az időben Észak-Angliában milyen kézzel faragott sakkbábut használtak. Mindez az egyik őrtoronyban kiállítva, mely a Temzét kellett, hogy őrizze… Nekem nem passzolt oda.

Az egyik toronyban már majdnem érdekes dolgok voltak. Büszkén kiírták, hogy ott a különböző királyok és királynék koronái láthatók. A gond az volt, hogy többségükből kivették mindig a drágaköveket a következő korona elkészítéséhez, ezért úgy néztek ki mintha egy hajléktalanok papírcsákói lennének krómfestékkel lefújva. Kopottak, csúnyák, ráadásul a végén derül ki, hogy van ami még ebből is csak másolat. Hasonló élményekkel gazdagított bennünket a belső udvaron található egyéb királyi ékszereket bemutató épület.

Még két esélyt adtunk, hogy ne írjuk le aznapi műveltség-kurzusunk választottját teljes mértékben. A központi épületen hatalmas építési hálón olvashattuk, hogy épp VIII. Henrikről van kiállítás. Na, csorgattuk a nyálunkat, felhágtunk egy lépcsőn, irány be. Az első perc lenyűgöző hatású volt. Óriási páncélzat, mely elvileg a „gyilkológép” királyé volt, illetve az ő lovának páncélzata, majd néhány fegyver, bemutatandó hogyan is harcoltak, illetve hogy csapták ki egymást a nyeregből a lovagi tornákon. Eztán ezek ismétlődtek darabokban, egészben, különböző anyagokból újra elkészítve, szobrokon, számítógépes illusztráción bemutatva stb. két szinten át. A nagy megdöbbenés hamar semmivé válik. Ennyire agyonrágni ilyen apró témát bizony csak unalmasan lehet, ez esetben mindent meg is tettek ennek érdekében. Normális esetben normális emberek erre a kis kompozícióra nem húzzák rá a „kiállítás” megnevezést, főleg nem azt sugallva a címmel, hogy az VIII. Henrik véreskezűségéről szól.

Utolsó lehetőség véleményünk megváltoztatására: Bloody Tower. Már általános óta kíváncsi voltam, miért is igazán ez a neve, mennyi kegyetlen dolog történt ott és ezt ma hogy jelenítik meg. Izgatottan beléptünk és megpillantottunk egy íróasztalt. Ejha, ez aztán a látvány! Kapkodtam a fejem minden irányba, mi lehet itt még rejtve vagy mit nem veszek észre. Aha, ott egy lépcső fel! Na most jön majd a lényeg! – gondoltam. Felértünk az utolsó fokokon, majd kiléptünk a toronyból a semmibe. Tehát ez is ennyi volt.

Ez volt az utolsó látnivaló, a legizgalmasabbat hagytuk utoljára. Másfél óra alatt megnéztünk mindent. Komoly idegesség lett rajtunk úrrá, melyet egy-egy cigivel fojtottunk valamelyest el. Úgy éreztem magam, mintha egyszerre mondták volna el annak idején, hogy nincs Télapó és Jézuska.

Javaslat: Ha Londonba jössz kedves olvasó, ne menj be! Drága és szar. Kívülről gyönyörű, érdemes fényképezni, de sajnos ennyi.

április-november skócia

Yeee újra itt.
Megérkeztem, letelepedtem az idióta lengyel srác mellett aztán csak úgy értek az ingerek. Nem feltétlenül a legjobbak.
A szobatárs: nevezzük K-nak, nagyon rendes srác, már első nap annyit beszélt hogy egy hétre elég lett volna (peddiggasztánengemnemeccerűlenyomni) és kb 1,5 óra alatt megismertem mindent a hotel körül úgy hogy nem is voltam még sehol.
Jó srác csak aztán a 2. napra azt hiszem pont eleget tudtam róla hogy elég legyen vele lakni.

A szobáról és a szobatárssal való együttélésről:
- mindig hányás szag volt már a szoba előtt is, ami arra utal hogy nagyon kemény bulik lehettek arrafelé és nem nagyon tisztították a szőnyegeket.
- K igazi férfi (vagy inkább kan) és nem nagyon törődik vele hogy egy kis kábelezés után a ház alsó szintjén (sőt a másik szárnyban is) simán érzik azt, még nyitva is hagyja a toálett ajtót had szellőzzön.
- mindegy is hogy a szobatárs alszik -e vagy sem úgy 2 órája, te csak kapcsold fel a lámpát és mondd el mi történt veled aznap nem probléma... :)
- ha épp nem beszél, nem ürít vagy nem zsebhokizik elalvás előtt, akkor minden pennyt megszámol (hangosan).. fő a precizitás (vagy a bizalom..:))
- a szoba ablak - 20centire tőlem - nem zár rendesn ezért nem egyszer melegítőben aludtam, illetve a hegyről lezúduló víz által kialakított csöpp patak 70 DB-es csobogására általában már 4:15 kor fel lehet kelni.
- minden nap megkapod az alsó szinten lakó kollégáktól, hogy "áh nem baj amúgy nem azért mondom de jó lenne ha inkább lebegnétek mert úgy halljuk odalent hogy elefántok járnak felettünk" :)
- a zuhany.... óóó igen... a zuhany. Az egyik legjobb extra. Egész nap olyan forró vizet lehet csavarni hogy nem tudod használni mert kézmosás közben megnyúlika bőröd, de mikor az 5 óra konyházás után izzadtan és büdösen hazamész és lezuhanyzol hirtelen megtudod milyen volt a hangod mutálás előtt. Az én első reakcióm valami ilyesmi volt: hIÁhohuhőőőőőőhááááááááááááááááhiiiiiiiiiiiiiiiiiijjjj BÁÁZZZMEEEEEEEG!!!!!:D És ezt mind szopránban!
No mind 1 ennyit a szobáról és a lakótársról, szerencsére 1,5 hónap után kaptam lehetőséget egy saját (szingli) szobára, így ezzel később nem volt gond az állandó negatívumok mellett (mint a hidegvíz, zaj stb) így már kényelmesebb volt lakni.

A munka: komoly tapasztalatot igénylő konyhai munkákat osztogattak és nagyon örülök hogy a csapat része lehettem bár beletanulni soha nem tanultam bele akármilyen egyszerű is volt. Ez lehet hogy pont azért volt mert már az első "tanórák" alatt kb 10 szer elhangzott, hogy "csak ennyi" "itt ilyen szar minden" stb. ezért valszeg az agyam nem engedte be az infókat mert kb 2. naptól kezdve nem érdekelt mi a kaja. Amit mondtak megcsináltam (többé kevésbé - később inkább kevésbé) aztán vége a műszaknak menni haza dögleni, sörözni, cigizni, bandázni.

A motiváció: Nah azt hiszem ez az a téma amiről minden kedves kolléga nagyon hosszan és ízesen tudna nyilatkozni :)
A mi motivációnk egy E.T nevű hölgy volt (hölgy? nem tudom segítsetek már a rémálmoknak vannak nemeik?) aki (remélem mindneki veszi az iróniát) mindig megalapozottan vádol, vitatkozik és értelmesen alátámasztja a kéréseit, kérdései nem provokatívak, szereti összetartani a csapatot és mindent megtesz azért hogy amíg a vendég teljeskörűen ki van szolgálva a személyzet is jól érezze magát így mindenkit hosszú távon alkalmazhat és később csak szép emlékeket őrizve békében válhat el alkalmazottaitól. Azt hiszem erről ennyit, még ma is sűrűn gondolok rá és álmodom róla... olyan jó volt. Legen... wait for it... daryyy! :P

A környezet: festménybe illő, nagyon egészséges, jó party hely, annyira jó a fű hogy ha nem lenne folyton nedves bárki meztelenül akarna rajta napozni... stb stb.
Minden reggel amint kiléptem a házból és a konyha felé siettem először balra néztem ahol a Loch Achray és azt körülölelő hegyek látványa (néha a köd miatt ez csak köd látványt nyújtott), aztán jobbra fordítva a hegyet a Ben Venue (?) hegyet vizsgáltam mintha választ kaptam volna arra, milyen napom lesz aznap.
Egyébként még mindig komolyan gondolom hogy egy kamerát vagy legalább egy fényképezőt le kéne állítani ahhoz a hegyhez és felvenni minden nap aztán később videót vágni belőle hogy változik körülötte mindig minden. Egyik percben havat látsz és ködöt, másik pillanatban tiszta kék égben fürdik és zöldellő fák borítják, van hogy nem is látszik a felhők miatt stb.. Majd ha gazdag burzsuj leszek megcsinálom...:) egyszer még úgyis visszamegyek oda, de csak vendégként :)

Tevékenységek:
- munka... napi 14 óra készenlét 7 óra kifizetett, jó környezet, teljesíthető elvárások stb.. :)
- kirándulás, ami mindig jól sikerült ebben sosem csalódtam szerintem azt a helyet mindenki szeretné ilyen szempontból
- kaja (ez az étel minősége és rendszere miatt nem mindenkinél rendszeres napi program)
- tv (néha, és persze csak az akinek az eurosporton kívül más is bejött)
- fürdés napi többször is (ha már tapasztalt vagy és tudod mikor lehet melegvizet és nyugalmat találni ehhez)
- persze hogy szex... már aki talált magának egy szabad (általában) ázsiai lányt :)
- rengeteg piálás ... enélkül nem is tudom mi lett volna. Ha nem vagyunk folyton részegek vagy másnaposak tuti már 3-4 hét múlva feladjuk és hazamegyünk :)
- internetezés - na hát erről aztán szerintem mindekninek csak a rengeteg méreg jut eszébe mikor írsz egy e-mailt vagy épp benne vagy valamiben és megszakad a rohadék és várni hogy visszajöjjön és random de max 3 perced van bármit is csináni a következő dc-ig... grrrrrrrrrr :) fassszaaaaaaaaaa
...kb ennyi... biztos kihagyok valamit de nagyon tompa vagyok most, ha lényeg és poén később úgy is leírom, az első pár cikkel úgyis csak gyors összefoglalva terveztem aztán később majd a vicces részletek!!! :)

Tehát a hotelben voltam exactly 6 hónapot (najó nem, azt hiszem 6 hónap 1 nap volt) és utána gyorsan átköltöztem edinburgh-be mert Bazsi barátom ott lakott a párjával, és kedvesek voltak megszántak és befogadtak egy menekültet az hazájukból :) hehe!
Nagyon nagy élmény volt bár csak pár napot voltam ott mielőtt thaiföldre utaztam volna egy hét nyaralásra (október közepén vágod?! de erről majd másik cikkben). Igazából mikor visszafelé jöttem már thaiból és dubaiban csücsültem már egész jóérzéssel töltött el hogy edinburgh-be megyek és hogy mennyi minden új vár rám ott is. Így is lett, a Bazsi és Szabi már sok mindenről beszámolt, még azért egy-két buli erejére én is kitérek erre (pl: "EssAtikával" történt feledhetetlen improvizált partynkra, vagy az oltári illegális cigaretták utáni élményeimre).

A lényeg, hogy akármilyen szar is volt néha, nem bántam meg a dolgot és ezt későbbi cikkeimben olvashatjátok is hogy miért. :)

to be continued :P