A kezdetek

Hol is kezdjem. Annyiszor le akartam írni „mindent”, de soha nem lett belőle semmi. Végre megpróbálok kis részleteket kiragadni az életemből, mely az utóbbi időben történt.

Szóval 2009. július 1., fényes, meleg, napsütéses délelőtt, Ferihegy 1. Búcsú a szülőktől, Kata szüleitől, sok idő után újra sírás, furcsa érzések. Nem sokkal később már gyorsít a gép a kifutón. Amikor a földtől elemelkedik, mintha a szívemet tépnék ki, ismét akaratlanul kitör belőlem a könnyhullás.
Soha nem hagytam el Magyarországot 2-3 hétnél több időre. Most hogy tudtam biztos nem csupán ekkora időtartamot leszek távol, kellemetlen érzés töltött el. Persze ilyenkor otthonról olvasva sokan gondolják, hogy mi is országunkban jó, miért akarna valaki visszamenni stb. Őszintén megmondva semmi és minden. Az ország innen-onnan nézve is egy nagy szar. Valahogy mégis úgy érzem – persze ezzel sokan vitázhatnak – hogy oda tartozom. Ott éltek-haltam őseim, azokon az ételeken, kultúrán nevelkedtem, ott a családom, ott vannak a barátaim. Ha ott elmegyek valamerre kirándulni, és egy patakból, forrásból iszom, büszkeséggel tölt el. Ha belemarkolok a szimpla földbe és azt leszórom, azt tudom mondani, hogy ez az én földem (is), hisz az országhatáron belül van. Ha fürdöm a Balatonban vagy a Tiszában, még ha koszosabb is, más élményt ad, mint a legegzotikusabb tenger. És imádom.
Otthon élve nehéz ezeket az apróságokat úgy látni és élvezni, mint ahogy innen szenvedem hiányukat. Ki tudja mennyi időt leszek távol, meglátjuk…