Újfent későn keltünk (Robit kivéve). Terv a már említett park és obszervatórium volt, hiszen aznap is kellett valamit csinálnunk, ha már Szabi nem dolgozott, nekem még mindig nem volt / nincs munkám és az a személy, akivel leginkább lettem volna, illetve akivel Szabi is lett volna (két külön személy) épp Magyarországon tartózkodott. Szóval megint maradtunk egymásnak, de sebaj, mindig kihozzuk belőle a legjobbat! Már céltudatosan lőttük be a Greenwich Park-ot, így hozzávetőleg fél óra alatt odaértünk és meneteltünk fel a GMT (Greenwich Mean Time) otthonához, ahonnan az időszámítás „indul” (zónaidő számítás alapja) és a csillagvizsgáló közepén megy át földünk nulladik hosszúsági köre. Még az épületet is kettészelték, hogy a tény jobban áthassa az embert.
Jópofa az egész, tényleg olyatén, mintha egy fontos, valamit igazán jelentő helyszínen lennénk és ahogy a vonalat átléphetjük - mely a két irányba megtehető első lépés - mintha dimenziókapun ugrálnánk át. Nem mellékesen elég kellemes a kilátás innen fentről, bár mivel ecseteltem, hogy ez London szinte „kieső” keleti vége, a közvetlen háttérben található múzeumon túl, csak az általunk kis New York-nak becézett Canary Wharf, illetve még a mi oldalunkon (a Temze déli partján) az O2 (ótú) stadion lelhető. Lenézve a csillagvizsgálótól, mely megélt néhány esztendőt, kissé túl modern szembeköpést érzek, de megtörölve a szemem, igazából elviselgető, sőt nem is olyan rossz, csak hozzá kell szokni ehhez az egyveleghez. Ide gyertek el, megéri a látvány és ingyen van!!!
Hazafelé tévedésből ugyan, de egy földalatti átjáróba tévedtünk, melyről azt hittem, hogy lerövidíti utunkat hazafelé. Csodáltam, hogy az 1903-ban épült "Tunnel"-t miként áshatták annk idején a föld alá ennyire a Temze közelében. Szabi állította, hogy mi a Temze alatt haladunk át éppen, de ezt teljes mértékben kizártnak tartottam. Mintha szűk metróalagútban sétáltunk volna. Izgi volt hol is jövünk majd a felszínre. És tényleg! Felértünk a hosszas lépcsősoron, megfordultunk és a Temze északi oldalára értünk. Szabinak volt igaza!!! Én picit csalódtam, hogy még messzebb kerültünk otthonunktól, de a látvány ismét fennséges volt, úgyhogy kattogott a gép rendesen és persze nem bántuk a kis vargabetűt, mely maximum 20 perc kiesést jelentett.
Egy kis plusz az uccsó képen: kiderül, hogy Londonban is ismernek már, sőt szobrot is kaptam egy háznak a falán (az óra tetején)!
Persze remélem láttátok a piros kabátos srácot, aki félelmetes arckifejezéssel és testbeszéddel ugorja át magasan a 0. fokot! Még mindig nem fogták el.
Ja és e napon készült a híres banános sorozat is, melynek csak két publikus képét helyezhettem fel a blogra - egyelőre...
No comments:
Post a Comment