Zenedoboz :P


Lájkolj minket! :)

Friday, 4 December 2009

Kötelékek Edinburgh-ban



Edinburgh-ban az első két hónapot szegény unokatesómnál (Nóri) és vőlegényénél (Craig) töltöttük. Ők segítettek végig minket minden első nehézségen. Megkaptam egy szobát náluk Katával, mely Csabié volt, Nóri testvéréé, tehát az én másik unokatesómé, aki hazament Magyarországra a nyár nagy részére pihizni. Innen egy lakásba költöztünk csupán két hétre, ahol Andrea, egy nagyon jófej olasz srác is velünk lakott és végig nagy haver volt ezen időszakon kívül is. Szeptember közepére sikerült megtalálnunk a nekünk kellő lakást. Na ebbe nem kellett volna belemenni. Leraktunk egy rakás depozitot, aláírtunk nagy örömben egy féléves szerződést, majd elkezdett tönkremenni a már akkoriban kissé botladozó kapcsolatunk. Volt pár erőfeszítés megmentésére, de úgy tűnt menthetetlen. Egy hónap itt lakás, de semmilyen érintkezés után eljött a szakítás kimondása. Ezután még ismét másfél hónap elég furcsa együttlakás következett. Próbálj meg két és fél év után legjobb haverja lenni volt kedvesednek! Elég morbid szitukat eredményezett, kellemetlen időszak volt. Kitűztük a célt, Kata maradni akar, én már valójában csak miatta voltam Edinburgh-ban, úgyhogy amint sikerül valahogy a lakástól megszabadulni, megyek Londonba. Ez december 1-jén végre megtörtént. Elég sok pénzt sikerült ismét bukni, de újfent kinyíltak a kapuk egy új életre. Remélem ezúttal több sikert engedve, mint az elmúlt pontosan 5 hónapban Edinburgh-ban.

Csabiról (unokatesóm) még annyit, hogy ősz elején visszatért Edinburgh-ba és nagyon sokat találkoztunk, dumáltunk. Fontos megemlíteni, hogy Magyarországon hozzávetőleg egyszer futottunk össze 1999-ben, Nóri gimis ballagásán, tehát nem túlzottan ismertük egymást. Hihetetlen érzés ennyi év után megismerni egy rokonodat, akit amúgy nagyon megkedvelsz és szinte legjobb barátodnak érzed. Nagyon jókat „brainstorming”-oltunk mindenféle állapotban. :)

No comments: