A kollégáim és a kedvenc törzsvendégeim persze nagyon örültek nekem, ami nagyon jólesett, de egyébként semmi sem köt ehhez a helyhez. Az első munkanapomon bejelentettem, hogy szeretnék felmondani amilyen gyorsan csak lehet. A managerem megkért, hogy augusztus végéig még maradjak, szeptemberben mehetek. Nagy mázlija van, hogy baromira kedvelem, különben nem várnék. Addig is, próbálom pozitívan, vagy legalább nem (túl) negatívan megélni ezt az utolsó 1,5hónapot, de nem egyszerű. A kávezóban meleg és tömeg van, tegnap 12órát dolgoztam zárásig és ma megint zárok. A napom legjobb része a munkába indulás és a hazatérés azon része amikor a könyvemet olvashatom a metrón. Ilyenkor csak a történetre koncentrálok, megszűnnek az engem körülvevő idegesítő dolgok. Nagy probléma nincs, csak ez az életforma nem nekem való. 10 négyzetméteren 2Robival szinte csak telefonon beszélek, amikor dolgozni indulok még alszik, amikor hazaérek még dolgozik, reggel 6-8-ig. Bazsi Szilvinél, 2 napja nem is láttam. A metrón csupa furcsa arc, kelet-London pedig legfeljebb annyira barátságos, mint Kőbánya-Kispest otthon. Gondolhatjátok...
A munkahelyemen a két kávédarálóból az egyik nem működik, a mosogatógép pedig műszak végén nem ereszti le a vizet, kézzel kell kimerni. A szerelők már egy hete váratnak magukra... A vendégek óriási koszt hagynak maguk után, mintha nem is a híres "Nyugaton" lennénk. (Aki mégegyszer azzaj jön nekem, hogy "bezzeg a művelt nyugat", azt arcbaverem!) Valaki tegnap megint összekente szarral az alsó vécé falát. Ennyit a nyugatról.
Nem baj, pozitív gondolkodás, pozitív gondolkodás, pozitív gondolkodáááááás!!! Most legalább az idő jó :)
2 comments:
Van amikor egy történet igenis szomorú (és ez nálam nem mindig egyenlő a gázzal). Nem csináltok egy olyan lehetőséget is a reakciókhoz?
:(
G
Mit olvasol? :)
G
Post a Comment