Balaton-London – visszatérés a darálóba

A vasárnap fantasztikusan telt, nem tudom mikor volt ennyire boldog napom. Annyi minden jó történt egyszerre, hogy nem is tudom volt-e valaha ilyen. Zamárdiban ébredtem Szabiék nyaralójában, mellettem Szilvivel. Barátok mindenfelé, Pizsi kint a nyakamba ugrott. Reggeli, pakolás, autóba be, M7, M0, szüleimnél stop. Anyu, Sanyi, nagymamám vártak minket otthon, eszméletlen ételekkel. Ettünk, ittunk kint a teraszon, volt húsleves, lencseleves, túróscsusza harcsapörkölttel, húsos-gombás tészta, madártej, fagyi, málna tejszínhabbal, kávé… Persze én mindent megkóstoltam, hogy jó „ízzel a számban” térjek vissza Londonba. Beszélgettünk egy csomót, olyan volt, amit elképzel az ember az idilli családi vasárnapi kajcsizásnál.

Este 8 tájban érkeztünk Ferihegy 1-hez, ahol Szilvi a vonatállomásnál maradt, mert ment Kecskemétre további szülői-baráti csapatépítő tréningre. :) A szüleim bekísértek és mindent végigvártak velem (ahogy nagyjából egy éve is) amíg el nem tűntem a sorok végén. Egész idő alatt küszködtem érzelmeimmel, de a váróterem hátsó részén szerencsére ment a döntő (spanyol-holland), így azzal el tudtam terelni a figyelmemet. A gépre nagy késéssel lehetett felszállni. Beültem egy ablakhoz, általában így, itt szeretek utazni repülőn. A kifutópályán kilő a gép, egyre gyorsabb, majd elkezd emelkedni. Többnyire ez a kedvenc részem az útból, de mint tavaly, most is csak azt éreztem, hogy könnyek folynak az arcomon miközben mintha legbelül egy kényszerzubbonyban tombolnék és a szívemet labdának nézve gyerekek rugdosnák azt a földön. Visszatér a depi…

Otthon mindig volt közlekedés, a lakásban meleg víz, hely a metrón… :(

Ma hétfő van, reggel megjött Bak Csabi, Robi bátyja, volt osztálytársam (aki nem tudná). Kicsit mászkáltunk a városban, újfent turista vagyok, de már kicsit unom és undorodom főként az állandó tömegtől és nyüzsgéstől. Egy igazán általánosan szép dolog volt, a zöld parkok. Viszont amíg otthon voltam itt is forróság volt, mely abban nyilvánul meg, hogy minden fű kiégett, porzanak a parkok és homokszínűek.

Megcsinálok még egy-két tanfolyamot, legyen értelme a visszajövetelnek. Közben azért próbálkozom normális munkákra jelentkezéssel (tehát egy év után sem adtam fel), de elhatároztam, hogy étterembe nem megyek vissza. Inkább húzok haza, ahogy elfogy a pénzem, de vendéglátásban többé nem szeretnék dolgozni se itt, se máshol. Azért erősen takarékon tartva magam még itt tudok lenni egy kicsit munka híján is. Szilvi miatt még próbálom kihúzni valameddig, bár otthon úgyis olyan munkám lenne, hogy kirepülhetnék minden héten! :) Na kiderül hamarosan, viszont a lényeg, hogy idén tuti húzás van haza, reméljük minél hamarabb!!!


Konklúzió(k):

Mindenkinek ajánlom, hogy menjen el otthonról egy évre, mert egyszerűen más ember lesz utána. Máshogy lát és hall mindent, olyan apróságokat vesz észre és értékel, amit előtte talán soha. Azt hittem, csak az első napokban fogok pl. minden ételt percekig szagolgatni, csukott szemmel kóstolgatni és élvezni, ahogy a nyelvemet átjárja a harmónia, de nem. Még tegnap is úgy ettem otthon mindent és minél többet, mintha börtönbe jönnék vissza.

Máshogy ver a szív, ha ennyi idő és külföldi élmény után látjuk meg a Parlamentet, a Lánchidat, a Blahánál az aluljárót, a Balaton vizét, Szentendrét és még inkább fáj otthagyni ismét mindezt.