Zenedoboz :P


Lájkolj minket! :)

Thursday, 1 April 2010

The Caffé Nero Experience - Darwin's Mistake (Darwin tévedése)

Darwin meg volt róla győződve, hogy az emberi faj a majmoktól eredeztethető. Tévedett. Ezt azonban elnézzük neki, mivel Darwin a Brit nemzet fiaként teljesen természetesnek és mindennapinak vette az őt körülvevő emberi butaságot. Kicsit keletebbről szemlélve azonban egyértelműnek tűnik, hogy bár a nyugati ember értelmi képessége a majmokét meg nem haladja, de egyes primitív mélytengeri algákkal viszont egyezést mutat. Az elkövetkezendő bejegyzés sorozatban az átlagos vendégeinket szeretném bemutatni. Összetételük változatos, de jellemzően nyugat-európaiak (helyiek (gyk. angolok, Olaszok, stb). Egy dologban azonban megegyeznek: sötétek mint a kávézacc.

Az értetlen, 50-es analfabéta:
Tépi, húzza-vonja a vécéajtót, majd jön és megkér, hogy segítsek neki mert egyedül nem jut be. Ekkor halálos nyugodtsággal odasétálok vele az ajtóhoz, és mint egy ötéveshez beszélve hangosan felolvasom neki az ajtóra függesztett feliratot - közben azt segítség képpen az ujjammal követve - mely így hangzik: "A vécé nem működik, kérjük használják az emeletit." Majd megmagyarázom a kedves vevőnek, hogy ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy kénytelen lesz felfáradni az emeletre ha nálunk szeretné elvégezni a dolgát. Ezek után magára hagyom, mert többre sajnos nincs se időnk, se energiánk. Pedig ilyenkor legszívesebben a helyére küldeném, egy jó nagy egyessel!

A hippi lelkületű, közösségi vécézős élményre ácsingózó:
Rángatja a vécéajtót, majd megjelenik a pultnál és érdeklődik, hogy miért van zárva a vécé és ő kéri a kulcsot. Az persze nem tűnik fel neki, hogy a zár alatti kis színes tárcsa pirosat, tehát foglaltat mutat. Ilyenkor fel kell világosítanom az illetőt, hogy, talán valaki szeretné magányosan intézni a privát folyó ügyeit odabent, és általában én is be szoktam zárni az ajtót pisilés előtt. Ilyenkor jön a meglepődés: "Ah!", bár sokan szerintem még ekkor sem értik...

No comments: