Bazsi - hazalátogatás 1 - általánosságok

Egy év sok idő egy másik országban. Az ember hozzászokik vagy legalábbis alkalmazkodik a helyi kultúrához, pénznemhez, árakhoz, fizetésekhez, környezethez.

Megérkeztem immáron 48 órája, de még mindig nem érzem, hogy visszacsöppentem a régi dolgokba. Talán mert ez már soha nem fog megtörténni, hiszen annyi minden változott, főként bennem. Teljesen más szemmel látok mindent, ami körülvesz, pedig mintha tegnap láttam, hallottam, tapintottam volna ezt vagy azt.

Ennyi eltöltött idő után a legszembetűnőbb, hogy míg itt laktam, számos olyan apróságot nem vettem észre, ami igenis szar itt, és látom, hogy miért tartanak minket "kelet"-nek tőlünk nyugatabbra. Általában a közterületek ápoltsága, a települések állapota ami erősen villog a szemem előtt. Ma sétáltam egyet a Városligetben, szemetes, lerozzant volt. Ami London után fura: a fű nincs elég szépre nyírva és a járdák mentén azokra minden ránő vagy elszáradt. Nem értem odaát miért tudják olyan szabályosan nyírni, rendben tartani, mintha mérnökök keze munkájáról lenne szó.
A Vajdahunyad várnál az azt körülvevő "vízmeder"-ben 5 cm pocsolya van itt-ott, aztán kosz és egyéb kiegészítők bedobálva és bűz, ahogy abban a sekély vízben érlelődnek a dolgok. Akaratlanul is mosolyogtam, mert így is gyönyörű volt itt lenni, de akkor is. És ez az egyik látványosság Budapesten! Szégyen!

E konkrét leírás után általánosságban még annyi, hogy semmin nem látok előrehaladó változást, sőt! Különböző építkezések, feltúrások ugyanott tartanak mint egy éve, sok hely még lerobbantabb, mint tavaly (pedig több esetben ez szinte hihetetlen), számos területtel olyan hanyagul bánnak, hogy az siralmas (szemét; villamos sínek közt, parkokban térdig érő gaz)... Falhoz állítanám a különböző kerületek vezetőit és akinek a közigazgatási területe alatt ilyen előfordulna, lelőném. Nem hogy versenyeznének egymás ellen, hogy kié legyen a szebb park, fás rész, bármi, a lényeg, hogy az ápoltság érzetét keltse, ne az undorét!

A legszomorúbb, hogy most olyan itt lenni London után (amiért annyira nem is voltam oda mindig), mint amikor 2005-ben láttam Bulgária egy szélső, vidéki részét. Gyönyörű lehetne, de lepusztult, (rossz értelemben véve) keleties, dzsuvás.

Hamarosan jelentkezem...

Ministry RULEZ!

A LEBASZ különlegesen képzett partykommandós alakulatai tegnap este Londonban és Budapesten összehangolt razziát tartottak. A londoni különítmény a sikeres rajtaütés során meg nem erősített mennyiségű szeszesitalt semmisített meg és keményen odacsapott a táncparkettnek is. Ezúttal még néhány tigrisbukfenc is belefért a programba. :D

Szóval túlvagyunk az első, Bazsi nélküli bulin. Hiányzott. :)

Robival annyira elkeseredünk kedves barátunk hazautazásán, hogy egy Minisrty-s partyval dobtuk fel a hangulatot. A buli a BECK'S és a CORONA sörök támogatását élvezte, amik meglehetősen erős alapokot biztosítottak a gondtalan jókedvhez. Az önzetlen felajánlásokat pedig ezúton is köszönöm a kedves ismeretleneknek! :D

A buli ismértelten fergeteges volt, bár a trance stílus nekem annyira nem fekszik. Merre vagy Pete Tong??? A lányok (Robert kolléga elmondása szerint) jók voltak, én nem figyeltem őket. A Ministry-ben annyira átjár a zene, hogy másra képtelen vagyok koncentrálni. Korábban nem találkoztam ilyennel, de itt csak a zenére figyelek. A szám folyamatosan fülig ér, semmi sem tudja letörni a jókedvemet.

Ennek ellenére alig várom már a hazatérést, a barátokkal szervezett otthoni bulikat, a fergeteges balatoni estéket! Már csak 3 nap. Készüljetek, mert jövök!

Meghitt pillanatok 1.

Ráleltem az egyik legundorítóbb képsorra! :)

A fotók pár hónapja készültek, mikor még a másik lakásban laktunk, és a csodaszép fürdőnket meg kellett osztani két nem túl higiénikus nepáli középkorú hapsival. Kb. havonta olyan szinten eltömítették a zuhanytálat (ki tudja mivel), hogy muszáj volt eljátszani az alábbi tisztogatást, ha bírta az ember hányás nélkül.
Egyrészt azért nekünk, mert ők szartak rá, másrészt számunkra elég gusztustalan volt úgy bemenni a tálba még papucsban is, hogy a víz egy pillanat alatt az ember bokájáig ért. Márpedig hiába permeteztem fertőtlenítővel agyon minden nap, a tudat, hogy róluk mi jöhetett le azelőtt és én abban állok... Utána a lábamat is fertőtleníthettem. Úgyhogy az ember megtanulja milyen szép és jó is a tiszta, illatos fürdő!

Lyukas :)

El se hiszem! Ma sütött a nap, egész meleg is volt. Lucas-szal kicsit hülyültünk a Hampstead Heath-en hazafelé, ettünk fagyit meg ilyenek! Szupiiii! Júni 17-én megtörtént az első londoni nyári "fílingem"! Juppiii!

Hazautazás előtt

9 nap múlva otthon vagyok. Baromira nem tudom mi vár, én egy ideig nagyon vártam, de most már kicsit félek.

Itt minden az ellen szól, hogy menjek, de ez túl egyszerű lenne. Meg csak kellene még kicsit harcolni. Nehogy már elcsesszek úgy egy évet, hogy semmit nem tudok felmutatni. Vagy elég ennyi időt pazarolni? Pazarlás volt ez egyáltalán? Persze mondhatjuk, hogy a tapasztalatok és élmények... De visszajöjjek? Egy étterembe visszajöhetek dolgozni július közepétől, de kell az nekem? Azt hiszem nagyon sok mindent fog eldönteni az otthon töltött két hét. Kíváncsi vagyok ki és mi és mennyire fog hiányozni Londonból, fogok-e visszavágyni vagy ennek jele sem lesz. Nagyon érdekel milyennek fogom érezni a közhangulatot, a családomat, a barátaimat; milyen lesz otthon közterületeken mászkálni, furcsán többnyire csak fehér embereket és heterókat látni. Milyen lesz kihúzni magam az öreg, szovjet metró ajtajának tövében és nem görnyedni mint itt mindegyik új metrón a számtalan vonalon. A BKV elavult rendszerét látni (ellenőrök, jegyek), ámbár korai metróindulásokat, ami itt nincs... Hogy mennyire fogom észrevenni magam, ha a tőlem pár centire állót kezdem el kibeszélni utazótársammal, mint itt, hiszen senki nem ért magyarul és egy év alatt az ember megszokja, hogy belekáromkodhat a világba, kimondhatja véletlenül, hogy:

• "iszonyú büdös ez a paki"
• "hú basszus egy feka ment el mellettünk, ellenőrizni a zsebeket"
• "ezek is mennek gyapotot szedni"
  
• "gusztustalan a segge a melletted álló csajnak"
• "nézd a kis kínaiakat viszik cipőt varrni"
• "ez a picsa is már megint itt sminkeli magát"
• "mennyire görbe a lába ennek az igazi dagadt, angol szépségnek"
• "milyen ostoba feje van"
  
• "megharapnám az arcán azt a szemölcsöt annak a bácsinak"
• "na ezek is tuti tahó lengyelek, nézd a szláv fejüket"
  
• "de adnék annak a ribancnak"
• "megnézném a púzókáját" :)
• etc.
  

Mivel pár hete felmondtam a GBK-ben, most épp ismét Lucas-ra vigyázok esténként. Napközben járok egy úgynevezett Pitman "Effective Business Communication" tanfolyamra, amit jövő héten szerintem be is fejezek és vizsgázom, nem túl bonyolult. Nagyjából egy számítógéppel csinálok mindent, csak ritkán kommunikálok emberekkel - itt is. Ezek az angolok iszonyú buták lehetnek amúgy irodai alapszinten is, hogy egy ilyen tanrendbe bekerült alap nyelvtan, szórend; hogy kommunikáljunk telefonon és e-mail-en, miért ne legyünk bunkók... És szinte csak angolok járnak. Mindegy, erről legalább lesz egy papírom - ha minden jól megy, talán a sorba berakva lesz értelme valahol a világban.

Nagyon remélem, hogy az otthon töltött idő kitisztítja a fejem, hogyan is tovább, mert ennek valamerre dőlnie kell, ugyanígy nem maradhat. Biztos vagyok benne, hogy egy új világot fogok látni, legalábbis akképp szemlélni 9 napon belül. Bárhol is élek tovább, fel kell pörögni, határozottan lépkedni tovább. Hol, hogyan, miként (értsd foglalkozás) - kivel? Ez szerintem mind - de legalább egy része - eldől egy hónapon belül.

Addig is várjatok, mert jövök! Az otthoni munkaajánlatokat pedig várom! :)

The Caffé Nero Experience - Egy kávézó mindennapjai 1.

Ezt a bejegyzést kicsit félve írom, mondhatni suttyomban, mert a LEBASZ arab kisebbségét képviselő B. Róbert legutóbb megfenyegetett (ilyenek ezek az arabok), hogy tökön rúg, ha még egy Caffé Nero Experience-s cikket merek írni. Merthogy, úgysem érdekel senkit. 4 dolog miatt született meg mégis ez a cikk:

1. Egy arabnak csak nem hisz el mindent az ember
2. Nem bízom Robinak a dolgok fontosságáról alkotott fogalmában, mivel ő szentül hiszi, hogy a Facebookon található mind a 6242724 ismerősét érdekli, hogy ő mikor megy aludni (zzzzZZZZZzzzz...), mikor mosolyog ( :))))) ), mikor mérges ( gggggggGGGRRRRRrrr....) és mikor kacag hangosan (LOL, LOL :D)
3. Szeretem Robikát idegesíteni
4. Gondoltam lesz olyan érdekes, mint amikor Robi alszik (zzzzzZZZZZZzzzz). LOL!

Szóval ma is baromi forgalmasak voltunk, Tündivel, Ferivel és velem 2,2-en dolgoztunk (nagy jóindulattal) a legnagyobb csúcsforgalomban. Azért csak 2,2-en, mert F. kolléga inkább csak hátráltatott, mint segített minket. Az angolok türelmesen álltak a sorban, még a 32-iknek sem volt egy szava sem amikor sorra került. Micsoda egy birka nép! Én ilyen tömeg láttán azonnal kifordultam volna a kávézóból, de ők kivárták a sorukat. A közelben egy 'Free Gaza, Free Palestine' megmozdulás volt, innét érkezett a sorban állók többsége. Ezt a fejkendős asszonyok nagy számából és a mindenfelé eldobált 1,5 méteres "Free Gaza" transzparensekből következtettem ki. Több család kellemes szombat délutáni programjaként szolgált a mai tüntetéssel egybekötött kávézás és annak feldúlása. Ennyi mocskot még életemben nem láttam, amit ma kellett összetakarítanunk. Még a helyi önkormányzattól is bejött valami illetékes, hogy takarítsunk össze... A vécé is eldugult, be is zártam mert nem tudtam lepumpálni a lepumpálni valót. Aztán valamelyik jóérzésű vendégnek megeshetett rajtunk a szíve, mert legközelebb már szinte ki is volt takarítva az illemhely és a dugulásnak is csak hűlt helye volt. Érdekes, hogy amikor a mocsok elér egy bizonyos szintet és mi éppen nem vagyunk ott, akkor mindig jön egy kedves és jószándékú vendég aki gumikesztyű nélkül is lepumpálja a szart az eltömődött kagylón. Ezúton is köszönöm, és respekt neki!

Herr General, Maestro, Shift Leader Sabo

"A csúcsra értem. Ideje továbbállnom." (Sabo Vadnai)

Röviden: rendszeres olvasóink tud(hat)ják, hogy a kávé világába vetett fejesem majdnem csúnya hasassal végződött kedves Olga Maestrom, Shift Leaderem folytán. Nagyon megutáltam a rengeteg szivatás miatt és később mégis nagyon megszerettem emberi tulajdonságai miatt ezt a csupa titán, csupa szintetikus szövet halmazt :)

Mint azt csak talán kevesek tudják, régóta foglalkoztat az emberek feletti hatalmaskodás gondolata (gyk. csak viccelek) és most végre beért a vérverejtékes munkám gyümölcse: nemcsak Shift Leader lettem, hanem a Maestro kurzust is sikerült 95%-os teljesítménnyel abszolválnom. Míg az előbbi egy teljes műszak levezénylésére jogosít teljes felelősség vállalása mellett, addig az utóbbi megszerzésével bebizonyítottam, hogy a cég standardjait nemcsak ismerem, de teljesítem is azokat, ezáltal alkalmassá válva az új belépők (barista trainee-k) shop-beli betanítására, melyért zsebpénzként is értelmezhető fejpénzt kapok. Magyarul, kapuccsínók habja és hőfoka áll vagy bukik rajtam mostantól, London-szerte. És lássuk be, ez nem kis felelősség...

A viccet félretéve, napi feladataim mellett a friss emberek betanítása, munkafolyamatokkal való megismertetése is a felelősségeim közé tartozik majd. A managerem szinte repkedett az örömtől az eredményem hallatán, ami egészen odáig fajult, hogy még a "Sabo, I love you!" is elhangzott... (Aki látta már a manageremet, Tinát, az tudja, hogy ez nem is annyira kellemetlen...) A nálunk dolgozó Trainee Baristánknak azonnal meg is lett mondva, hogy amit mondok neki az kőbe vésett szentírás és mindent az én utasításaim szerint kell csinálnia. Még az egyébként emberevő és vért ivó, mindenki által rettegett Area Managerünk is csak "Superstar"-ként említett a manageremnek írt e-mailben. Szóval most mindenki happy és everything is superb, talán ez éppen elég egyértelműen jelzi, hogy mennem kell(ene). Végtére a Gay Hussart is akkor hagytam ott amikor már a csirke belezését is rám merték bízni...

Bazsi infók

1. Május 30 óta folyamatosan lázam van, kellemetlen izomgörcsökkel, enyhe hallucinációkkal. Szilvi pátyolgatott végig, szinte elvitt a dokihoz, engem csak a hideg rázott folyamatosan. Ha ő nincs, nem is élem túl. A doki azt kérdezte kerülhettem-e maláriás ember közelébe vagy magam jártam-e olyan helyen ahol ez "beszerezhető". Néhány napnyi 38-39 fokos láz és olyan láb és kézfájás után, melytől mozdulni alig bírtam, három napja 4 óránként nyomom a Paracetamolt Nurofen kíséretében, így egész csökkent a tünetek elhatalmasodása szervezetemen. Ha nem tartom be az időt, 4,5 óránál hirtelen felhevülök, szédülök a fejem elkezd összepréselődni és a testem kiált a szerért. Amikor már úgy érzem, hogy egész jól vagyok, persze odabentről jön valami jel, hogy "ne izgulj, ez csak a "medicínák" hatása, tudok én többet is ha akarok!"

2. Felmondtam a GBK-ben, elég volt. Szar meló szar pénzért, nincs értelme, végre lépni kellett. Az utolsó pár napot se dolgoztam le, hisz beteg lettem... Majd ha jobban leszek, igyekszem visszamenni és készíteni pár képet az ottaniakkal közösen, többségüket már sikerült megkedvelnem.

3. Elhatároztam, hogy csinálok egy nyelvsulit (lehetőleg business English) a hazautazásig, holnap meglátjuk mit is sikerülne; illetve, hogy nézelődöm munkák közt és ha csak valami jóra lelek akkor jövök vissza.

4. Szerdán voltam az Elena's L'Etoile nevű étteremben próbanapon. A helyről Gizi adott infót, mert ez a Gay Hussar "testvérétterme", így hallott a leendő üresedésről. Volt interjú, aztán a "trial", sikerült megbeszélni a legtutibbat (hisz felvettek!): július 12-én ahogy visszajöttem Magyarországról, kezdhetek. Addig nyugi, max suli!!! Egyébként izgi volt a próba, agyongyógyszereztem magam, hogy ne legyek rosszul, így viszont idővel az érzékszerveim kezdtek tompák lenni. A délutáni szünetre már alig láttam és csak gyengén éreztem a kezemmel, hazahúztam, aludtam 45 percet, aztán siettem vissza újra, frissen begyógyszerezve, mákom volt, hogy bírtam, de tuti nem tett jót, nagyon furcsán éreztem magam estére.

Amúgy koros, puccos a hely, iszonyú drága, ki kell nyalni minden segget rendesen, de itt legalább megfizetik érte az embert. Állítólag nagyon sok a jatt. Hát remélem, mert ha már megint vendéglátásban fogok kicsit továbbvergődni, legalább ez meglegyen! Amúgy meg végre volt sikerélmény, ezt nem dobálták utánam az elmúlt egy évben! Irány a pénzfürdő, nyelünk egy nagyot, ennyi még belefér, max pár plusz hónap munka, otthon elképzelhetetlen pénzért. Persze hacsak otthon most nem nyomnak elém valami eszméletlen ajánlatot... :)

Angol kultúra

Itt töltött időszakom alatt döntően egyoldalú tapasztalatom van számos dologgal kapcsolatban. Ezt eddig nem akartam blogra vetni, hiszen mindenkinek, mindennek kell hagyni időt, formálják csak a tapasztalatok a véleményt. Lassan azonban eltelik egy év és általánosságban el kell, hogy mondjam: a taglalt kultúra nem létezik! Bárhogy próbálom meggyőzni magam, nem, nem és nem. Íme egy kis csokor néhány példával.


Utca, tömegközlekedés:

Az emberek többsége alkalmazkodva a modern kor vívmányaihoz, fülében zenével, kezében telefonnal járkál a legkevesebb kapcsolatot keresve a külvilággal. Mivel menet közben is általában a Blackberry-jüket vagy iPhone-jukat baszkurálják és tömegben sem néznek fel, óriási test-test ütközéseket lehet látni minden nap, lepattannak egymásról, van, aki észre sem veszi, van aki perdül egyet és úgy megy tovább. Teljesen normális, elnézést ilyenért nem kell kérni. A tolakodás, lökdösődés alap, ha nyílik a metró ajtaja, mindegy, hogy lenne leszálló, máris nyomul fel a sok tahó és megsértődnek, ha "véletlenül" elsodrom őket a vállammal. A fiataloknak, középkorúaknak eszükbe sem jut átadni a helyet, a világháborúkat átharcolt öregek csodálkozó tekintettel néznek, ha én ezt megteszem.


Vendéglátás:

Eddigi tapasztalataim alapján (ez még változhat) a hétkönapi (értsd: nem posh) helyekre beülő átlag nem köszön, többnyire megköszön, de ételt szétdobál, italt kifröcsköl, majd az asztalon hagyja az egyheti kitermelt szemetét és 90% ismét köszönés nélkül távozik. Legutóbbi úgyis megesik, ha hatszor rákiabálok: Bye!

Azt imádom leginkább, ha bejönnek és valósággal ignorálnak. Köszönök, nem köszön; megkérdezem mit kér, nem felel, meg se hall, rám se néz, később, meg papol, hogy ő már várt egy ideje. Az a fasza még, ha valaki úgy gondolja készen áll rendelni, majd 10 perc alatt sikerül is ezt megtenni, mert fingja nincs mit akar, nem tudja mi micsoda, pedig le van írva arra a kurva étlapra, de nem olvassa el, aztán neki áll följebb a végén, hogy ő nem tudta mi is van ebben a kajában, nem akar fizetni érte, hiszen neki senki nem mondta, holott csak az agyát, meg szemét kellett volna megerőltetnie... Még azt imádom amikor elkezdenek rendelni, majd a második tételnél valami baszott jópofa sztori kerekedik és ismét elfelejtik, hogy rájuk várok és folytatják nyugodtan. Ennél már csak a komoly üzletember kedvesebb, aki bejön, máris rendel, fizet, egy fillérrel sem ad többet, de egy pillanat erejéig sem néz rám vagy mond egy plusz szót, végig a telefonjára púposodva nyomkodja a gombokat.


Vezetés-gyalogosok:

Csak négy napig volt a seggünk alatt autó, de ennyit egyhuzamban nem rettegtem életemben. Bármikor, bárhonnan kivághatnak, ráhúzhatják az emberre a kormányt, máris dudálnak, ha valami nem tetszik. Az előzékenység nem létező fogalom, a négy nap alatt összesen nem történt négy eset, mikor el-, beengedtek volna minket.

Nap, mint nap látható, hogy a buszoknak sem adnak elsőbbséget, a gyalogosokkal szemben döntően figyelmesek, de csak a zebráknál. Ez azért gond, mert a sok pöcs gyalogos mindenhol özönlik át az úttesten, aztán néha közéjük hajtanak, ha nem elég gyors a tömeg. A gyalogosok csak az autót látják normálisan - ha legalább egy kicsit figyelnek - így néha a biciklis, akinek már nincs ideje megállni - a számára amúgy zöld lámpánál - sokszor rongyol emberfalba. Tréfás "európai" szemmel látni ezt a sok gyökeret.

Van még valami, ami nagyon felcseszi a fejemet. Pl. ha sétálok egy forgalmas városi főútvonal mentén, ahol folyamatosan keresztutcákat kell keresztezni, ugyebár a kis utcákból kihajtó autóknak mindenképp meg kell állni, hiszen elsőbbséget kell adniuk a főútvonalon haladóknak. De ők nem úgy állnak meg, mint nálunk: hogy a saroktól-sarokig tartó szakaszon a gyalogos átsétálhasson, hanem nagy sunggal keresztbe áll, mégha öt percet is kell ott várnia. A sok paraszt néha dudálva áll be a kereszteződésbe, hogy mit megyek én át előttük, majd 1,5 méter múlva amúgy is megáll.


Mű-udvariaskodás:

Elegem van az állandó hávárjúból, ha igazából a választ mindenki leszarja. A legrosszabb, ha nátbeed, de akkor sincs tovább, hogy "és miért?" Ó lávli és nagy mosoly még akkor is, ha épp arcon köplek? Mit kell állandóan áludvariaskodni? Vándörful az időjárás, miközben már megint esik te nyomi?

Szilvivel és Szabival a kirándulásunk alatt volt egy jó sztori. Szabi útbaigazítást kért egy nőtől, akit épp megállított.
- Sorry, could you tell me how we can get to ...?
A nő csak nézett, majd Szabi, mint akinek leesett a tantusz:
- Hi, how are you?
- Good, good, how are you?

- Fine thanks. Nice weather, isn't it?

- Yes, lovely.

- Alright. So, could you tell me...

Én csak röhögtem, hihetetlen, hogy a felesleges muszáj-köreikkel mennyi időt tudnak pazarolni.


Fog még eszembe jutni számtalan dolog, de ezeket tudatni akartam veletek és magammal is... Otthon sem voltam elégedett az "átlag" emberrel, de sajnos meg kell állapítanom, hogy itt butábbak, bunkóbbak és figyelmetlenebbek. És ha valaki azt gondolja, hogy ezek a bevándorlók, hát NEM. Ismerek itt olaszt, spanyolt, írt, csehet, lengyelt, litvánt, törököt és valahogy mindegyik ismeri azokat a normákat, melyeket én és ha nem is IQ-harcosok, jó emberek. Remélem még hírt adok bármiféle revízióról, de sajnos nem bízom benne egyelőre.

Egészségügy-teszt

Már lassan egy éve fizetem ennek a csodás országnak a TB-t, így gondoltam ideje legalább megnézni hogy is működik.

Többször voltam már beteg, főként az itteni csodálatos időjárásnak és annak köszönhetően, hogy a világ minden tájáról áramló bevándorlók eszméletlen mennyiségű betegséget is behoznak, nem kevés alkalommal valami új vírust kombinálva össze hónapról-hónapra és lehet látni, hogy megy végig mindenkin körülöttem, majd idővel persze rajtam is.

Vasárnap betelefonáltam a munkahelyemre, hogy szarul érzem magam, nem tudok menni dolgozni. Ez még itt nem lenne elég, mert ezt szarják le (meg azt is, hogy még soha nem hiányoztam, ami itt elég ritka), úgyhogy azt mondtam hasmenésem is volt. Ez a köcsög főnöknek kapóra jött: oké, akkor csak úgy jöhetsz vissza dolgozni, ha van róla papír, hogy már rendben vagy. Mondtam jó, aztán hétfőn Szabi kíséretében nekivágtam a dokikörútnak, mely azt hittem pár perc lesz, ez mégiscsak "Nyugat".

Neten kinéztem a legközelebbi GP (General Practitioner) címét az NHS (Egészségügy) hivatalos honlapján. Itteni szokásokhoz híven a cím alatt nem volt semmi, csak egy lakóház. Ekkor volt 11 óra. A közelben volt szerencsére egy gyógyszertár, megkérdeztem őket, hamar el is irányítottak. Kis séta, ott is vagyunk. Hát akkor biza első a regisztráció, számtalan adatlap kitöltése. Itt volt néhány nem túl adekvátnak tűnő papír, pl. milyen színű, fajú, vallású vagyok, mely biztos rettentő fontos lesz, ha épp újraélesztenek. A végeredmény elég fura lett: other white (Hungarian); not religious, but baptized; majd szegény csaj meglátta, hogy Tripoliban születtem, na ez nagy szart kavart. A megoldás az lett, hogy az ázsiai összefoglaló négyzethez (mely kb. négy alosztályra bomlott) a leányzó befirkantott egy ötödiket: Lybia. Majd büszkén odébb rakta a papírokat. Kérdeztem, hogy akkor mikor lehetne találkozni dokival. Ó hát a hétre már nincs időpont! Mondta ezt hétfőn... Otthon ilyet el tudtok képzelni? Akkor kérdeztem, most mi van, ha nekem most köll a doki? Adott egy címet 30 percnyi buszúttal odébb, hogy ott van ilyen esetekben úgynevezett Walk In Center (WIC). Szóval normális régi módszer szerint az ember bemegy és lerendezik.
Amúgy viszont csütörtökön jöjjek vissza, mert általános vizsgálatnak vetnek alá, hiszen ide regisztráltam. Anyátok, arra bezzeg lesz idő...

Szóval Szabival kisétáltunk a buszhoz, eljutottunk a Whip's Cross Hospital-hoz, ahol megtudtuk a következőt: Már számtalanszor tudtára adták a Leyton-i GP-knek, hogy náluk nincs WIC, csak nem képesek megjegyezni. Ennek nagyon örültünk. Út a következő helyre, ami lakhelyünktől, amúgy 5 perc séta lett volna.

Felmegyünk 13.55 körül, kitöltök egy lapot, majd azt mondja a recis, hogy pár perc. Leülünk Szabival, röhögcsélünk, még azon is elmosolyodunk, hogy bárki bejön, mindenki előttünk bemegy, majd kijön átlag 10 perc után és láthatóan a dokik nem fogadják egy percen belül a következő pácienst, tehát ráérősen dolgoznak. Biztos azt beszélték, hogy menjetek csak be előre, ők csak magyarok! 15 óra tájban szóltam a pultnál, hogy visszajöjjek netán később? De azt mondták: Don't worry, the doctor will see you very soon.

Kb. fél négykor sikerült bejutni és 4 perc alatt letudtuk a dolgot. Megjelenésemet igazoló papírt nem kaptam, mert bármilyen hivatalos okmány kiadásáért 20 fontot kell fizetni! Szóval max nem megyek vissza ide többet dolgozni, abba se halnék bele, úgy is ki akarok lépni.

Majdnem 5 óra alatt nagyjából sikerült, amit akartunk. Ha az ember viszont ragaszkodik a háziorvosához, nem is tudom mit csinál, ha két hetet kell várnia... Emberek, ismét egy pont, amit nem ártott tapasztalnom, mert azt hittem ez is csak otthon megy szarul, de nem, sőt!

Urak Londonban

Régóta érezzük, hogy az angolok lenéznek minket. Ez most vagy azért van, mert szar a munkánk vagy csak szimplán azért, mert bevándorlók vagyunk. Szóval, mivel munka közben folyamatosan alárendelt szerepben vagyunk kitaláltuk, hogy heti egyszer, terápiás jelleggel urizálni fogunk. Ezalatt azt értem, hogy kiprovokáljuk, hogy valahol még ránk is ’felnézzenek’ és uramnak szólítsanak. Erre a következő stratégiát találtuk ki: bemegyünk az ASDA nevű, TESCO-nál is olcsóbb hipermarketbe és megfürdünk az árufeltöltők kötelezően felénk nyilvánított tiszteletében.

Egy elképzelt szituáció:
- Elnézést, merre találom a csokis tejet?
- Balra a második sor, URAM.
- Megmutatná pontosan?
- Itt van URAM.
- Köszönöm.
- Nagyon szívesen URAM.

Majd a megszerzett csokis tejjel a kasszához ballagunk és 1- illetve 2 pennysekből összedobjuk az árát. A pénztáros hosszasan számolgatja.

- Elnézést URAM, de még 3 penny hiányzik.
- Mennyi?
- 3 penny, URAM.
- Sajnos ennyink van.
- Sajnálom URAM, nem tudom odaadni a csokoládés tejüket.
- Sebaj, viszlát.
- Viszont látásra URAM.

UK-trip – day 4 – Northleach, Oxford, London

Utolsó nap, sajna, azért még egy ideig elutazgattunk volna. Az előző napihoz hasonló reggeli után – ezeknek tényleg ez a normális – meglestük az 1200-as években épített gyönyörű templomot, amit a környékbeli gyapjúkereskedők pénzéből húztak fel.

Ezután irány Oxford! Nagy élményre számítottam, így csalódás ért ismét. Cambridge után ez szinte semmi, 10-es skálán Cambridge 10, Oxford 2. Innen irány-horány London, szörnyű csúcsforgalom, másnap reggel kocsileadás és irány vissza a munkába, az unalmas hétköznapokba.

Ja, és útközben kiderült, hogy a tolmácstanfolyamot, amire három hónapja vártunk, lefújták. Nem is tudom akarja-e ez az ország, hogy szeressem… Szar idő, szar kaja, sok kudarc, kevés szép hely. Lesz még itt valami?

Annyi legalább jól esett, hogy végre két olyan emberrel voltam, akiket szeretek (még ha különbözőképpen is), nyugi volt és azt csinálhattunk, oda mehettünk pár napig amit és ahová csak akartunk. És ez a szabadságérzet egy éve számomra hiányzik és hiányozni fog, mert a körülmények miatt elég bezártnak és korlátoltnak érzi magát az ember…

UK-trip – day 3 – Bath, Northleach

Reggelünket habzsoló reggelivel kezdtük. Próbáltunk energiát adó táplálékot magunkhoz venni, hiszen hosszú út állt előttünk. Kifejezetten nem ízletes kolbászkák voltak nem túl finom szalonna, sárga darabos trutyi, amit rántottának neveztek, forró konzerves bab, pár szem éretlen paradicsom, kenyér és néhány croissant. Utóbbi volt az egyetlen melynek volt íze, nem is rossz. Szabival kipróbáltuk az angolok nagy kedvencét, a Marmite-ot. Olyan kellemes íze van, mintha az epés hányás utáni szájízt keserű mézzel vegyítenénk, hát megkönnyeztük a dolgot, nehéz volt lent tartani az addigiakat. Ezt egy kis joghurttal és müzlivel öblítettük, ezek tűrhetőek voltak, mert nem helyben készültek!

Ez a reggeli fejenként plusz kb. 8 fontba fájt. Bosszúból a müzli-félékből magyarosan jó sokat le is nyúltunk!

Bejártuk Bath városkát, igazán ajánlom mindenkinek, számomra picit „veronás” hangulata volt, Szilvi szerint „firenzés” – Szabi szerint is, de ő még nem volt ott, úgyhogy ez nem számít. Mindenesetre egy kis mediterrán hatás érezhető az egészen, sok szép régi épülettel tarkítva, több helyen az Avon folyó szeli át, egy tágas parkkal a központban, melyben óriás fák vetnek árnyékot.

Délután becsüccsentünk a Seat-ba és kitaláltuk, hogy irány Szilvi nagy álma, Cotswold! Van egy könyve, melyben azt írják ezt látni kell mielőtt meghal az ember. Már fura volt az is, hogy a GPS nem ismerte, de valahogy irányba igazodtunk, a szállodában egy srác mondta, hogy milyen várost célozzunk meg, meg Robi is küldött infókat sms-ben. Amikor elértünk a szállóban megadott városkába, gondoltuk eljött az ideje személyes varázsunk fitogtatásának. Először Szilvi kérdezett, legalább megtudtuk hol vagyunk. Aztán Szabi kérdezett meg egy lányt, hogy hol is van Cotswold. A lány gyanakvó tekintettel mért végig minket, majd megkérdezte melyik része. Szabi azt mondta, mondjuk a központ. A csaj fintorogva azt mondta nem tudja, de ez láthatóan nem volt igaz. Utána én következtem. Egy aranyos nénit állítottam meg, aki tudtunkra adta, hogy Cotswold egy régió, már ott vagyunk, csakhogy ez sok kisvárost magába foglal! :) Így érthető volt az addigi bizalmatlanság, mely minket körbevett.

Tájékoztatást kaptunk hová érdemes menni, és asszem elég jól döntöttünk, mert végül Nortleach-ben kötöttünk ki, ami lélegzetelállító volt. Mintha visszamentünk volna 400 évet az időben. Az első helyen sikerült szállást is találni, egy kis szellemjárta viskó-bárban. Gyönyörű háromágyas szobát kaptunk, mely szintén lehetett pár száz éves, de szép állapotban volt. Ráadásul reggelivel 65 fontért! Felcuccoltunk és kimentünk kicsit mászkálni, beszippantani az igazi vidéki levegőt, majd fel egy dombtetőre borral, pezsgővel és pokrócokkal. Sikerült spiccesre inni magunkat, de annyira hideg volt, hogy muszáj volt lejönnünk. A szállásunk bárjában még kicsit próbáltunk inni, de senkinek nem ment könnyen, mert a melegbe érve erősödött a fent elfogyasztott alkohol és a fáradtság ereje.

UK-trip – day 2 – Brighton, Seven Sisters, Bath

A második nap is sikerült elindulni időben, ismét dél tájban Brightonba értünk. De ezúttal már hárman voltunk! Autó lepark, irány a part! Ismét igen hűvös lett, persze csak amint kiértünk a tengerhez. Itt is volt móló, erre építettek egy vidámparkot, úgy látszik itt ez a menő. Kisétáltunk, dodzsemeztünk egyet, Szabi ismét csillapította étvágyát egy olcsó, de legalább vízízű fish n chips-szel. Ezt a várost is letudtuk három óra alatt, itt se volt semmi, indultunk a Seven Sisters nevű mészkőfalat megnézni. Ez egy parkos területről közelíthető meg, az autót sajna le kellett tenni és sétálni. Útközben mindenhol birkák, meg marhák, néha egy-két turista. Végre valami mennyei, igazán csodálatos! Eszméletlen monumentális fehér óriások, s mintha mégis kéz alkotta volna őket a tengerről kihajolva. 120 irányból körbefényképeztük, végtére ráleltünk valamire, amit érdemes volt.

Már kezdett sötétedni, így nagy nehezen döntöttünk. Mivel az idő továbbra is didergető, menjünk Bath-ba, a római kori fürdővárosba. Egy KFC-t útba ejtettünk, ahol Szilvinek sikerült bebizonyítania a parkolóban, hogy az iPhone speciális üveglapja nem törhetetlen, szilánkosra repedezett és karcol még mindig, de celluxszal agyontapasztgatta, így legalább nem ejt sebet. Lehet, hogy okot adtunk az év perére!

Bath-ba érkeztünk hozzávetőleg éjfélre, ahol szinte minden szálló és B & B tele volt. Másik lehetőségünk az lett volna, hogy egy szobát megosztunk 6-7 emberrel egy hostelben 45 fontért. Így Robi ide, Robi oda, muszáj volt megszállnunk egy Travelodge Hotelban. Jópofa volt, még szállóba sose mentem úgy be, mint a filmekben, hogy helló, csak úgy jöttem, kérek egy szobát. Sajna nem mentek bele, hogy egy kétszemélyesben aludjunk hárman, pedig külön-külön is megpróbáltuk körbejárni a témát Szilvivel. A családi szobák meg foglaltak voltak. (Utána jófejnek tűnhettünk, mikor együtt megjelentünk!) Nem is volt drága, szobánként végül kb. 60 font, ami két emberrel számolva egy szobát nem rossz. De velünk itt volt Szabi is egy szobára egyedül! :)