Már lassan egy éve fizetem ennek a csodás országnak a TB-t, így gondoltam ideje legalább megnézni hogy is működik.
Többször voltam már beteg, főként az itteni csodálatos időjárásnak és annak köszönhetően, hogy a világ minden tájáról áramló bevándorlók eszméletlen mennyiségű betegséget is behoznak, nem kevés alkalommal valami új vírust kombinálva össze hónapról-hónapra és lehet látni, hogy megy végig mindenkin körülöttem, majd idővel persze rajtam is.
Vasárnap betelefonáltam a munkahelyemre, hogy szarul érzem magam, nem tudok menni dolgozni. Ez még itt nem lenne elég, mert ezt szarják le (meg azt is, hogy még soha nem hiányoztam, ami itt elég ritka), úgyhogy azt mondtam hasmenésem is volt. Ez a köcsög főnöknek kapóra jött: oké, akkor csak úgy jöhetsz vissza dolgozni, ha van róla papír, hogy már rendben vagy. Mondtam jó, aztán hétfőn Szabi kíséretében nekivágtam a dokikörútnak, mely azt hittem pár perc lesz, ez mégiscsak "Nyugat".
Neten kinéztem a legközelebbi GP (General Practitioner) címét az NHS (Egészségügy) hivatalos honlapján. Itteni szokásokhoz híven a cím alatt nem volt semmi, csak egy lakóház. Ekkor volt 11 óra. A közelben volt szerencsére egy gyógyszertár, megkérdeztem őket, hamar el is irányítottak. Kis séta, ott is vagyunk. Hát akkor biza első a regisztráció, számtalan adatlap kitöltése. Itt volt néhány nem túl adekvátnak tűnő papír, pl. milyen színű, fajú, vallású vagyok, mely biztos rettentő fontos lesz, ha épp újraélesztenek. A végeredmény elég fura lett: other white (Hungarian); not religious, but baptized; majd szegény csaj meglátta, hogy Tripoliban születtem, na ez nagy szart kavart. A megoldás az lett, hogy az ázsiai összefoglaló négyzethez (mely kb. négy alosztályra bomlott) a leányzó befirkantott egy ötödiket: Lybia. Majd büszkén odébb rakta a papírokat. Kérdeztem, hogy akkor mikor lehetne találkozni dokival. Ó hát a hétre már nincs időpont! Mondta ezt hétfőn... Otthon ilyet el tudtok képzelni? Akkor kérdeztem, most mi van, ha nekem most köll a doki? Adott egy címet 30 percnyi buszúttal odébb, hogy ott van ilyen esetekben úgynevezett Walk In Center (WIC). Szóval normális régi módszer szerint az ember bemegy és lerendezik.
Amúgy viszont csütörtökön jöjjek vissza, mert általános vizsgálatnak vetnek alá, hiszen ide regisztráltam. Anyátok, arra bezzeg lesz idő...
Szóval Szabival kisétáltunk a buszhoz, eljutottunk a Whip's Cross Hospital-hoz, ahol megtudtuk a következőt: Már számtalanszor tudtára adták a Leyton-i GP-knek, hogy náluk nincs WIC, csak nem képesek megjegyezni. Ennek nagyon örültünk. Út a következő helyre, ami lakhelyünktől, amúgy 5 perc séta lett volna.
Felmegyünk 13.55 körül, kitöltök egy lapot, majd azt mondja a recis, hogy pár perc. Leülünk Szabival, röhögcsélünk, még azon is elmosolyodunk, hogy bárki bejön, mindenki előttünk bemegy, majd kijön átlag 10 perc után és láthatóan a dokik nem fogadják egy percen belül a következő pácienst, tehát ráérősen dolgoznak. Biztos azt beszélték, hogy menjetek csak be előre, ők csak magyarok! 15 óra tájban szóltam a pultnál, hogy visszajöjjek netán később? De azt mondták: Don't worry, the doctor will see you very soon.
Kb. fél négykor sikerült bejutni és 4 perc alatt letudtuk a dolgot. Megjelenésemet igazoló papírt nem kaptam, mert bármilyen hivatalos okmány kiadásáért 20 fontot kell fizetni! Szóval max nem megyek vissza ide többet dolgozni, abba se halnék bele, úgy is ki akarok lépni.
Majdnem 5 óra alatt nagyjából sikerült, amit akartunk. Ha az ember viszont ragaszkodik a háziorvosához, nem is tudom mit csinál, ha két hetet kell várnia... Emberek, ismét egy pont, amit nem ártott tapasztalnom, mert azt hittem ez is csak otthon megy szarul, de nem, sőt!
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
1 comment:
Igen az valóban kész WicC :(.
Egyszer én is tettem egy eü-i sétát a helyi orvosi rendelőbe, de én tettem úgy, hogy a munkaadóm lévén e nagyszerű sziget lakója kért egy időpontot számomra és mivel ő kérte neki akad még aznapra!!! Hoppá! Bár azt én is tapasztaltam, hogy az utánnam érkezők jól megelőztek... de ilyen otthon is előfordul (sőőőt). Viszont ami még ennél is rosszabb és sokféleképpen fáj, ha itt kell elmenned a fogorvoshoz!!! ááááá ne mondj itt áááááá-t :P -A- :D
Post a Comment