November 7. Koh Chang - Day 3

Robogót béreltünk ismét. Eddig talán a legjobbat, mert olyan emelkedőn visz fel kettőnket, ahol sok kisbusz és pick-up elkapar. Gyors, fürge, aranyos és a legfőbb, bárhová elvisz! Útlevelem lett ismét a kaució, így 200 baht/nap a moci. Épp csak indultunk a Lonely Beach-től északra, mikor látjuk az út szélén, hogy megint egy majom bóklászik. Megálltunk, Szabi csinált pár képet. Jött elő a többi is, bátorodtak. Annyira közel jöttek, hogy köztünk mászkáltak, a jövő autók miatt se zavartatták magukat. Szabi javaslatára elmentem gyümölcsért. Sajnos mivel ez igen apró, elzárt hely, aznapra a banán már elfogyott, de vettem egy kis szőlőt. Visszamociztam Szabihoz. Mint annak idején az állatkertben állatetetésnél, már mosolyogva téptük a szemeket a fürtről. Kicsit az útmenti bokorból visszahúzódva néztek minket, aztán közeledtek. Egy-két szemet eléjük hajítottunk, és rájöttek, hogy ez jó kis csemege az ottani levelekhez és fűhöz képest. Úgy jöttek, mint a zombik. Én kinéztem egy kisebb méretű majmot, aki félénken figyelte a két ujjam közé szorított szemet és lépdesett felém, én pedig guggoltam. Ebben a pillanatban a fejem felől vágódott le egy állat, én csak felugrottam és utólag éreztem, hogy a kezemből közben kivette a nekik szánt ételt. Úgy betojtam, hogy csak na, ráadásul tényleg tömegesen kezdtek bevenni minket. Átmentük az út másik oldalára, de egy-kettő ettől sem zavartatta magát, jött velünk. Néha csodálkoztak a dudáló autókon, de ennyi. Végül szerencsére mikor mi is beindítottuk a motort, hátráltak és biztonságban ott tudtuk hagyni őket. Óriási élmény volt!!! Egy maki kivette a kezemből a kaját! Egy nappal azelőtt csak a magasból morcosan lenézve láttunk egyet, de ő is csak a szemhéját rángatta idegesen, jelezve hogy nem jó helyen járunk. Most pedig teljes testi kontaktust létesítettem egy hozzám hasonló állattal! :)

A főemlősök harca után felmotoroztunk a Klong Plu vízeséshez. Amennyire Koh Phangan-nál csalódtunk, annyira voltunk itt ledöbbenve a mesebeli környezettől. A motort lerakva a belépésért sajnos fizetni kellett (200 baht/fő). Húztuk a szánkat, de ha már itt vagyunk... Hozzávetőleg 600-700 méteres séta át a dzsungelen olyan méretű fák, bokrok, egyéb növények közt, hogy az ember magát hangyának érzi. Néhol különböző láthatatlan állatok adnak zajt, de olyan fülsüketítően, hogy elnyomják a pár méterre egymástól álló emberek beszédét. Egyszer azt hittük motoros fűrész, aztán, hogy áramdoboz, időnként, hogy maga a predátor, de semmi szemmel észlelhető. Az őserdő zaja. Óvatosan kell lépkdeni, mert hatalmas gyökerek, indák közt mászik az ember és ha az egyik ilyen megindul, az bizony kígyó és nem a barátkozós típus. Felérve a vízeséshez paradicsomi kilátás fogadott bennünket. Mintha egy hegyet csaptak volna ketté, föntről zubog a víz szétválasztva ezzel a háttérben magasodó sziklát, előtte pedig az évmilliók során kivájt kistó-féleségben megy a fürdőzés, melyen folyamatosan ömlik át a legfrissebb víz. Kristálytiszta és persze átlátszó, egész furcsa, hogy nem sós és nem meleg, amihez hozzászoktunk. Ez a folyócska szolgáltatja a sziget teljes vízellátását . Nagyjából ovális alakú a "medence", van ahol csak 30 cm, de beljebb 4-5 méteres a mélysége. Persze ugráltunk össze-vissza, mint a marhák. Vagy 3 órát elvoltunk, csak néztük, ahogy az emberek cserélődnek körülöttünk. Nem akartunk menni, csodás volt. Később lejjebb is sétáltunk, ahol folyik tova a víz apróbb vízesésekkel. Itt is bementünk lehűteni magunkat, meg néztük, ahogy az apró kishalak repkednek felfelé a vízesésben. Úgy úsztak, mintha közben ugráltak volna.

Este kivételesen csak pihenősen ettünk-ittunk, de hamar ágyba bújtunk, kimerítő ez a kirándulás...

November 6. Koh Chang - Day 2

Elsétáltunk a tőlünk kicsit északra eső itteni legnagyobb homokos partra. Ez is a Lonely Beach-hez tartozik, melyen mi is tartózkodunk. Először teljesen ledöbbentünk, mert ez a szakasz is mintha hippik által lenne elfoglalva. Kicsit furcsák az arcok, de meg lehet szokni. A víz gyönyörű, bár sajna nem a Koh Tao-n kedvencé lett fehérhomokos. Így is nagyon tiszta és csalogató. Attól kissé megrémültünk, hogy Szabi észrevett egy medúzát, aztán még egyet, aztán hátrébbról szemlélve rájöttünk, hogy a part legközelebbi részén pár centinként volt egy. Többnyire áttetszú színűek, de voltak fekete pöttyösek is, igen ijesztők. Szabival párat kipiszkáltunk a partra vizsgálgatni, ilyet mégse tehet otthon az ember minden nap. Kb 10 cm-es átmérőjű volt a fejük, számunkra ijesztő és gusztustalan. Említettük egy helyi arcnak, hogy itt sok van és hogy nem gond-e. Ő azt állította, hogy ezen a szigeten nem veszélyesek a medúzák. Reméljük... Kicsit odébb pancsiztunk, süttettük magunkat. Beültünk este több helyre is enni, inni, mindenhol olcsü és jó a minőség. Végre nem piszkál senki; ha akarsz bemész, ha nem akarsz nem, és nem dobálnak meg szarral, ha nem veszel semmit vagy csak egy mangó shake-t kérsz egy étteremben. Mindenhol kedves a személyzet is, beszédesek, tudnak angolul. El se hiszem! És amely hely a tengerparton van, sőt, a tenger felett (Sunset Bar) leírhatatlan hangulatot adott a mai napon is!

Este végül egy Black Moon nevű buliba mentünk, ami nem volt egy nagy szám, de legalább volt valami. Szabival inkább az élet nagy dolgairól több órás dumát nyomtunk, aztán egy függőágyas reggae bárba (Ting Tong Bar) mentünk hát hajnal 3-kor enni két fincsi levest (mert itt akkor azt is lehet), felkészítve ezzel fájó, savas gyomrunkat az éjszakára.

November 5. Koh Chang - Day 1

Mivel Robiék is ma hagyták el Koh Samet szigetét és tértek vissza Bangkokba, mi is útnak indultunk Szabikámmal. Séta a kikötőig, onnan hajóval a szárazföldig. Ott egy pár szokásos kellemetlen élmény a helyi "tökéletes" vendéglátás és szervezettség képviselőitől. Egy kisbusszal elindultunk végre Koh Chang-ra. Persze hiába egyeztettük 3-szor és adtak nekünk igazat, megint nem egy busz vitt minket odáig, hanem 10 perc után át is kellett szállni. Még jó, hogy volt a csoportban két holland csajszi, mert azok folyamatosan ostorozták a sofőröket, így haladtunk normálisan, tartottuk a tempót. 3 óra busz után, kivételesen nem kishajó, hanem óriási komp hozott át bennünket Koh Chang szigetére.

Felmásztunk sokadikként egy taxira és első körben a White Sand Beach-re vitettük magunkat. Kissé elcsodálkoztunk itt a parton mászkálva, szállást keresve. A part csúnya, sötét homokos, tele idős turistákkal és a legtöbb szállás 800-1200 baht körül mozgott. Fél órát néztünk helyeket, sétáltunk, de aztán rájöttünk, hogy minek is maradnánk egy ilyen parton, ahol se a társaság, se az árak, se a part nem megfelelő számunkra. Így feláldoztunk még egy kis pénzt és tovább taxiztunk a Lonely Beach-re, ahol mintha egy kis álompartra leltünk volna. Az egész egy apró partszakasz olyan infrastruktúrával, mintha Vietnámban járnánk a háború után, de mégis van néhány extra. Például a pálmafák alatt bárhol találunk a dzsungel szélén internetezős helyeket, bárokat, tetováló szalonokat, majmokat, kutyákat. Hamar ráleltünk szép szállásunkra és kiültünk a tenger felett elnyúló étterem-bárba és csodálkoztunk magunk elé. Ilyen nyugalmat árasztó, mesebeli hellyel nem találkoztam talán még soha. Nem is tudtunk beszélni, csak néztünk, hallgattuk a háttérben döngicsélő chill zenét a naplementében. Ittunk két üveg nagy Chang sört, ami kellemesen fejbe vágott, majd lenyomtunk egy coconut curry-t és egy sour curryt. Rég nem volt ekkora kielégültség az arcunkon. Szinte minden érzékszervünk orgazmust élt át. Az ízek és hangok birodalmából ezután kiléptünk egy időre és elindultunk. Később több helyen is ettünk-ittunk még és sokkolva éreztük magunkat. Itt nem csak szép, de az emberek tudnak beszélni, mi több, angolul, értelmesek, sőt, többnyire kedvesek és viccelődőek, ami még sosem fordult elő. A szállásunkhoz kulcsot átadó fiú máris közölte, hogy bármit tud szerezni, ha boldogabbá akarjuk tenni napjainkat. Este óriási alvás várt ránk, mert a napközbeni utazás is a vártnál hosszabbra sikerült.

Thaifoldrol altalaban 2.

Furcsa mennyire máshogy fogják fel a helyiek ezt az egész turizmus dolgot. Számtalanszor magyaráztam több embernek is, hogy mennyire szörnyű a rengeteg kurva jelenléte, a kisgyerek az utcákon éjjel, és hogy mindezt csak az ideáramló alja-turisták tartják életben. Valahogy senki nem mondott annyit se, hogy ja, igazad van. Ez itt vagy normális vagy elfogadott, vagy annyira buták, hogy nem is látják. Múltkor is láttunk két fiatal thai (valószínűleg) csajt gusztustalanul körbetáncolni két vén német trottyot, akik a lányokat nézve az ujjukat szopkodták, majd az egyik le is ment a kiválasztottjával a vízparthoz és majdnem szívrohama volt mikor visszajött, úgy kapkodta a levegőt. Ezt a Noi társaságában lévő fiatal lánykáknak meséltem, mire az volt a reakció, hogy a thai lányok gondoskodók... Na jó mondom, ha neked a szopás pénzért gondoskodás...

Aztán tényleg a 4-10 éves gyerekek is róják az éjszakákat vagy azért mert nincs mit tenni, vagy mert pénzt gyűjtenek. A hülye anyját is fejbe verném, hogy ilyen helyen, ahova a sok öreg perverz jár, miért hagyja elbóklászni. És nem kell félni, ezek nem árva gyerekek, sokszor anyu valahol a parton dolgozik pár száz méterrel odébb a sötétben. Palacsintát süt. Vagy nem. Múltkor is majdnem megerőszakoltam egy ilyen párost, hogy megleckéztessem mindkettőt! :)

A vendéglátásban válogatottan a legnyomibb emberek dolgoznak, akik még thai-ul se nagyon értik a dolgokat és igen hosszas időre van szükségük mondjuk 50+45 kiszámolásához. Még szerencse, hogy nagyobb százalékban a kaják jók, hacsak el nem rontják a rendelést. Koh Samet-ről pl újra a szárazföldre érkezve egy helyen csak megkérdeztem mennyi a tom yum leves, egy nyanya odakiabált, hogy üljünk le. Kérdeztem mennyi? Üljünk le! - válaszolta. Ezt párszor eljátszottuk, majd mire már három thai üvöltötte, hogy üljünk már le, olyan ideges lettem, hogy kirohantam. Még az utca másik oldalán is kiabált egy ember, miután vettem máshol kaját, hogy menjek oda vissza. Nem értem, miért gondolják, hogy paraszt viselkedéssel több pénzt fognak szerezni. Aztán Koh Chang-ra érve felszálltunk egy taxira (ezek itt pick-up-ok hátul ülésekkel) és jöttek szedni a pénzt. Mivel iszonyúan érthetetlen a kiejtésük, egy angol anyanyelvű srác visszakérdezett többször is, mire a taxis üvöltve rászólt, hogy "Nem érted? 50 baht!". A srácban érthetően felment a pumpa és szólt, hogy ne üvöltsön rá, az pedig még egyszer mégis megtette. Egyszerűen nem tudom honnan jön ez a velük született általános tahóság.

Lehúzásra is a Koh Chang-ra tartó utunkon szereztünk ismét egy jó példát. Már megvettük Koh Samet-en a jegyet, mely a szárazföldön a kisbuszos utat tartalmazta Koh Chang-ig. Átmentünk hajóval a szárazföldre, elmentünk abba az irodába, ahol át kellett vennünk a hivatalos jegyet. Mutatjuk a hapsinak a papírt, amivel bizonyítjuk, hogy már kifizettük. Ok, rendben, ír. Persze a köszönés, meg a ránk nézés kimaradt. Majd megszólal, hogy fejenként fizessünk még nem tudom mire 100 baht-ot, ezt itt lehet megtenni. Nagyon mérges lettem ismét, majd határozottan mondtam, hogy "Nem, már fizettünk eleget!". A nyomi erre azt reagálja, hogy "Rendben" totálisan elárulva ezzel önmagát, hogy a semmire hivatkozva akart még plusz pénzhez jutni jogtalanul.

Szóval van valami ebben a nagy leszaromságban, ami kissé már túlzás. Nagy hívők, mindenhol a király képe, óriási álszentség. Közben meg semmi szervezettség, eszméletlen tudatlanság minden téren (számolás, földrajz, töri), a rendőr szarik a prostira, a mellette álló ordibáló ladyboy-ra, drogra. Ha motort bérlünk is csak az a lényeg, hogy a vezetőn legyen sisak, jogsi nem kell. Mindenhol próbálják nyíltan átvágni a külföldit, bunkón rámászni, vetetni vele valamit erőszakosan. Apró kivételek persze vannak, de sajnos ez az általános. Ha mosollyal vagy kedves szóval találkozunk jobban meg tudok lepődni, mint Magyarországon. Pont beszéltük Szabival, hogy ide újra egy japán lerohanás kellene vagy németek betelepítése, hogy helyreálljon a rend. Földrajzilag csodálatos ez az ország, de nagyon helyre kellene rázni a népességet. Kis tisztaságot, viselkedést, rendet elbírna viselni talán még a király is, aki utoljára nem tudom itt mit tevékenykedhetett.

November 2-4. - Koh Samet - Day 3-5

Erről az időszakról egy összefoglaló jellegű leírás készítünk, mivel kivételesen hosszabb ideig egy helyen tartózkodtunk és túlzottan tok izgalmas dolog nem történt számotokra. Mi viszont minden nap a meleg tengerben fürdőztünk, labdáztunk, élveztük a hullámokat. Az idő napközben végig nagyjából 40 fok lehetett napon, árnyékban mondjuk 30, így még az eddigieknél is csokibb lett a testünk.

Egyik este helyes thai lányok próbáltak minket felszedni, ami talán össze is jöhetett volna, de már rutinos thai-lány-tudósként rájöttünk, hogy kurvák. Szomorú, hogy ha végre van olyan helyi lány, aki egyik majom fajra se hasonlít (nagyon) és tud angolul, valami már gyanús. Ezen kívül ha azzal jönnek, hogy igazából volt egy nagy angol / német / orosz szerelem az életükben, de a férfi ezt vagy azt tett és azóta nem tudnak senkiben bízni... már sejteni lehet, hogy vagy dugni akarnak vagy előmozdítani a helyzetet, hogy ezt a képet majd TE megváltoztatod... Na mindegy, persze, hogy csak "azt" akarták, de ugye mi jó fiúk vagyunk, úgyhogy hiába. A biztonság kedvéért én megkérdeztem az egyik lányt, hogy hol dolgozik, hátha másnap tudunk még kicsit dumálni, itt már ez is nagy szó egy helyivel. Egy kávézót említett, melyet többször láttunk már, mondtam, hogy majd másnap benézek. Persze nyoma sem volt, valószínűleg más munkája volt a drágának. Örültem, hogy előző nap nem mentem bele semmibe hiába noszogatott, jó lett volna muay thai-os fiúkra ébredni lánccal a kezükben...

Szerdán, november 3-án megjött Robi barátnője, Noi és neki három lány és egy fiú ismerőse. Aranyosak voltak, de sokat velük se tudtunk kommunikálni. Általában a helyi lányokat, ahogy őket is, jobban érdekli a telefonjuk, napközben az árnyékban ülés a tengerperttól odébb, és hogy minél több képet készítsenek egymásról különböző pozitúrákban úgy 50-50-et. Este viszont bevezettek minket a hagyományos thai étkezésbe. Egy tengerparti félig fekvős asztalhoz ültünk mind a nyolcan, és Noi rendelt egy rakás ételt, melyeket mind megosztottunk. Nagyon finom, túlnyomó részt tengeri herkentyűs dolgok voltak. Én már annyira hozzászoktam az erőshöz, hogy nem először plusz chili-t kellett kérnem, de ezen kívül nem volt gond. Az egészért fizettünk fejenként 300 baht-ot (6 font), úgy hogy abban voltak sörök, üdítők is és én másnap délig ételre nézni nem tudtam. Utána parti a tengerparton sok-sok vodka redbull-lal. Ami kicsit bosszantott, hogy ismét láttam a farang-thai különbségeket a bárokban. Egy vödör vodka-redbull, ami nekünk 300 baht, nekik 200, néha 180. Úgyhogy onnantól a lányokat küldtük piáért, velünk nem cseszik ki senki! :)

A sziget ezen részén amúgy a Silver Sand Beach, ahol legtöbbet fürödtünk, ezt ajánlom mindenkinek, de ehhez el kell viselni az oroszok által 60-as, 70-es éveket keltő hangulatot! Szállást itt is találtunk olcsón, igaz, kivételesen kicsit a tengertől távolabb. Ezúttal vagy 2 percet kellett gyalogolni. Amíg Robi is ott volt és hárman voltunk egy bungalóban, 600-at fizettünk egy nap, miután Noi megjött és ő inkább vele aludt, kettőnknek 500 baht-ba került.

Ja, még nagy dolognak számított számunkra, hogy egyik nap, mikor elmentünk egy nagy sétára a sziget egy részét megkerülni, két eddig számunkra nem ismert állatot is láttunk. Az egyik egy kölyök orrszarvú-szerű, óriási kopasz disznó volt. A másik pedig valami kis sárkány, épp az úton baktatott keresztbe gyíkokra jellemző mozgással, csak akkora volt mint a lábam a medencémtől lábfejig.

November 1. Koh Samet - Day 2

Úgy döntöttünk, hogy "aki mer, az nyer" alapon tovább folytatjuk kulináris felfedező utunkat a thai konyha remekei után kutatva. Ebédre egy másik kis "helyre" - talán ez a legjobb szó - ültünk be. Valasztásunk több tényezőn alapszik: a látszólagos tisztaságon, a vendéglátók hozzáállásán, a választékon és persze az árakon. Az első rendben volt és bár a hozzáállás inkább üléssel kombinált buta tekintet volt, a menü azonban bőségesnek tűnt és az árak is korrektnek látszottak, így beléptünk.

Leültünk, megkaptuk az étlapokat, mind a három különböző volt, némelyik több, másik kevesebb fényképpel. Hármunknak egy levest és három főételt néztunk ki, a rendelést azonban megszenvedtük. A "pincér" lányka teljesen angol-szűz volt és ahogyan a választott leves nevének thai fordítását tanulmányozta, egészen olyan érzésünk támadt, hogy talán angolul mégis jobb, mint thai nyelven, vagy csak analfabéta a lelkem... Szóval némi segítséggel sikerült kihámoznia, hogy egy hihetlenül bonyolult green curry levest kértünk. A főételeknél ismét elakadt és én sem bíztam már benne többet, szóval egyszerű diktálás helyett keresgélni kezdtem az általam választott curry-s csirke leírását. Mivel az elénk kirakott menükben nem találtam így a bejárathoz kitett példányt hoztam el, amiben elmutogattam neki a leírást, majd a hónom alá szorított kézfejjel csirke hangot utánozva tudtára adtam, hogy csirkével kérem, nem disznóval. A hűtőhöz sétálva még megmutattam neki a szódát amit inni szeretnék, majd magára hagytam. A srácok is túlestek a procedúrán, majd a család nekilátott a főzésnek. Apuka a sütőlapnál sürgött-forgott, anyuka rezignált arccal ült a pultnál és számolt a lányok pedig nekünk háttal állva beszélgetni kezdtek. A srácok rágyújtottak, majd hosszas szemkontaktus keresgélés után végre szereztek egy hamutálat is. Megérkezett a három főre rendelt leves egy kanállal, majd az asztalunktól azonnal távozva ismét nyávogó diskurálásba kezdtek, természetesen nekünk háttal. Mikor ismét sikerült felhívnom magunkra a figyelmet kértem még két kanalat, amit át is nyújtottak nekünk, evidens módon a kanál részénél markolva, nyéllel felénk. Azt már megszoktuk, hogy az asztalra kitett vécépapírral töröljük meg a szánkat, de ettől azért volt bennünk egy kis félsz és drukk, hátha nem kapjuk el a kanálról azt a baktériumot, ami annak a kopasz kutyának a nyálában van, amit a csaj 20 perce dögönyözhetett, valahol az út menti porban. "Helló, csike köli" felkiáltással megkaptam a főételt is, majd Robi is a magáét egy "Helló, polk" (hello, pork - helló disznó) kíséretében. Mindegy, az ételek finomak és olcsók voltak. Fizetéskor ismét nehézségbe ütközött a csapat, egy második általános szintű matematikai feladványt kellett megoldaniuk: 50+50+60. Ez azonban már felkészülten érte őket, 3-an kb. 1 perc alatt számolták ki a végösszeget, természetesen számológéppel. Majd a 200-ból visszajáró összeget szintúgy... Agyilag zsibbadtan, menekülve hagytuk el a "thai restaurant"-ot.

Estére új helyet szúrtunk ki magunknak. Az értelem már elsőre nem stimmelt itt sem, de legalább minden más. Megkaptuk a szokásos salátává használódott étlapokat, már megint kuszaság mindenütt. Ismét egy közös levesben és 3 külön főételben egyeztünk meg. Fényképről kértük a láthatóan fehér, tejszínes "creamy tom kai kum" levest, 2 db pad thai-t seafood-dal és egy fried curry-t tintahallal. Nagy sürgés-forgás támadt, mindenki munkához látott, mialatt mi a helyünkön ülve nézelődtünk. Londonban furcsának tűnt a rapper-fodrász-hangkazetta-cipőbolt, de tetóválós-robogókölcsönző-étteremről nem is álmodtunk volna. Itt megkaptuk, a helyi tetóválószalon "artist"-ja volt a pincérünk, aki mellénk ülve vette fel a rendelést, velünk látszólag angolul kommunikálva. A falon a "csodálatos" nonfig és törzsi tetkókról készült képek, az egyik sarokban egy szétszerelt motor, a másikban helyi taxisok. Mintegy 10 perc múlva meg is érkezett a levesünk, - legalább is ők így gondolták - tom yum soup. A pali mihelyst kihozta a levest azonnal távozott és visszaült a taxis haverjaihoz. Mi csak néztük a levest, köze nem volt a fényképen látotthoz, sem fehér, sem krémes nem volt. Ok, hívjuk a tetóválós pincért. Integetés, "hello"-zás, semmi. Bazsi odamegy a kis társasághoz, "sorry, it's not what we ordered." Mire a pali felvakkant: "What? és odajön az asztalhoz. Nézi, vakarja a fejét, bután néz, semmi... Mutatjuk neki a fényképet, nézi a levest, nézi a képet. Leves, kép, leves, kép. Fény gyúl a koponyájában lévő szikkadt húscafatban és kelletlenül viszi vissza a konyhára a levest. Balázs fogja a fejét, "ok, menjünk, hagyjuk a p.csába!" Nem, nem, meg tudják csinálni, csak szegénykém valamit félreértett. Oldalra pillantunk, a konyhán teljes zűrzavar uralkodik, a "szakács" a fejét vakarja és mi már nem gondolkozunk rajta, hogy korábban miért és mije viszkethetett. Nemsokára megérkezik a rendelésem rákkal. Tetkós pali jön, "Ember, ez nem tenger gyümölcsei, ez csak 3 darab rák tésztával." Nézi, de nem érti. "Tudod, kellene még bele tintahal, meg ilyesmi amitől tenger gyülömcsei-s lesz és nem csak rákdarabkás. Amúgy, el tudjátok készíteni a rendelt ételeket, mert ha nem, akkor most elmegyünk fizetés nélkül, úgysem nyúltunk egyikhez sem." Ok, visszaviszi és megígéri, hogy tesznek még bele ezt-azt. 2 perc sem telik el és asztalunkra kerül egy nagy tál takony állagú valami, benne tintahal karikákkal. Rohadtul nem rendeltünk ilyet. A telóválós csávó megint jön, nem érti mi van, bután vigyorog. Robi kissé ingerülten: "Ember, én sült curry-t kértem, nem levest." Ember néz, forgatja-bűvöli a tálat, mintha abban reménykedne, hogy az általunk rendelt étellé változik magától. Rezignáltan visszaviszi a konyhára. A konyhán kész a káosz, teljes a pánik, már azt sem tudják, hogy szerelnek, főznek vagy éppen tetoválnak. Gyorsan ki is küldik a második nagy tál tintahalas taknyot, hátha megnyugszunk. Baromira nem, Balázs agygörcsöt kap, szinte habzik a szája, hörög. Az új adag taknyot is eltüntetik gyorsan, a tetoválós gyerek már nem is jön oda, csak a konyhából integet, hogy "ok, ok, moment!" miközben megnyugtató arcot próbál vágni, de látszik rajta, hogy most szívesebben foglalkozna egy totálkáros robogó újjáépítésével egy termeszváron ülve, talpig mézzel bekenve, megjegyzem lehet, hogy ez utóbbi mindenkinek sokkal jobb lenne. Ismét kijön a pad thai-om, ezúttal tintahal darabkákkal gazdagítva, mi pedig vadul gesztikulálva mutogatjuk a pincérnek, hogy "ez az, még egy ilyet kérünk a Balázsnak is!" Pillanatnyi értelem látszik fellobbanni, én pedig gyorsan nekilátok a tésztámnak mielőtt tévedésből elviszik, vagy csak egy hatalmas meteor csapódik Koh Sametre. Megjön a leves, ezúttal krémesen, finom az íze. Robi tintahalas sült curry-je is megérkezik, szinte teljes a boldogság, csak Bazsi bámul valahová a messzeségbe, még a falon függő fényképeken is túlra... Pont befejezem az evést mire az ő teljesen ugyanolyan pad thai-ja is megérkezik. A srácok esznek én pedig figyelem a tetóválós köré gyűlt konyhai személyzetet akik épp krízis mítinget tartanak, megpróbálnak rájönni, hol kerülhetett a porszem a gépezetbe. Valószínüleg arra a következtetésre jutnak majd, hogy mi voltunk a hülyék, és nem az a baj, hogy rossz a menü, nem beszélnek és nem is olvasnak angolul, valamint gyaníthatónan amúgy is mind analfabéták. Fizetünk. Ismét heves számológép kattogtatás: 100+50+50+40=240 Kijön a számla, az eredmény helyes. Letesszük a 250-et, hátulról kiabál a csávó: "nem számláztam a többi ételt amit kivittünk de nem ettetek meg!" Egymásra nézünk, és mind ugyanarra gondolunk, hogy a jó édesanyját is kiszámlázhatja, de nem fogjuk kifizetni, mert nem kértünk ping-pong-show-t. "Ha robogó kell gyertek hozzám, az is van." Hátra sem nézve menekültünk a szemközt lévő abc-be sörért, ahol épp a kedvenc kasszáslányunk - Károly - volt a pultban. Azért hívjuk így, mert valószínűleg fiú, de az is lehet, hogy lány, mindenesetre ő a legkedvesebb eladó a szigeten, mindig mosolyog és Bazsi szerint "van kisugárzása...", olyan cuki! :)

Amúgy megtudtuk két svéd lánytól, akik szintén ott ettek, hogy nekik is "hibás" volt a rendelésük! :)

Oktober 31. Koh Samet - Day 1

Fél 5-kor felhívtuk Robit, aki már Bangkok másik felé várt minket egy buszállomáson. Odataxiztunk hozzá, nagy volt ismét az öröm, mely találkozásunknak betudható! Reggel 6-ra vettünk is jegyet Koh Samet-re. Kb. 10.30-ra értünk a szigetre a hajóval és kb 24 órás úttal sikerült eljutnunk Thaiföld nyugati végéből a keletibe. Igen fárasztó, fájó út volt, de olcsó, az egész megvolt taxistól, buszostól, hajóstól 1100 bahtból. Annyi értelmetlen angolnak szánt írással pedig még nem sokszor szembesültünk mint ezen utazás alatt. Sebaj, legalább a helyiek beszélni sem tudnak! :)

Találtunk hármunkra szállást, de majd még nézelődünk, mert vagy 30 méterre vagyunk a tengertől, ami szokatlan. :)

Kaja, pancsi, hülyülés... Este részegedés, orosz lányokkal komálás, de hogy ezek is mennyire hülyék! Egy szót nem tudnak semmilyen egyéb nyelven. Próbáltunk velük kommunikálni, de esélytelen volt. Hajnalra haza is értünk, ahol óriási alvás várt ránk így két nap éberség és utazás után.

Amúgy ez is egy olyan hely, mint kiderült, melyet ellepnek az oroszok. Utoljára 1998-ban Antalya-ban, Törökországban voltam ilyen élmény részese. Mindenhol a tipikus szláv fejek, d-zs-dzs-beszéd és reggel az ember ha végigsétál a parton, bizton tudhatja, hogy a férfiak 90%-a (akik a fecskét viselik) a gyönyörű egykori Szovjetunió legnagyobb tagállamából érkezett e bájos szigetre.

Oktober 30. The trip through Thailand

11-re kicuccoltunk a 400 baht-os szobánkból, hisz előző nap megvettük a jegyet vissza Bangkokba. Ennek három oka volt. Samui-n nincs miért maradni, Napokig esős időt ígérnek, illetve hogy Robival sikerült egyeztetni és össze tudnánk futni vele illetve kis helyi barátaival Koh Samet-en. Utóbbi az ország másik oldalán fekszik, így egy igen hosszú túrát vállaltunk be Szabival. Először vissza fel Bangkokba (600 baht-ért), aztán onnan megyünk majd újra délnek, csak ezúttal keleti irányba. Azt tudtuk, hogy nem gyalog-galopp, hajnal 5-re érünk Bangkokba, de már most kicsit idegesítő, hiszen este fél 7 van és még mindig Suratthani-ban várunk.

11.30-kor felvett minket egy busz, mely a kikötőben rakott le Koh Samui-n. Ott vártunk vagy egy órát. A kb. 15 méteres hajónk kifutott az eszméletlenül háborgó tengerre, amiről remélem majd sikerül feltennem videókat. Kegyetlenül gyomorrángató és bélfordító volt. A 4-6 méteres hullámoknak egyszer a tetején, egyszer az alján táncolt a hajó, néha úgy oldalra borítva, hogy a horizontot is alig lehetett látni. 45 fokban dőltünk jobbra-balra (is), még a hajón belül is kapaszkodni kellett. Én csak úgy bírtam ki hányás nélkül, hogy hanyatt feküdtem jó ideig. Valahogy a test így kevésbé imbolyog belül is.

Suratthani közelében tett k ia hajó, ahonnan egy itteni viszonylatban nagy busz (távolsági) vitt minket egy órát (16.15-től), majd letett a semmi közepén. Ez valami elosztó hely, "központi pályaudvar", egy széles befutó-kifutó földúttal a dzsungel és egy vízpart kereszteződésénél. Itt is vártunk és 18 órakor jött ismét egy kisbusz. Gondoltuk, hogy nem túl nagy, de sebaj, kibírjuk. Persze ez is csak 10 percet vitt és kitett egy kihalt út melletti utazási irodában. Már tényleg idegesek vagyunk, mert a harmadik buszból szálltunk ki a hajó óta ugyanazon településen és csak most jött az infó: 19.30-kor jön az állítólagos igazi busz, ami Bangkokba megy 5-re. Szóval 16 órától 19.30-ig csak buszozunk, meg várunk. Ki tudja mi jön még! Persze soha nem tudjuk mi a következő lépés, mert mások se tudják, főként nem az alkalmazottak. Ha tudnák is, akkor sem létezik olyan eszköz vagy nyelv, amivel ki lehetne belőlük szedni... Ez általában mindennel kapcsolatban igaz itt. A lényeg, hogy végül este 8 után megérkezett a buszunk és fél 5-re Bangkokba is értünk. Soha még ennyire kényelmetlen utam nem volt. A légkondi ömlött a fejünkre, az adott pokróc nem volt elég hosszú, a lábunkat meg kinyújtani se tudtuk, igen szűkös volt az egész.

Oktober 29. Koh Samui Day 2

Koh Samui. Semmi. Üres, koszos semmi, tele turistával, taxisokkal, kurvákkal. Szokásos. Elmentünk egy napra robogóval körbejárkálni, de így se találtunk se egy igazán gyönyörű partot, se egyéb látnivalót. Sajna az idő is elég borongós volt. Mindenféle felesleges dolgot persze itt is eszméletlenül rá akarnak sózni a pénzes, hülye turistára. Ami még minket is megdöbbentett és még nem láttuk, az a parti öltönyös bolt. Párszor emlegettük, hogy egymást érik az öltönyszabászatok minden városban. Mindegyik előtt indiaiak állnak és már nyújtják a kezüket messziről, kérdezgetnek honnan jöttünk stb. Már rég megvan a stratégia, észre se kell venni őket. De a lényeg, hogy ez ugye az utcákon történhet meg, ahol sok az ember és tudják dobálni a lasszóikat. Egy nyaralóhelyen viszont hol lehet még több turista? Hát a parton. Itt tényleg képesek még a strandolókat is leszólítani és betessékelni őket a kamu-Armani meg hasonlók megtekintésére, hiszen annyi érv sorakoztatható fel, hogy az illetőnek épp akkor és ott szükséges megvennie azon ruhadarabot... Kép csatolva.