Mivel Robiék is ma hagyták el Koh Samet szigetét és tértek vissza Bangkokba, mi is útnak indultunk Szabikámmal. Séta a kikötőig, onnan hajóval a szárazföldig. Ott egy pár szokásos kellemetlen élmény a helyi "tökéletes" vendéglátás és szervezettség képviselőitől. Egy kisbusszal elindultunk végre Koh Chang-ra. Persze hiába egyeztettük 3-szor és adtak nekünk igazat, megint nem egy busz vitt minket odáig, hanem 10 perc után át is kellett szállni. Még jó, hogy volt a csoportban két holland csajszi, mert azok folyamatosan ostorozták a sofőröket, így haladtunk normálisan, tartottuk a tempót. 3 óra busz után, kivételesen nem kishajó, hanem óriási komp hozott át bennünket Koh Chang szigetére.
Felmásztunk sokadikként egy taxira és első körben a White Sand Beach-re vitettük magunkat. Kissé elcsodálkoztunk itt a parton mászkálva, szállást keresve. A part csúnya, sötét homokos, tele idős turistákkal és a legtöbb szállás 800-1200 baht körül mozgott. Fél órát néztünk helyeket, sétáltunk, de aztán rájöttünk, hogy minek is maradnánk egy ilyen parton, ahol se a társaság, se az árak, se a part nem megfelelő számunkra. Így feláldoztunk még egy kis pénzt és tovább taxiztunk a Lonely Beach-re, ahol mintha egy kis álompartra leltünk volna. Az egész egy apró partszakasz olyan infrastruktúrával, mintha Vietnámban járnánk a háború után, de mégis van néhány extra. Például a pálmafák alatt bárhol találunk a dzsungel szélén internetezős helyeket, bárokat, tetováló szalonokat, majmokat, kutyákat. Hamar ráleltünk szép szállásunkra és kiültünk a tenger felett elnyúló étterem-bárba és csodálkoztunk magunk elé. Ilyen nyugalmat árasztó, mesebeli hellyel nem találkoztam talán még soha. Nem is tudtunk beszélni, csak néztünk, hallgattuk a háttérben döngicsélő chill zenét a naplementében. Ittunk két üveg nagy Chang sört, ami kellemesen fejbe vágott, majd lenyomtunk egy coconut curry-t és egy sour curryt. Rég nem volt ekkora kielégültség az arcunkon. Szinte minden érzékszervünk orgazmust élt át. Az ízek és hangok birodalmából ezután kiléptünk egy időre és elindultunk. Később több helyen is ettünk-ittunk még és sokkolva éreztük magunkat. Itt nem csak szép, de az emberek tudnak beszélni, mi több, angolul, értelmesek, sőt, többnyire kedvesek és viccelődőek, ami még sosem fordult elő. A szállásunkhoz kulcsot átadó fiú máris közölte, hogy bármit tud szerezni, ha boldogabbá akarjuk tenni napjainkat. Este óriási alvás várt ránk, mert a napközbeni utazás is a vártnál hosszabbra sikerült.
No comments:
Post a Comment