November 12-én elindultam a part mentén, néha a benövő mangrove és pálmafák miatt térdig vagy derékig a vízben, hogy igazán vad helyeket lássak, képeket készítsek. Eszméletlen tisztaság és érintetlen partok mindenhol, sehol egy lélek. Vándoroltam órákon keresztül, időnként bementem a tengerbe lehűteni magam, kifeküdtem kicsit a partra, majd ezt ismételgettem estig. Olvastam írtam közben, igazi remetének éreztem magam, csak nem hegyi, hanem paradicsomi körülmények között. Más nem is történt, csak mélyen a gondolataimba burkolózva telt immár sokadik napom. Tetszett. Egy idő után, mikor az embernek nincs kivel beszélnie, teljesen átformálódik körülötte minden. Ha meg netán összefut valakivel, sokkal nyíltabb, barátkozóbb, főként, ha a másik is magányos utazó és láthatóan szintén örül, hogy akad valaki, akivel tud végre beszélgetni. Ismertem meg így egy osztrák középkorú hapsit, francia lányt, finn srácot, szlovén csajt, svéd velemkorú fiút, amerikait, kanadait, argentint, japánt, törököt, spanyolt, brazilt... Persze nem ezen a szigeten, hanem később, itt alig voltak. A lényeg, hogy eszméletlenül megnyitja ez is a világot, ennyi kultúra, nyelv, szín kitárulkozik és talán picit, mintha az ember ezután az ő szemükkel is látná a világot.
November 13-án elindultam Bangkokba. Csak speedboat vitt a szárazföldre, nem kevés pénzért, de még a két 250 lóerős motor hajtotta yacht is egy óráig száguldott a partig nem kis sebességgel. Néha olyanokat repültünk egy-egy hullámon, hogy csak úgy csattant utána a hajó.
A jegyet, mikot megvettem, annyit említettek, hogy a szárazföldön lesz az utazási iroda itt és itt, majd ott kapom meg a buszjegyet, ott is vesznek majd fel. Annyira már nem lepődtem meg, már sok helyen jártunk Thaiföldön, mikor megláttam az épületet a semmi közepén, mely egy ABC, étterem és iroda keveréke volt. Mintha az 50-es években felejtették volna ott. Persze senki nem tudott angolul, de azért olyanok voltak kitéve, hogy pénzváltás, útszervezés Kambodzsába... Biztos itt intéz az ember ilyeneket! Szokás szerint a 12 órás busz 13.30 tájban indult el, de 6-ra már vígan a fővárosba értem, hogy ismét belevessem magam a Khaosan Road alvilágába. Szállást találtam előtte ugyanott, ahol érkezésünkkor. Közel volt mindenhez, nem is drága... Fúú, hát brutális volt újra látni ezt a fertőt, de érdekes, hogy az ember mennyire megszokja, tolerálja. Közvetlenül Európa után menekültünk ebből a világból, most még tetszett is.
Ja, és boldog Szilvia névnapot!
No comments:
Post a Comment