Azt hittem, meg fogom bánni, de nagyon büszke vagyok. Valahogy sose vonzott. Azokra az emberekre, akiknek volt tetoválása, mindig ambivalens érzelmekkel néztem. Egyrészt mert menők, hogy kibírták a fájdalmat, bevállalták az egészet. Másrészt viszont "Hülye vagy b.meg? Hogy fog ez kinézni 20 év múlva?!" volt a fejemben...
Most azonban valami átkattant bennem, ami azt mondta belül, hogy KELL! Sehogy nem tudnám másképp emlékeimet fizikai valósággá formálni. Végre van valami, amit tuti nem veszítek el, kicsi, eldugott, tetszik, sokat jelent és nem sokan fogják tudni mit is jelképez számomra. A lényeg, hogy nagyon fontos és sose fogom megbánni. Kb egy év az életemből, annak minden apróságával "rejtjelesen". Kicsit fájt, tehát menő vagyok és jól fog kinézni 20 év múlva is, ha be nem lepi a szőr! :) És ha 20 év múlva ránézek is, ugyanazon képek ugranak majd be, melyek ma, és melyeket akkor sem fogok bánni.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment