Sokat gondolok Londonra. Tény, hogy nekem minimum 80%-ban London Szilvivel egyenlő. A többi a srácokkal a közös kaland, a munkák, a szívás, a látnivalók.
A munka részéért egyikünk sem rajongott, mégis bevallottuk, hogy ha otthon nem jönnek össze a dolgok, akár szóba is kerülhet a visszatérés. De másképp. Akkor a normális életkörülményekre koncentrálnánk. Még ha többe is kerül, de olyan helyre költözni, hogy hazamenni is élmény legyen. Ha netán megint olyan munkánk lenne, aminél elkerülhetetlen a késő esti, netán éjszakai munka, akkor is legyen valami kikapcsolódási lehetőség, ne zavarjuk egymást, de legyen közös helyiség stb.
Ha Londonban lenne az embernek egy jó munkája, az bizony igen kecsegtető lehetőségeket kínálna. Hosszú távon biztos nem élnék vele, de összegyűjteni egy kis pénzt, netán onnan beutazni a fél világot, simán. Megtehető, reálisan.
Ahogy Szabi írta, sok mindenre tanított ez a hely. Ahogy Robi írta, fájó volt elhagyni. Nekem olyan szinten hasadékot vágott a világra, melyből nem tudom tudok-e eleget befogadni, be lehet-e telni vele. Megnyílt az univerzum. London után pl olyan egyszerű volt Thaiföldön, mint otthon kiugrani a Nyugatihoz.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment