Reggel indultam Koh Mak, vagyis a majmok szigetére. Ez az a hely, amit mindenkinek ajánlok, ha igazi kikapcsolódásra vágyik. Az egész sziget körül csodálatos a part, alig van bármilyen infrastruktúra vagy volt. Pár bungalón és két vendéglátós helyen például itt a dél-nyugati parton, ahol én vagyok, nincs semmi a messzeségben. A kikötőből már rutinosan válogattam a taxisok között. Egyikkel megbeszéltem, hogy hozzon el erre a partszakaszra. Ok, 50 baht, mondta. Persze, ahogy megszokott, annál a resort-nál tett le, melyet a nővére üzemeltet, tehát, ha netán itt maraqdnék, nem kell fizetni a taxiért. Na jó, mondtam, megnézem. Egész tűrhető volt, tengerparti bungaló, dupla ággyal, saját fürdővel. 300 baht/éj árat kértek. Rutinosan rávágtam, hogy oké, 500 baht-ot fizetek két éjszakára. Volt bátorságom, mert láthatóan pang a sziget, most, hogy főszezon van. Mi lehet, ha nincs szezon? Hála az égnek ez még nagyon szűzi, érintetlen hely. Tehát kb 10 fontból megvolt a taxi és két éjszakai szállás. Lepakoltam és elmentem enni egy jó kis Massaman curry-t. Délután olvastam a parton és égettem a már sötétbarna testemet. Este ettem egy kókuszos red curry-t egy sörrel, majd tovább sétáltam papucsomban és rövidgatyámban, a pólót a vállamra vetve, mert a meleg idő és az erős étel megint durván leizzasztott.
Fél 10-re elérkeztem a sziget egyetlen helyére, ahol van este élet. A Monkey Resort egész messze van, 10 percet sétáltam utána hazáig. Nagyon kellemes reggae-thai zene keverék volt, egyszer thai-ul, egyszer angol-halandzsa nyelven, de a sácok jól nyomták. Folyamatosan itták közben a whisky-t, sört és kétszámonként adogatták körbe a vicces cigit. Jópofa volt, a nagy tömeg, kb 20 ember mind élvezte. Összeismerkedtem itt 4 francia lánnyal, akikkel már láttuk egymást Koh Chang-on. Stephanie, Vanessa, Lilly, Marion. Ha jól emlékszem, bár az írott franciám lehet, hogy nem tökéletes. Egész ledöbbentem, hogy igenis tudnak angolul, nem tipikusan franciák. Az egyik lány, aki a legjobban beszélt angolul, ráadásul portugál szülőktől származik, évekig élt Brazíliában is és spanyolul is tud. Mennyire jó lehet francia-spanyol-portugál-angol nyelvtudással. Szinte bárhol megértenek a nyugati világban... Szóval dumáltunk 1-2 órát, aztán magukra hagytam őket, láttam jól elszórakoznak, én meg nem vagyok mostanság olyan hangulatban. Örültem, hogy végre tudtam valakikkel kicsit beszélni, de ennyi.
Hazaérve a szállásomra, megnéztem laptop-omon az új Rémálom az Elm utcában-t, amit 1.45 körül fejeztem be. Kicsit se rémisztett meg, de aztán jöttek az álmok. Húúú, egy bungalóban egyedül egy olyan helyen, ahol mögötted dzsungel van, előtted tenger és nincs más megszálló sem a közelben... 5-10 percenként alapból riadva, izzadtan ébredtem abból a fajta félálomból, ahol szenved az ember, hogy ébredj fel, nem lesz jó vége! Kintről milliónyi hang szűrődött be, mert persze minden ablak nyitva volt, csak szúnyogháló volt rajtuk. Ennek ellenére folyamatosan csípkedett is valami. Amikor a lámpát felkapcsoltam, természetesen soha nem találtam semmit. Másnap reggelre úgy néztem ki, mintha kicsipkéztek volna. Annyira viszketett mindenem, hogy szaladtam be a tengerbe. Ez mindig segít. Reggeli meleg fertőtlenítő tengervíz és napsütés. Nektek hogy telt november 11? :)
No comments:
Post a Comment