11-re kicuccoltunk a 400 baht-os szobánkból, hisz előző nap megvettük a jegyet vissza Bangkokba. Ennek három oka volt. Samui-n nincs miért maradni, Napokig esős időt ígérnek, illetve hogy Robival sikerült egyeztetni és össze tudnánk futni vele illetve kis helyi barátaival Koh Samet-en. Utóbbi az ország másik oldalán fekszik, így egy igen hosszú túrát vállaltunk be Szabival. Először vissza fel Bangkokba (600 baht-ért), aztán onnan megyünk majd újra délnek, csak ezúttal keleti irányba. Azt tudtuk, hogy nem gyalog-galopp, hajnal 5-re érünk Bangkokba, de már most kicsit idegesítő, hiszen este fél 7 van és még mindig Suratthani-ban várunk.
11.30-kor felvett minket egy busz, mely a kikötőben rakott le Koh Samui-n. Ott vártunk vagy egy órát. A kb. 15 méteres hajónk kifutott az eszméletlenül háborgó tengerre, amiről remélem majd sikerül feltennem videókat. Kegyetlenül gyomorrángató és bélfordító volt. A 4-6 méteres hullámoknak egyszer a tetején, egyszer az alján táncolt a hajó, néha úgy oldalra borítva, hogy a horizontot is alig lehetett látni. 45 fokban dőltünk jobbra-balra (is), még a hajón belül is kapaszkodni kellett. Én csak úgy bírtam ki hányás nélkül, hogy hanyatt feküdtem jó ideig. Valahogy a test így kevésbé imbolyog belül is.
Suratthani közelében tett k ia hajó, ahonnan egy itteni viszonylatban nagy busz (távolsági) vitt minket egy órát (16.15-től), majd letett a semmi közepén. Ez valami elosztó hely, "központi pályaudvar", egy széles befutó-kifutó földúttal a dzsungel és egy vízpart kereszteződésénél. Itt is vártunk és 18 órakor jött ismét egy kisbusz. Gondoltuk, hogy nem túl nagy, de sebaj, kibírjuk. Persze ez is csak 10 percet vitt és kitett egy kihalt út melletti utazási irodában. Már tényleg idegesek vagyunk, mert a harmadik buszból szálltunk ki a hajó óta ugyanazon településen és csak most jött az infó: 19.30-kor jön az állítólagos igazi busz, ami Bangkokba megy 5-re. Szóval 16 órától 19.30-ig csak buszozunk, meg várunk. Ki tudja mi jön még! Persze soha nem tudjuk mi a következő lépés, mert mások se tudják, főként nem az alkalmazottak. Ha tudnák is, akkor sem létezik olyan eszköz vagy nyelv, amivel ki lehetne belőlük szedni... Ez általában mindennel kapcsolatban igaz itt. A lényeg, hogy végül este 8 után megérkezett a buszunk és fél 5-re Bangkokba is értünk. Soha még ennyire kényelmetlen utam nem volt. A légkondi ömlött a fejünkre, az adott pokróc nem volt elég hosszú, a lábunkat meg kinyújtani se tudtuk, igen szűkös volt az egész.
No comments:
Post a Comment