Átszállás Kairóban

Atyaég Robi! Ezt hogy lehet bírni! Leszálltam 9,5 óra után, becsekkoltam a budapesti járatra. Minden kész, most van itteni idő szerint reggel 5.35, nekem thai idő szerint 10.35, a gépem itteni idő szerint 12.30-kor indul. Tehát van laza 7 órám és megyek is. Itt meg úgyis rengeteg lehetőség van addig lefoglalni magam. Pl nézhetem a csadoros, szőrös arcú nőket, a tipikus sunyi fejű arab férfiakat, akiknek a szeme se áll jól, úgy néznek ki, mintha a 70-es évekből léptek volna ki, onnan is egy arab (mondjuk egyiptomi) akciófilmből. (Ha nem reptéren lennénk, már biztos kínáltak volna valamit megvételre.) Vagy írhatok tovább és a gondolataimba mélyedhetek...

A sírás kerülget. Miért megyek haza? Nem akarok visszatérni, érzem, hogy megint nem leszek boldog. Legalábbis félek tőle. Persze ne így legyen, hajrá! De félek. Nekem úgy tűnik ezek az ártatlan, távoli kultúrák szimpatikusabbak. Jó lenne ilyen helyen élni és dolgozni, csak ugye azért ennyire olcsó, mert nincs pénz. Baromi szegények, meg hát ha van az embernek munkája, azt is szarul fizetik. És Magyarországon ne panaszkodjon nekem aki keveset keres, mert itt az még kevesebb. Lehet, hogy előbb-utóbb tényleg valami jótékonysági dologba kezdek, mert igazából egy ilyen helyen élve nem kell pénz, főként nem utazásra. Az tuti, hogy utazni mostantól rendszeresen kötelező vagy ki kell költözni valahova!