yeeeee
Megjelent az első videóklippünk !!! a lemez is várható, de csak pár év múlva mert még nem kezdtünk el énekelni... :D
Na majd aztán várom a visszajelzéseket !!! ;)
Enjoy 2010!!! :D
Sunday, 17 January 2010
The Caffé Nero Experience - The Roots (gyk: A gyökerek)
2085, Los Angeles
Az operátor tudta, hogy legfeljebb 45-50 másodperce maradt a speciális egység kiérkezéséig és csak remélhette, hogy ez elég lesz az emlékképekbe ágyazott parancssor titkosításához és elküldéséhez. Hiába használt a Fokföldi 7-es számú középiskola, egy Kuala Lumpuri műgyapotszedő kisvállalkozó és egy rio de janeirói madám számítógépén átvezetett 2percenként IP-címet váltó, 512bites titkosítású műholdas Internet kapcsolatot, A Cég emberei még a Hold túloldalán is megtalálták volna. De ezzel most nem volt ideje foglalkozni, mert az emberiség jövője volt a tét. Különben is, a VPTCSE tagjaként a robbanóanyagoktól az Internetes behatoláson át a közelharcig mindenhez értett, így mindent előkészített, amivel még egy kis időt nyerhetett. Épp az utolsó parancssor trójai faló programba ágyazásába kezdett, amikor két koromfekete Chevrolet Suburban fékezett le a ház előtt. „Negyven!”- kezdte el magában a visszaszámlálást.
A járókelők csak annyit láttak, hogy nyolc állig felfegyverzett símaszkos ront be az épületbe. A házba érve párokra oszlottak: egy pár a kapuban maradt és komor tekintettel állták el a bejáratot, egy másik a tetőre indult, a maradék pedig lifttel és gyalog vágott neki az emeletnek.
„Húsz” gondolta „K”, amikor neszt hallott a bejárati ajtónál. Épp tizennyolcnál tartott amikor két gránát zúzta be a mellette lévő ablakot. Önkéntelenül is odanézett. Tüzes lávához hasonlító égető érzés futott végig a retinahártyáján ahogy a félhomályos szobában hirtelen felrobbant a villanógránát. Egy tizedmásodperccel később a dobhártyája vált a hanggránát áldozatává. Az ajtó berobbantását követő katonák beözönlését már nem is hallotta. Valahol tizenöt körül járhatott volna a számolásban, ha nincs ez a kis intermezzó. „Csesszétek meg!” kiáltotta, miközben vérző fülekkel és a bal szemében elfolyt csarnokvízzel feltápászkodott, és maga is meglepődött azon, hogy semmit nem hallott abból, amit mondott. Már csak a pontos hozzáférési kódot és jelszót kellett betáplálnia a rendszerbe. Tudta, hogy bár már a lakásban vannak, még kb. tizenkét másodperce van, a gondos előkészítésnek köszönhetően. A fegyveresek „K” első csapdájára nem számítva egymást libasorban követve rohantak végig az előszobán. Túlzottan lefoglalta őket az Internet jel erőssége, amiből tudták, hogy merre van a célszemély. A lézerborotva az első kommandóst derékban vágta ketté. A második a lendülettől vezérelve megállni már nem tudott, így limbó-pózba ereszkedve térden próbált meg átcsúszni a láthatatlan lézernyaláb alatt. Majdnem sikerült is neki, csupán 15-20cm-ert kellett volna még homorítania, őt az álla hegyétől a fülén és a kisagyán keresztül szelte ketté a halálos sugár. A másik kettő a csapdát kikerülve haladt előre, az egyik ajtónyílásba telepített hangrezonanciás aknára azonban ők sem számítottak. Az apró kis szerkezet halk kattanást követve szökkent a magasba, majd pusztított. Ezt a sunyi kis gyilkológépet még 2015-körül kezdte el fejleszteni az amerikai kormány, amikor valami katonai szakértő egy vesekő zúzásról hazatérve, rögtön az orvosi eszköz katonai alkalmazásán kezdett el gondolkozni. Robbanásakor az akna nagyfrekvenciájú hangsugarakat bocsájt ki 5-10 méteres körzetben, mely az épített környezetet érintetlenül hagyja, a szerves anyagokat viszont elfolyósítja. A két katona vízzel telt lufiként huppant a padlóra, miközben a különböző testnyílásaikon keresztül mindenfelé vér spriccelt.
„Öt!” Számolt tovább a borzasztó kínoktól gyötört K-ügynök, miközben a félig ép jobb szemével még mindig a monitort figyelte. „Kész!” ütötte le az Enter-billentyűt, de sokáíg már nem örülhetett, mert az ablakon berobbanó egyik fickó rövid sorozata a szoba távolabbi falára löttyintette az agyát.
***
Folyt. köv.
Az operátor tudta, hogy legfeljebb 45-50 másodperce maradt a speciális egység kiérkezéséig és csak remélhette, hogy ez elég lesz az emlékképekbe ágyazott parancssor titkosításához és elküldéséhez. Hiába használt a Fokföldi 7-es számú középiskola, egy Kuala Lumpuri műgyapotszedő kisvállalkozó és egy rio de janeirói madám számítógépén átvezetett 2percenként IP-címet váltó, 512bites titkosítású műholdas Internet kapcsolatot, A Cég emberei még a Hold túloldalán is megtalálták volna. De ezzel most nem volt ideje foglalkozni, mert az emberiség jövője volt a tét. Különben is, a VPTCSE tagjaként a robbanóanyagoktól az Internetes behatoláson át a közelharcig mindenhez értett, így mindent előkészített, amivel még egy kis időt nyerhetett. Épp az utolsó parancssor trójai faló programba ágyazásába kezdett, amikor két koromfekete Chevrolet Suburban fékezett le a ház előtt. „Negyven!”- kezdte el magában a visszaszámlálást.
A járókelők csak annyit láttak, hogy nyolc állig felfegyverzett símaszkos ront be az épületbe. A házba érve párokra oszlottak: egy pár a kapuban maradt és komor tekintettel állták el a bejáratot, egy másik a tetőre indult, a maradék pedig lifttel és gyalog vágott neki az emeletnek.
„Húsz” gondolta „K”, amikor neszt hallott a bejárati ajtónál. Épp tizennyolcnál tartott amikor két gránát zúzta be a mellette lévő ablakot. Önkéntelenül is odanézett. Tüzes lávához hasonlító égető érzés futott végig a retinahártyáján ahogy a félhomályos szobában hirtelen felrobbant a villanógránát. Egy tizedmásodperccel később a dobhártyája vált a hanggránát áldozatává. Az ajtó berobbantását követő katonák beözönlését már nem is hallotta. Valahol tizenöt körül járhatott volna a számolásban, ha nincs ez a kis intermezzó. „Csesszétek meg!” kiáltotta, miközben vérző fülekkel és a bal szemében elfolyt csarnokvízzel feltápászkodott, és maga is meglepődött azon, hogy semmit nem hallott abból, amit mondott. Már csak a pontos hozzáférési kódot és jelszót kellett betáplálnia a rendszerbe. Tudta, hogy bár már a lakásban vannak, még kb. tizenkét másodperce van, a gondos előkészítésnek köszönhetően. A fegyveresek „K” első csapdájára nem számítva egymást libasorban követve rohantak végig az előszobán. Túlzottan lefoglalta őket az Internet jel erőssége, amiből tudták, hogy merre van a célszemély. A lézerborotva az első kommandóst derékban vágta ketté. A második a lendülettől vezérelve megállni már nem tudott, így limbó-pózba ereszkedve térden próbált meg átcsúszni a láthatatlan lézernyaláb alatt. Majdnem sikerült is neki, csupán 15-20cm-ert kellett volna még homorítania, őt az álla hegyétől a fülén és a kisagyán keresztül szelte ketté a halálos sugár. A másik kettő a csapdát kikerülve haladt előre, az egyik ajtónyílásba telepített hangrezonanciás aknára azonban ők sem számítottak. Az apró kis szerkezet halk kattanást követve szökkent a magasba, majd pusztított. Ezt a sunyi kis gyilkológépet még 2015-körül kezdte el fejleszteni az amerikai kormány, amikor valami katonai szakértő egy vesekő zúzásról hazatérve, rögtön az orvosi eszköz katonai alkalmazásán kezdett el gondolkozni. Robbanásakor az akna nagyfrekvenciájú hangsugarakat bocsájt ki 5-10 méteres körzetben, mely az épített környezetet érintetlenül hagyja, a szerves anyagokat viszont elfolyósítja. A két katona vízzel telt lufiként huppant a padlóra, miközben a különböző testnyílásaikon keresztül mindenfelé vér spriccelt.
„Öt!” Számolt tovább a borzasztó kínoktól gyötört K-ügynök, miközben a félig ép jobb szemével még mindig a monitort figyelte. „Kész!” ütötte le az Enter-billentyűt, de sokáíg már nem örülhetett, mert az ablakon berobbanó egyik fickó rövid sorozata a szoba távolabbi falára löttyintette az agyát.
***
Folyt. köv.
Thursday, 14 January 2010
The Caffé Nero Experience 2. - Olga...FATAL ERROR...
Olga tegnap megdícsért! Miután végig igyekeztem a lehető leggyorsabban dolgozni és egyszerre két vendéget kiszolgálni, mosolyogva ennyit mondott: "Bravó! Mindig ilyen sebességgel kellene dolgoznod." Majd mosolyogva biccentett és hazaengedett. Kedvessége és őszinte elismerése letaglózott, kicsit rosszul is éreztem magam amiért korábban olyan rosszakat feltételeztem róla. Lehet, hogy teljesen félreismertem? Talán mégsem olyan mogorva, talán mégsem olyan undok, talán az élő szövet rejtette fémváz alatt más is lakozik... Ennyire azonban nem akartam elmélyedni a kérdésben, inkább leléptem, mielőtt mégis megtalál az átmeneti szoftverhibából felocsúdott T1000-es...
Folyt. köv...
Folyt. köv...
Monday, 11 January 2010
Vendéglátózás Londonban - The Caffé Nero Experience
Régóta készülök ennek a bejegyzésnek a megírására, de most tényleg eljött az ideje.
November óta dolgozom a vendéglátásban. Az első hónapot gulyásleves és egyéb zsíros ételek maradékainak tányérokról való professzionális szintű eltávolításával töltöttem, azóta pedig kávét főzök és kávézaccot takarítok. Ennyit még életemben nem mosogattam, elég közel járhatok a 400 órához!
Londonban 8-10millió ember él, évi több millió túrista fordul meg itt, és a többségük szereti a kávét. Jelenleg a város egyik legforgalmasabb kávézójában dolgozom...
Történetem December 7-én kezdődött, amikor a Gay Hussar-ból frissen kilépve úgy éreztem, hogy én már mindenen túlvagyok, nekem senki nem tud keményebb melót mutatni napi 10óra éttermi mosogatásnál. Rohadtul nagyot tévedtem! Ekkora szívást el sem tudok képzelni, mint trainee-nek lenni egy forgalmas coffee shopban! Az étterem nyugdíjas foglalkoztató ehhez képest! Ott csak mosogatni, szemetestcserélni, rendetrakni kellett. Itt van minden: nyitástól a zárásig, kávéfőzés, kiszolgálás, mosogatás, asztalszedés, takarítás, árúfeltöltés, stb... és mindezt a Nicolas Cage-nél is halálosabb iramban.
A kávézóban mindenki Szabonak hív, a Szabit és a Szabolcsot képtelenek megjegyezni, a magyar munkatársakat (3fő) kivéve. A manager egy kedves lengyel csajszi, segítőkész, elmagyarázza amit nem értek, figyel rám. Olga, a kávézó maestroja viszont - aki külön tanfolyamon sajátította el a kávéfőzés és a tejhabosítás minden csínyját-bínját (höhö, gyönyörű ez a nyelv!) - egy rettenetes perszóna borzasztó modorral, hibáktól hemzsegő angoltudással és randa, festett szemöldökkel. Na, ez a csaj kiborít!
Olgával valószínüleg hasonló érzéseket táplálunk egymás iránt, bár eleinte még megvédett a "bad service" miatt beszóló vendégektől. Azonban már az első alkalommal belopta magát a szívembe, amikor az egyik vendég elé letettem az életem első kávéját, akitől ő csak ennyit kérdzett: "Esetleg csinálhatok önnek egy másik kávét?" Na, anyád! Azóta is folyamatosan baszogat a hülyeségeivel, aminek csak a felét értem, a folyamatosan zúgó kávégépeknek, a tejforralónak, a vendégek zajának és Olga szegényes angoljának köszönhetően. Igyekszem pozitívan állni a dolgokhoz, ezért elfogadom kávézó hierarchiájában való fölémrendeltségét és mindent akkor és úgy csinálni amikor és ahogy ő mondja. Néha megpróbáltam praktikusan végrehajtani az utasításait, de ez soha nem vezetett jóra. :)
"Szabo I'll kill you"
Olgával kapcsolatban nem tudom eldönteni, hogy teljes szívéből gyűlöl vagy csak símán bosszantja a lassúságom. A LEBASZ-féle legrosszabb verzió szerint szerelmes belém. Csak azt ne!
Néha egész nap hajszol, mellém áll miközben a mosogatógépet pakolom és két kézzel kalimpálva sipítozza, hogy "Come on Szabo, hurry up, I really need your speed now!" A másik: múltkor teljes gőzzel egyszerre több rendelést is csináltam, erre mellém áll azzal, hogy ő nem bánja ha relaxálok amikor nincsenek sokan de most baromira húzzak bele, mert nagy a sor. A sztorihoz hozzátartozik, hogy velem és nélkülem is nagy a sor, mivel egy baromi forgalmas állomás közelében az egyik főutcán van a kávéző és van úgy, hogy 15-20 ember jön be egyszerre és mindenki 2-3 különböző italt kér.
Mivel már egy hónapja dolgozom náluk, egyszerre min. 2 vevőt kell kiszolgálnom. Ez könnyűnek hangzik, de elég összetett rendeléseket eredményezhet tekintve, hogy szendvicset, kávét, üdítőt, leveseket, desszertet és édességet is árulunk, hidegen-melegen, elvitelre-helyben fogyasztásra, 3 méretben, szimpla-dupla-tripla erősségben, különféle ízekben, ill. zsíros-félzsíros és szója tejjel. A kombinációk száma gyakorlatilag végtelen, pár pl: mentaszirupos feketekávé jéggel turmixolva, koffeinmentes gyenge (1 shot) vaniliás tejeskávé szójatejjel elvitelre, és persze a síma "kérek egy kávét" rendelés, aminek általában az a vége, hogy a vevő - akinek persze fingja sincs a latte,cappuchino,americano,mocca,espresso,macchiato,espresso con panna,stb. közötti különbségekről - elégedetlenkedik mert nem azt kapja amire gondolt. Bezzeg ha azt kapná amire én szoktam ilyenkor gondolni... :)
Na, de Olgára visszatérve... Egyik reggel 5.50kor ilyen sms-sel ébresztett: "Szabo I'll kill you!" Az ezt követő két sms-ben már egy-egy mosolygós arcot is elhelyezett, bár ettől nem ébredtem jobban. Az egész lénye nyugtalanító, olyan mintha egy depressziós pszichopatával kellene együtt dolgoznom. Néha ijesztő, ahogy kiakad amikor a bárpulthoz tévedő vendég nem rendel rögtön, hanem előbb tanulmányozza a pult feletti árlistát. Ettől teljesen bepöccen, imára kulcsolt kézzel kezdi el harsogni, hogy: "Hi sir! Hi there! How can I help you? What can I get you? Hiiiiii!" Majd miután még mindig nem kapott rendelést, hátatfordít a vendégeknek és mániákusan törölgetni kezdi a pultot. Ilyenkor egészen félelmetes. Amióta én ott vagyok mosolyt vendégekre még nem pazarolt, bár ez a Nero-nál (is) alapkövetelmény. Kérdéseit, kéréseit, parancsait, válaszait - akár hozzám, akár a vendégekhez intézi - a rendkívűl elegáns és fennkölt "Ye" szócskával fűszerezi és fejezi be az alábbi módokon: "It's without cream, ye?" "Just wait a second, ye?" "It's in the office, ye." "Szabo, please check the tables, ye!" Ezt is kicsit nehezen viselem napi 5-8-10 órában, de szerencsére a kávézó alapzaja sokszor elnyomja a hangját. :)
Ettől függetlenül próbálok neki és az elvárásoknak megfelelni, gyorsítani a tempómon, de még van hová fejlődnöm. Persze nem célom nyugat-európa leggyorsabb kezű kelet-európai baristájává válni, úgyhogy rajta vagyok az álláskeresésen, de a tél sajnos itt is pangást jelent az álláspiacon.
Egy vicces kis sztori a hétköznapjaimból: bejött egy csaj és a kínálat tanulmányozása után kért egy "döblö espressö-t." Miután megértettem és elkezdtem csinálni a kávéját megkérdeztem, hogy kér-e hozzá egy muffint de nem értette a muffin szót. Gondoltam ennyit én is tudok franciául, ezér megkérdeztem: "Would you like a möffön?" Erre furcsán nézett, mire a muffinra mutatva elmagyaráztam neki, hogy ezt most segítség képpen franciául mondtam. Velém ellentétben ő nem nevetett, csak fizetett és távozott. A möffön nélkül.
November óta dolgozom a vendéglátásban. Az első hónapot gulyásleves és egyéb zsíros ételek maradékainak tányérokról való professzionális szintű eltávolításával töltöttem, azóta pedig kávét főzök és kávézaccot takarítok. Ennyit még életemben nem mosogattam, elég közel járhatok a 400 órához!
Londonban 8-10millió ember él, évi több millió túrista fordul meg itt, és a többségük szereti a kávét. Jelenleg a város egyik legforgalmasabb kávézójában dolgozom...
Történetem December 7-én kezdődött, amikor a Gay Hussar-ból frissen kilépve úgy éreztem, hogy én már mindenen túlvagyok, nekem senki nem tud keményebb melót mutatni napi 10óra éttermi mosogatásnál. Rohadtul nagyot tévedtem! Ekkora szívást el sem tudok képzelni, mint trainee-nek lenni egy forgalmas coffee shopban! Az étterem nyugdíjas foglalkoztató ehhez képest! Ott csak mosogatni, szemetestcserélni, rendetrakni kellett. Itt van minden: nyitástól a zárásig, kávéfőzés, kiszolgálás, mosogatás, asztalszedés, takarítás, árúfeltöltés, stb... és mindezt a Nicolas Cage-nél is halálosabb iramban.
A kávézóban mindenki Szabonak hív, a Szabit és a Szabolcsot képtelenek megjegyezni, a magyar munkatársakat (3fő) kivéve. A manager egy kedves lengyel csajszi, segítőkész, elmagyarázza amit nem értek, figyel rám. Olga, a kávézó maestroja viszont - aki külön tanfolyamon sajátította el a kávéfőzés és a tejhabosítás minden csínyját-bínját (höhö, gyönyörű ez a nyelv!) - egy rettenetes perszóna borzasztó modorral, hibáktól hemzsegő angoltudással és randa, festett szemöldökkel. Na, ez a csaj kiborít!
Olgával valószínüleg hasonló érzéseket táplálunk egymás iránt, bár eleinte még megvédett a "bad service" miatt beszóló vendégektől. Azonban már az első alkalommal belopta magát a szívembe, amikor az egyik vendég elé letettem az életem első kávéját, akitől ő csak ennyit kérdzett: "Esetleg csinálhatok önnek egy másik kávét?" Na, anyád! Azóta is folyamatosan baszogat a hülyeségeivel, aminek csak a felét értem, a folyamatosan zúgó kávégépeknek, a tejforralónak, a vendégek zajának és Olga szegényes angoljának köszönhetően. Igyekszem pozitívan állni a dolgokhoz, ezért elfogadom kávézó hierarchiájában való fölémrendeltségét és mindent akkor és úgy csinálni amikor és ahogy ő mondja. Néha megpróbáltam praktikusan végrehajtani az utasításait, de ez soha nem vezetett jóra. :)
"Szabo I'll kill you"
Olgával kapcsolatban nem tudom eldönteni, hogy teljes szívéből gyűlöl vagy csak símán bosszantja a lassúságom. A LEBASZ-féle legrosszabb verzió szerint szerelmes belém. Csak azt ne!
Néha egész nap hajszol, mellém áll miközben a mosogatógépet pakolom és két kézzel kalimpálva sipítozza, hogy "Come on Szabo, hurry up, I really need your speed now!" A másik: múltkor teljes gőzzel egyszerre több rendelést is csináltam, erre mellém áll azzal, hogy ő nem bánja ha relaxálok amikor nincsenek sokan de most baromira húzzak bele, mert nagy a sor. A sztorihoz hozzátartozik, hogy velem és nélkülem is nagy a sor, mivel egy baromi forgalmas állomás közelében az egyik főutcán van a kávéző és van úgy, hogy 15-20 ember jön be egyszerre és mindenki 2-3 különböző italt kér.
Mivel már egy hónapja dolgozom náluk, egyszerre min. 2 vevőt kell kiszolgálnom. Ez könnyűnek hangzik, de elég összetett rendeléseket eredményezhet tekintve, hogy szendvicset, kávét, üdítőt, leveseket, desszertet és édességet is árulunk, hidegen-melegen, elvitelre-helyben fogyasztásra, 3 méretben, szimpla-dupla-tripla erősségben, különféle ízekben, ill. zsíros-félzsíros és szója tejjel. A kombinációk száma gyakorlatilag végtelen, pár pl: mentaszirupos feketekávé jéggel turmixolva, koffeinmentes gyenge (1 shot) vaniliás tejeskávé szójatejjel elvitelre, és persze a síma "kérek egy kávét" rendelés, aminek általában az a vége, hogy a vevő - akinek persze fingja sincs a latte,cappuchino,americano,mocca,espresso,macchiato,espresso con panna,stb. közötti különbségekről - elégedetlenkedik mert nem azt kapja amire gondolt. Bezzeg ha azt kapná amire én szoktam ilyenkor gondolni... :)
Na, de Olgára visszatérve... Egyik reggel 5.50kor ilyen sms-sel ébresztett: "Szabo I'll kill you!" Az ezt követő két sms-ben már egy-egy mosolygós arcot is elhelyezett, bár ettől nem ébredtem jobban. Az egész lénye nyugtalanító, olyan mintha egy depressziós pszichopatával kellene együtt dolgoznom. Néha ijesztő, ahogy kiakad amikor a bárpulthoz tévedő vendég nem rendel rögtön, hanem előbb tanulmányozza a pult feletti árlistát. Ettől teljesen bepöccen, imára kulcsolt kézzel kezdi el harsogni, hogy: "Hi sir! Hi there! How can I help you? What can I get you? Hiiiiii!" Majd miután még mindig nem kapott rendelést, hátatfordít a vendégeknek és mániákusan törölgetni kezdi a pultot. Ilyenkor egészen félelmetes. Amióta én ott vagyok mosolyt vendégekre még nem pazarolt, bár ez a Nero-nál (is) alapkövetelmény. Kérdéseit, kéréseit, parancsait, válaszait - akár hozzám, akár a vendégekhez intézi - a rendkívűl elegáns és fennkölt "Ye" szócskával fűszerezi és fejezi be az alábbi módokon: "It's without cream, ye?" "Just wait a second, ye?" "It's in the office, ye." "Szabo, please check the tables, ye!" Ezt is kicsit nehezen viselem napi 5-8-10 órában, de szerencsére a kávézó alapzaja sokszor elnyomja a hangját. :)
Ettől függetlenül próbálok neki és az elvárásoknak megfelelni, gyorsítani a tempómon, de még van hová fejlődnöm. Persze nem célom nyugat-európa leggyorsabb kezű kelet-európai baristájává válni, úgyhogy rajta vagyok az álláskeresésen, de a tél sajnos itt is pangást jelent az álláspiacon.
Egy vicces kis sztori a hétköznapjaimból: bejött egy csaj és a kínálat tanulmányozása után kért egy "döblö espressö-t." Miután megértettem és elkezdtem csinálni a kávéját megkérdeztem, hogy kér-e hozzá egy muffint de nem értette a muffin szót. Gondoltam ennyit én is tudok franciául, ezér megkérdeztem: "Would you like a möffön?" Erre furcsán nézett, mire a muffinra mutatva elmagyaráztam neki, hogy ezt most segítség képpen franciául mondtam. Velém ellentétben ő nem nevetett, csak fizetett és távozott. A möffön nélkül.
Thursday, 7 January 2010
szombati buli - jan 9
Ezt a cikket azért csináltam, hogy mindenképpen írjunk a szombati buliról. Rég nem voltunk partyban és biztos nagy durranás lesz, ugyanis az egyik legkomolyabb szórakozóhelyre megyünk a Fabric-be...
Szóval folyt köv buli után :)
...na eljött a folytatás ideje.
Vasárnap, 15:05 van és ráébredtem hogy nekem kell beszámolnom az eseményekről mert az én érzéseim a legmélyebbek ezzel kapcsolatban, bár Szabi az imént számolt be arról, hogy támadta és erőszakolta meg 4 afroangliai a buszon, szóval lehet hogy azok mélyebb érzések lesznek :D kíváncsian várjuk a beszámolód tesó :D hehe
Szóval:
Január 9-e van a Szilvi szülinapja utáni nap és a Gizi szülinapja előtti. Dolgoztam (najó ez túlzás de minek mondjam?!) és Bazsival már többször diskuráltunk róla telefonon, hogy mi lesz este. Többször mondtam neki, hogy ha egyedül megyek haza vagy nem megyünk be a városba akkor inkább el se indulok, mert nagyon fáradt voltam (bármely hihetetlen is a semmittevés bizonyítottan a legfárasztóbb dolog) és nem volt kedvem utazással tölteni az estém.
Nos, megbeszéltük hogy mindenképp megyünk be a városba, még egy kis rendelést is kaptam, milyen piákat vigyek a partyra, így már nem aggódtam... pia, meg partyhely, ez nem lehet rossz mindenképp megyek.
Hát (-al nem kezdünk mondatot gyerekek) elég nehezen indultam el a melóhelyemről mert a váltásom épp csak 20 percet késett meg hosszan beszélt hozzám egy teljesen értelmetlen dologról (Ádi barátom nevezte el jól ezt a szituációt: "fingfűrészelésnek":)) és végre elindulhattam haza 19:25.
Megérkeztem Leytonba, ami nem egyszerű a hétvégén mert az egyik metróvonalon folyton dolgoznak (szerintem senki nem tudja mit csak kell a túlórapénz karácsony után is), így körbe kell menni a másik vonalakon.
20:00 megérkeztem haza. A kis nepáli kollégák itt kolbászoltak a konyhában így mialatt lecsekkoltam amit le kell (Szabikám, Bazsikám gondolom ti most nevettek) eldöntöttem hogy majd később eszem.
Elindultam zuhanyozni ami megintcsak 10 perc késéssel sikerült, mert Chomo vagy Lungma stoppolták a fürdőt, így ez se jött össze időben.
Kb 21 hundred óra lehetett mikor már zuhanyoztam és megint csak azon gondolkodtam hogy olyan jó itt, meleg van végre, fáradt vagyok, ágy is van... miért ne aludjak egy nagyot? (persze csak a megérdemelt internet-órák után :D)
De 2 ünnepelt is van így az nem járja hogy pont én ne legyek ott. :)
Többször hívtak a többiek hogy hol vagyok már, és a végén már mondtam nekik, hogy BOLDOGAN befejezem a készülődést ha végre nem hívnak 5 percenként :D :D :D
Szóval elindultam 21:50 körül. Beugrottam az Asda-ba ami amúgy 22:00-ig volt nyitva...ki tudja miért?!
Siettem loholtam stb szerencsére odafelé minden jött időben kb 40 perc alatt ott voltam.
Az ajtót Bazsi nyitotta nagykabátban. Ennek láttán kicsit felforrt a jeges agyvizem, mert azt hittem, hogy már megyünk is. Ez azt jelentette volna, hogy kb annyit utazunk onnan, amennyinek a negyedét kellett volna otthonról. Nem beszélve a vásárlásom feleslegessé válásáról és hogy egy korty alkohol sem volt még bennem.
Szerencsére csak cigizni volt így csak morogtam egy kicsit a méreg-flash-ek miatt de hamar jókedvem lett (azt félretéve hogy nagyon fáradt voltam).
Megismerkedtem Melindával (Milos) és Zolival (Zoli:)). Nagyon jófej egy páros és nagy buliarcok is úgyhogy remélem később még találkozunk és jobban sikerül nekem is a party! + végre ehettem ihattam egy kicsit, meg dumálhattam a többiekkel (amit nagyon reméltem hogy nem kések le).
Kb 1 óra múlva hívtunk egy taxit (köszönjük Gizi) és elindultunk a Fabric-be. Apropó Gizi, a sofőr azt üzeni annak aki navigálta, hogy left=left, right=right :) :)
Egy röpke félórás bankautómatázás után el is értük a célunkat. Ekkor vette észre Bazsi hogy van nálunk egy-két cider úgyhogy azt el kell fogyasztanunk mielőtt bemegyünk (úgyis elvennék a bejáratnál). Feljebb mentünk egy sarokkal a bejárattól és kortyolgattuk a fagyos hidegben a megintcsak hideg szájderünket (nekem kb 2 korty ment és az is belémfagyott :))
Az est egyik fénypontja volt (persze csak miután már otthon befejeztem a készülődést if you know what I mean:P), hogy Szilvi személyes varázsának köszönhetően a köszönéses és útbaigazításos rutin beszélgetés után továbbra is velünk maradt egy kb 50-es keletnémet hölgy. A Fabric-ben.. 50-es... keletnémet... na jó ezt csak a hangulatfokozásért írtam így, amúgy jófej volt. Rázta ezerrel, tapadtak rá a pasik szóval volt ott energia, kellemeset csalódtam. :) Kár hogy nem hallgattam Szabira már rég boldog ébredésről számolnék most be :D
Na akkor a buliról: bemegyünk persze hogy minden 12 font + 1 font darabonként a ruhatár (2 kesztyűd van 2 font alapon...:)), de ezt már megszoktuk, többet is költöttünk a Londoni éjszakák során.
Óriási a hely képzelem milyen brutális tömegek lehetnek egy-egy nagyszabású bulin.
Most egy teljesen átlagos szombat esti Fabric-et láttunk. Nem néztünk utána hogy végül is milyen zene lesz, amit tudtam hogy house, elektro stb (szóval nem drum&bass).
Bementünk a tömegbe asszimilálódni, felvettük a ritmust, aztán Bazsival elmentünk egy sörért. Nem volt Corona, de volt valami hasonló egész jó lötty (1200Ft körül mozog a 3dl... nem para, asszonyra és sörre korlátlanul...na jó az elsőre nem..), és visszamentünk táncolni.
Negyed óra után én úgy félig belejöttem, a Szabi mimikáját megfigyelve úgy 0.5%-ban, a Bazsi ekkor még úgy félig-meddig-nem annyira (de utána persze 130%), a Szilvi egy igazi gumimaci és energizer nyúl sarja szerintem, a Milos-Zoli páros meg igazi összeillő party-párt alkotva nyomták :)
Kimentünk cigizni, ami általában két dologra jó: 1: megismerni a helyet; magyarul megtalálni a wc-t, és 2: -5°c egy szál ingben való elviselése, ami az igazi másnapossághoz elengedhetetlen tüdőhörgés és/vagy megfázás elsajátítását segíti elő.
Jó, volt egy aranyos része azért ennek, amikor 3 szöszi lány teljesen idegen nyelven kezdett el "beszélni hozzánk". Ez a nyelv valami igazán más... Azt hiszem (remélem nem tévedek sokat) eeez egy hamisítatlan hisztérikai sikoltó dialektus volt.
Azért találtak meg minket mert az egyik szőke lány magyar volt - nem mellékesen a szülinapos ünnepelt eme trióban - és észrevette, hogy magyarul beszélünk (ekkor mindig hálát adok az Úrnak hogy a Bazsi épp nem akkor lő el valami szalonképes sztorit az anyagcseréjéről, vagy a Szabi nem kezdi el úriember módjára elemezni és dícsérni őket), mire a társai odahúzták őt hozzánk és a már korábban konstatált dialektusban (egy kis angollal vegyítve) rá akartak minket venni arra, hogy énekeljük a lánynak magyarul a boldog szülinapot c. dalt :) hát nem tündéri?! :)
A lány könyörgött, hogy nem kell köszöni már hallotta aznap minden nyelven, de a társai tovább "kértek" minket. Végül is nem lett belőle semmi, Szabi mondta nekik hogy majd bent találkozunk, szóval nem énekeltünk a hisztérikai lányoknak. :)
-Visszamentünk a tömegbe
és ráhangolódtunk az ütemre.-
Húúú ez a zseniálisan rímmelő mondat egy 4FClub-os dalba simán illik nem?! :)
Bazsi ekkor már elérte a kívánt fordulatszámot ahogy láttam, Szabi még mindig nem-nem, én meg úgy háááát..
Szerintem elég gáz volt a muzsika. Két dj volt a szorítóban ami jelen esetben szakmai szemmel elég szarul sült el, mivel 2 külön stílust szerettek volna játszani. Az egyik pörgősebb ritmusokat tett fel és láthatóan rá is pörgött (ezt a pult mögül fel-feltűnő pompomos sapkájának mozgásából állapítottam meg), a másik meg folyton igazi deep és minimal house-t kevert rá, ami szerintem félig-meddig józanul érthető, hogy miért húzott le minden 4. percben.
Szóval szóltam Szabinak (aki már tapasztalt volt és járt a másik teremben), hogy menjünk át oda. Azt mondta, hogy ott tök ugyanezt hallom, csak lassabban. Na mondom...galambom...
Azért átbattyogtunk a másik terembe és eltotyogtunk egy darabig, majd visszatértünk a nagyterembe Bazsiékhoz az értékes körútból (Szabi ismét talált egy fontot a földön).
Láttam, hogy Zoliék és Bazsi meg a kis gumimaci is nagyon rápörögtek a ritmusra, Szilvi a túlnyomást korrigálva (mint egy vonat) egy-egy WOOOHOOOO-t is elengedett :)
Miután tisztán láttuk a Szabival hogy ez nem fog menni nekünk így bejelentettük a Bazsinak hogy lelépünk. Nem tetszett neki (nekem se tetszett volna), de ez van. Köszöntünk a többieknek is (Szilvi édes volt "pedig találtam neked két lányt is", és a háta mögé mutatott a két igen dekoratív ázsiai -mi más- hölgyre) de aztán elindultunk kifelé. Egy keveset sorban álltunk de ebben nincs semmi érdekes, inkább jöjjön az est -még a boldog befejezésnél is vakítóbb- fénypontja. :D
Kimegyünk "Szabo"-val és a barátságos pakisztáni fickók útbaigazítanak hogy merre menjünk a buszmegállóhoz. Jópofán arról viccelődtünk biztos azért küldtek egy kis utca felé, mert megnőtt a keleten a máj és vese kereslet... :)
Megtaláltuk a buszmegállót és kb 5 percen belül jött is a busz.
Annyira jó volt leülni, melegben, csak arra tudtam gondolni hogy hazamegyünk és alszom vagy délután 2-ig.
Úgy a 6. megállónál Isten tudja hogy juttott eszembe, de rájöttem hogy a kulcsom a csajok lakásán van a táskámban. Minden előzetes nélkül egyszercsak szegény Szabi kapta a hidegzuhanyt.. "Szabi...van nálad kulcs?" "Nincs, miért nálad sincs?" ...............................bááááááááázzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz......
Na akkor leszállni gyorsan átgondolni mi legyen. Szabi előállt az ötlettel, hogy ő visszamegy a kulcsért a Bazsihoz a Fabric-be én addig várjak ott ahol vagyok hogy ne kerüljön még többe. Bementem egy kebaboshoz hogy melegben legyek, aztán gondoltam hogy jófej leszek Szabi önfeláldozásáért veszek neki vacsorát.
Kb fél 4 kor kiraktak a büféből mert zárni készültek, úgyhogy a buszmegállóban vártam. Szabi hív:
"Na Robikám van egy jó hírem meg egy rossz. Melyikkel kezdjem?"
" A rosszal. "
"A Bazsinál sincs kulcs..."
"...................." egy hang se jött ki a torkomon, pedig annyi mindent mondtam volna egyszerre, szerintem más is érzett már így :)
Aztán még Szabi hozzátette, hogy jól van akkor a jó hír már nem is annyira érdekes, hogy sikerült megtalálnia a Bazsit :) Furán viccesnek találtam ezt a mondatát de ez szerintem már az agysejtek elhalása és a gondolkodás leegyszerűsödésének eredménye volt.
Megbeszéltük hogy várok ott amíg kimegy a megállóba aztán kitaláljuk hogy menjünk meg hova.
Hívott is pár percen belül. Gondolkodtunk sokat, hogy meg hova meg mivel kell menni hogy legyen kulcsunk, ekkor már kb fél 5 volt. Megdumáltuk hogy az a legjobb ha visszamegyek és a városközpontból valahogy csak eljutunk a célunkhoz.
Visszamentem és addigra már nem is érdekelt, csak hogy együk már meg a két kebabot meg a jó kis sültkrumplit mert éhes voltam. Leálltunk az egyik sarkon ahol egy jó kis áramelosztódoboz tetejét asztalként alkalmazva "megvacsoráztunk" (reggel 4:30kor:))
Kitaláltuk lassan hogy mindenképp a kulcs felé kell haladni (legalább is nekem, mert Szabi reggel 7re ment dolgozni) így Holborn felé kell mennünk. Egyszerű volt, egy busz vitt oda. Ez a része már könnyebben ment Holborn-nál jött a busz ami házhoz visz szóval csak szaladtunk egyet utána és irányban voltunk. Elaludtunk mind a ketten, de sikerült leszállni a jó megállónál.
Szegény Gizit felébresztettük (nem hiszem hogy örült) amiért ezúton is még egyszer elnézésed kérem! :(
A party vége az lett hogy a többiek a buliból addigra hazaértek (még mindig csillogott a szemük a party hevétől - nekem meg a könnyem csorgott annyira utáltam magam - )és megbeszéltük mi hogy volt.
Én ahogy ledobtam magam a kanapéra 2 órával később abban a pózban keltem. Szabi sehol, mindenki alszik, hát én is visszaaludtam még pár órára.
Hát ennyi volt a nagy kalandunk a szombat este. :) Azt hiszem jól leírtam az én szemszögemből. :) oooltári buli vooolt :D
Na de félretéve az én szerencsétlenségem, azért azt láttam hogy Milosék nagyon jól szórakoztak, Bazsi még délután 1-2 körül is bulihévvel hívott fel, szóval örülök hogy jól sikerült a buli, hisz a szülinaposoknak kellett jólérezniük magukat! :)
Még egyszer: Boldog Szülinapot Szilvi és Gizi :D :D
Szóval folyt köv buli után :)
...na eljött a folytatás ideje.
Vasárnap, 15:05 van és ráébredtem hogy nekem kell beszámolnom az eseményekről mert az én érzéseim a legmélyebbek ezzel kapcsolatban, bár Szabi az imént számolt be arról, hogy támadta és erőszakolta meg 4 afroangliai a buszon, szóval lehet hogy azok mélyebb érzések lesznek :D kíváncsian várjuk a beszámolód tesó :D hehe
Szóval:
Január 9-e van a Szilvi szülinapja utáni nap és a Gizi szülinapja előtti. Dolgoztam (najó ez túlzás de minek mondjam?!) és Bazsival már többször diskuráltunk róla telefonon, hogy mi lesz este. Többször mondtam neki, hogy ha egyedül megyek haza vagy nem megyünk be a városba akkor inkább el se indulok, mert nagyon fáradt voltam (bármely hihetetlen is a semmittevés bizonyítottan a legfárasztóbb dolog) és nem volt kedvem utazással tölteni az estém.
Nos, megbeszéltük hogy mindenképp megyünk be a városba, még egy kis rendelést is kaptam, milyen piákat vigyek a partyra, így már nem aggódtam... pia, meg partyhely, ez nem lehet rossz mindenképp megyek.
Hát (-al nem kezdünk mondatot gyerekek) elég nehezen indultam el a melóhelyemről mert a váltásom épp csak 20 percet késett meg hosszan beszélt hozzám egy teljesen értelmetlen dologról (Ádi barátom nevezte el jól ezt a szituációt: "fingfűrészelésnek":)) és végre elindulhattam haza 19:25.
Megérkeztem Leytonba, ami nem egyszerű a hétvégén mert az egyik metróvonalon folyton dolgoznak (szerintem senki nem tudja mit csak kell a túlórapénz karácsony után is), így körbe kell menni a másik vonalakon.
20:00 megérkeztem haza. A kis nepáli kollégák itt kolbászoltak a konyhában így mialatt lecsekkoltam amit le kell (Szabikám, Bazsikám gondolom ti most nevettek) eldöntöttem hogy majd később eszem.
Elindultam zuhanyozni ami megintcsak 10 perc késéssel sikerült, mert Chomo vagy Lungma stoppolták a fürdőt, így ez se jött össze időben.
Kb 21 hundred óra lehetett mikor már zuhanyoztam és megint csak azon gondolkodtam hogy olyan jó itt, meleg van végre, fáradt vagyok, ágy is van... miért ne aludjak egy nagyot? (persze csak a megérdemelt internet-órák után :D)
De 2 ünnepelt is van így az nem járja hogy pont én ne legyek ott. :)
Többször hívtak a többiek hogy hol vagyok már, és a végén már mondtam nekik, hogy BOLDOGAN befejezem a készülődést ha végre nem hívnak 5 percenként :D :D :D
Szóval elindultam 21:50 körül. Beugrottam az Asda-ba ami amúgy 22:00-ig volt nyitva...ki tudja miért?!
Siettem loholtam stb szerencsére odafelé minden jött időben kb 40 perc alatt ott voltam.
Az ajtót Bazsi nyitotta nagykabátban. Ennek láttán kicsit felforrt a jeges agyvizem, mert azt hittem, hogy már megyünk is. Ez azt jelentette volna, hogy kb annyit utazunk onnan, amennyinek a negyedét kellett volna otthonról. Nem beszélve a vásárlásom feleslegessé válásáról és hogy egy korty alkohol sem volt még bennem.
Szerencsére csak cigizni volt így csak morogtam egy kicsit a méreg-flash-ek miatt de hamar jókedvem lett (azt félretéve hogy nagyon fáradt voltam).
Megismerkedtem Melindával (Milos) és Zolival (Zoli:)). Nagyon jófej egy páros és nagy buliarcok is úgyhogy remélem később még találkozunk és jobban sikerül nekem is a party! + végre ehettem ihattam egy kicsit, meg dumálhattam a többiekkel (amit nagyon reméltem hogy nem kések le).
Kb 1 óra múlva hívtunk egy taxit (köszönjük Gizi) és elindultunk a Fabric-be. Apropó Gizi, a sofőr azt üzeni annak aki navigálta, hogy left=left, right=right :) :)
Egy röpke félórás bankautómatázás után el is értük a célunkat. Ekkor vette észre Bazsi hogy van nálunk egy-két cider úgyhogy azt el kell fogyasztanunk mielőtt bemegyünk (úgyis elvennék a bejáratnál). Feljebb mentünk egy sarokkal a bejárattól és kortyolgattuk a fagyos hidegben a megintcsak hideg szájderünket (nekem kb 2 korty ment és az is belémfagyott :))
Az est egyik fénypontja volt (persze csak miután már otthon befejeztem a készülődést if you know what I mean:P), hogy Szilvi személyes varázsának köszönhetően a köszönéses és útbaigazításos rutin beszélgetés után továbbra is velünk maradt egy kb 50-es keletnémet hölgy. A Fabric-ben.. 50-es... keletnémet... na jó ezt csak a hangulatfokozásért írtam így, amúgy jófej volt. Rázta ezerrel, tapadtak rá a pasik szóval volt ott energia, kellemeset csalódtam. :) Kár hogy nem hallgattam Szabira már rég boldog ébredésről számolnék most be :D
Na akkor a buliról: bemegyünk persze hogy minden 12 font + 1 font darabonként a ruhatár (2 kesztyűd van 2 font alapon...:)), de ezt már megszoktuk, többet is költöttünk a Londoni éjszakák során.
Óriási a hely képzelem milyen brutális tömegek lehetnek egy-egy nagyszabású bulin.
Most egy teljesen átlagos szombat esti Fabric-et láttunk. Nem néztünk utána hogy végül is milyen zene lesz, amit tudtam hogy house, elektro stb (szóval nem drum&bass).
Bementünk a tömegbe asszimilálódni, felvettük a ritmust, aztán Bazsival elmentünk egy sörért. Nem volt Corona, de volt valami hasonló egész jó lötty (1200Ft körül mozog a 3dl... nem para, asszonyra és sörre korlátlanul...na jó az elsőre nem..), és visszamentünk táncolni.
Negyed óra után én úgy félig belejöttem, a Szabi mimikáját megfigyelve úgy 0.5%-ban, a Bazsi ekkor még úgy félig-meddig-nem annyira (de utána persze 130%), a Szilvi egy igazi gumimaci és energizer nyúl sarja szerintem, a Milos-Zoli páros meg igazi összeillő party-párt alkotva nyomták :)
Kimentünk cigizni, ami általában két dologra jó: 1: megismerni a helyet; magyarul megtalálni a wc-t, és 2: -5°c egy szál ingben való elviselése, ami az igazi másnapossághoz elengedhetetlen tüdőhörgés és/vagy megfázás elsajátítását segíti elő.
Jó, volt egy aranyos része azért ennek, amikor 3 szöszi lány teljesen idegen nyelven kezdett el "beszélni hozzánk". Ez a nyelv valami igazán más... Azt hiszem (remélem nem tévedek sokat) eeez egy hamisítatlan hisztérikai sikoltó dialektus volt.
Azért találtak meg minket mert az egyik szőke lány magyar volt - nem mellékesen a szülinapos ünnepelt eme trióban - és észrevette, hogy magyarul beszélünk (ekkor mindig hálát adok az Úrnak hogy a Bazsi épp nem akkor lő el valami szalonképes sztorit az anyagcseréjéről, vagy a Szabi nem kezdi el úriember módjára elemezni és dícsérni őket), mire a társai odahúzták őt hozzánk és a már korábban konstatált dialektusban (egy kis angollal vegyítve) rá akartak minket venni arra, hogy énekeljük a lánynak magyarul a boldog szülinapot c. dalt :) hát nem tündéri?! :)
A lány könyörgött, hogy nem kell köszöni már hallotta aznap minden nyelven, de a társai tovább "kértek" minket. Végül is nem lett belőle semmi, Szabi mondta nekik hogy majd bent találkozunk, szóval nem énekeltünk a hisztérikai lányoknak. :)
-Visszamentünk a tömegbe
és ráhangolódtunk az ütemre.-
Húúú ez a zseniálisan rímmelő mondat egy 4FClub-os dalba simán illik nem?! :)
Bazsi ekkor már elérte a kívánt fordulatszámot ahogy láttam, Szabi még mindig nem-nem, én meg úgy háááát..
Szerintem elég gáz volt a muzsika. Két dj volt a szorítóban ami jelen esetben szakmai szemmel elég szarul sült el, mivel 2 külön stílust szerettek volna játszani. Az egyik pörgősebb ritmusokat tett fel és láthatóan rá is pörgött (ezt a pult mögül fel-feltűnő pompomos sapkájának mozgásából állapítottam meg), a másik meg folyton igazi deep és minimal house-t kevert rá, ami szerintem félig-meddig józanul érthető, hogy miért húzott le minden 4. percben.
Szóval szóltam Szabinak (aki már tapasztalt volt és járt a másik teremben), hogy menjünk át oda. Azt mondta, hogy ott tök ugyanezt hallom, csak lassabban. Na mondom...galambom...
Azért átbattyogtunk a másik terembe és eltotyogtunk egy darabig, majd visszatértünk a nagyterembe Bazsiékhoz az értékes körútból (Szabi ismét talált egy fontot a földön).
Láttam, hogy Zoliék és Bazsi meg a kis gumimaci is nagyon rápörögtek a ritmusra, Szilvi a túlnyomást korrigálva (mint egy vonat) egy-egy WOOOHOOOO-t is elengedett :)
Miután tisztán láttuk a Szabival hogy ez nem fog menni nekünk így bejelentettük a Bazsinak hogy lelépünk. Nem tetszett neki (nekem se tetszett volna), de ez van. Köszöntünk a többieknek is (Szilvi édes volt "pedig találtam neked két lányt is", és a háta mögé mutatott a két igen dekoratív ázsiai -mi más- hölgyre) de aztán elindultunk kifelé. Egy keveset sorban álltunk de ebben nincs semmi érdekes, inkább jöjjön az est -még a boldog befejezésnél is vakítóbb- fénypontja. :D
Kimegyünk "Szabo"-val és a barátságos pakisztáni fickók útbaigazítanak hogy merre menjünk a buszmegállóhoz. Jópofán arról viccelődtünk biztos azért küldtek egy kis utca felé, mert megnőtt a keleten a máj és vese kereslet... :)
Megtaláltuk a buszmegállót és kb 5 percen belül jött is a busz.
Annyira jó volt leülni, melegben, csak arra tudtam gondolni hogy hazamegyünk és alszom vagy délután 2-ig.
Úgy a 6. megállónál Isten tudja hogy juttott eszembe, de rájöttem hogy a kulcsom a csajok lakásán van a táskámban. Minden előzetes nélkül egyszercsak szegény Szabi kapta a hidegzuhanyt.. "Szabi...van nálad kulcs?" "Nincs, miért nálad sincs?" ...............................bááááááááázzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz......
Na akkor leszállni gyorsan átgondolni mi legyen. Szabi előállt az ötlettel, hogy ő visszamegy a kulcsért a Bazsihoz a Fabric-be én addig várjak ott ahol vagyok hogy ne kerüljön még többe. Bementem egy kebaboshoz hogy melegben legyek, aztán gondoltam hogy jófej leszek Szabi önfeláldozásáért veszek neki vacsorát.
Kb fél 4 kor kiraktak a büféből mert zárni készültek, úgyhogy a buszmegállóban vártam. Szabi hív:
"Na Robikám van egy jó hírem meg egy rossz. Melyikkel kezdjem?"
" A rosszal. "
"A Bazsinál sincs kulcs..."
"...................." egy hang se jött ki a torkomon, pedig annyi mindent mondtam volna egyszerre, szerintem más is érzett már így :)
Aztán még Szabi hozzátette, hogy jól van akkor a jó hír már nem is annyira érdekes, hogy sikerült megtalálnia a Bazsit :) Furán viccesnek találtam ezt a mondatát de ez szerintem már az agysejtek elhalása és a gondolkodás leegyszerűsödésének eredménye volt.
Megbeszéltük hogy várok ott amíg kimegy a megállóba aztán kitaláljuk hogy menjünk meg hova.
Hívott is pár percen belül. Gondolkodtunk sokat, hogy meg hova meg mivel kell menni hogy legyen kulcsunk, ekkor már kb fél 5 volt. Megdumáltuk hogy az a legjobb ha visszamegyek és a városközpontból valahogy csak eljutunk a célunkhoz.
Visszamentem és addigra már nem is érdekelt, csak hogy együk már meg a két kebabot meg a jó kis sültkrumplit mert éhes voltam. Leálltunk az egyik sarkon ahol egy jó kis áramelosztódoboz tetejét asztalként alkalmazva "megvacsoráztunk" (reggel 4:30kor:))
Kitaláltuk lassan hogy mindenképp a kulcs felé kell haladni (legalább is nekem, mert Szabi reggel 7re ment dolgozni) így Holborn felé kell mennünk. Egyszerű volt, egy busz vitt oda. Ez a része már könnyebben ment Holborn-nál jött a busz ami házhoz visz szóval csak szaladtunk egyet utána és irányban voltunk. Elaludtunk mind a ketten, de sikerült leszállni a jó megállónál.
Szegény Gizit felébresztettük (nem hiszem hogy örült) amiért ezúton is még egyszer elnézésed kérem! :(
A party vége az lett hogy a többiek a buliból addigra hazaértek (még mindig csillogott a szemük a party hevétől - nekem meg a könnyem csorgott annyira utáltam magam - )és megbeszéltük mi hogy volt.
Én ahogy ledobtam magam a kanapéra 2 órával később abban a pózban keltem. Szabi sehol, mindenki alszik, hát én is visszaaludtam még pár órára.
Hát ennyi volt a nagy kalandunk a szombat este. :) Azt hiszem jól leírtam az én szemszögemből. :) oooltári buli vooolt :D
Na de félretéve az én szerencsétlenségem, azért azt láttam hogy Milosék nagyon jól szórakoztak, Bazsi még délután 1-2 körül is bulihévvel hívott fel, szóval örülök hogy jól sikerült a buli, hisz a szülinaposoknak kellett jólérezniük magukat! :)
Még egyszer: Boldog Szülinapot Szilvi és Gizi :D :D
Wednesday, 6 January 2010
Januári hétköznapok
Január 5-e, este 11.30. Már egy ideje ülünk a konyhában, ahol időnként egy aranyos kisegér szalad át lábaink között vagy a falon végigbattyog egy csótány. Ahogy szinte minden nap, épp tartjuk a kapcsolatot a külvilággal a fantasztikus internet segítségével, illetve bújjuk a végre ismét ömlő állásajánlatokat. A hó szakad egy ideje óriási pelyhekben, de mindketten kissé szontyolodva csak nyomkodjuk a billentyűzetet. Azért sikerült rávenni Robit és kimentünk egy kis sétára. Frenetikus volt. A nyár kimaradt, se meleggel, se fürdési lehetőséggel nem találkoztam, de végre legalább az igazi téli hangulattal szemezhettem egy ideig. Csodás volt. Mint a kisgyerekek, élveztük, ahogy ropog a hó a talpunk alatt, csúszkáltunk, dobáltunk hógolyókat és természetesen készítettük a képeket! Akaratlanul is mosolyogtunk, ami igen jól esett, végre picit ismét kiláttunk egy ablakon az amúgy mostanság nem túl sok jövőt sejtető homályosságból.
Sajna Szabinak eléggé kivan mindene a Caffé Nero-val, aminek lehet sejteni az okát. Tudjuk, hogy ügyes és gyors, de ezt túlzottan nem bizonyíthatja, mert minden szart vele csináltatnak. Robi se érzi, hogy elérte karrierje csúcspontját azzal, hogy parkolóőr. Egy ideig bírta, de láthatólag mostanság már idegei nem engedik viselni ezt a melót. Van pár kellemetlen híre otthonról, a „thaiföldi kapcsolat” sem mondható épp virágzónak és ez az itteni dobozba zártság, mely nála szinte szó szerint értendő a parkolóbódé miatt, bizony elkedvetleníti az embert. Nekem csak annyi a probléma, hogy ismét örülnék, ha már egy olyan melóm lenne, mint Edinburgh-ban, pedig gyűlöltem. De már az is valami lenne. Úgy látszik itt se sokat érek a diplomákkal és a marketinges-rendezvényes tapasztalattal…
Ehhez jött, hogy tegnap (jan. 5.) elindultunk pár munkaközvetítő ügynökséghez azzal a céllal, hogy végre ne csupán mi keresgéljünk állást, majd ők tuti segítenek, hiszen Londonban ez a módja. Igenis mindhárman képzettek vagyunk (vagy legalábbis képzettebbek attól, amit most csinálunk – főleg én). Hát, háromból egybe jutottunk be, kettőnél különböző regisztráció és kétéves UK-tartózkodás nélkül felejtős a helyzet. A harmadiknál pedig elhadarta egy csaj, hogy kit, mit kell felhívni, de ő bizony nem tud segíteni, majd próbált minél hamarabb kitessékelni bennünket az irodából és visszaülni netezni. Ez volt a pillanat, mikor fejleszegve ráeszméltünk sokadszor, hogy bármilyen feketének, indiainak több esélye van nálunk és hogy aznapra elég volt a csalódásból.
Elmentünk hát a Science Museum-ba, ami igazán megfogó volt, de előtte a szokásos olcsó KFC-menüt (4.79 font) betoltuk, ami legalább laktató és ismét isteni volt, már amit a gyorskaja kategórián belül értelmezni lehet. Két csirkecomb, egy fincsi szenya, „sült kumpi”, babos szósz és üccsi. A múzeumban a legtöbb anyag tapasztalati, úgyhogy mindent lehetett próbálgatni. Mondanom se kell, hogy többnyire Szabira vártunk, aki amúgy már nem először volt itt. :) Űrhajók, rakéták, repülők, autók, fizikai kísérletek, ááá… Mindenhonnan löktük félre az 5-6 éveseket és próbáltuk amit csak lehetett! Robit és Szabit majdnem beszippantotta egy hajtómű, illetve el akarták lopni az IFA prototípusát, én meg csodáltam a V2 (faukettes) rakétát, melyről sosem tudtam, hogy ennyire óriási, így nem csoda, hogy egykor rettegett tőle Európa - hiszen 1 tonnányi robbanóanyagot szállított.
Ezután Szabi hazatért Gerard’s Cross-ba, Robi Leyton-ba, én pedig összefutottam Hajnival, aki két napja jött vissza magyarországi pihijéről és átadott egy szeretetcsomagot, melyet szüleim küldtek. Míg hazaértem, meg se mertem lesni mit tartalmaz és jól tettem. Kipakoltam mindent az ágyra és ámultam. Legszívesebben belefetrengtem volna, ahogy filmekben a pénzbe szokás. Képzeljétek el fél év hiány után a következőket óriási mennyiségben: kolbász (igazi magyaros, omlós), nagymamám féle sajtos és lekváros süti, egy fél kör Trappista sajt (csak aki itt él, az tudja, micsoda kincs ez miután hozzászokunk a cheddar-hoz), mákos és diós bejgli, pálinka, fűszerek… Ja és Hajniéktól egy nagy adag disznótoros, amit majd valami ünnepre teszünk félre, úgyhogy most a mélyhűtőbe került. Robi szeme is felcsillant, ahogy folyamatosan hordtam be a „falatokat” a konyhába. Persze gigáig tömtük magunkat, ami már kellett. Eltelt pár óra és ekkor kezdett el esni a hó is, melynek séta lett a vége.
Tehát láthatjátok, hogy itt bármi megtörténhet! Megint szar kezdés után három jó élmény (múzeum, étek, hóesésben korzó) is ért bennünket. Valahogy csak elleszünk. Már csupán a srácoknak kell munkát váltani, illetve nekem találni egyet! :)
Hajózási Múzeum
Január 3-án elsétáltunk Gizivel Greenwich-be, mert múltkor a hajózási múzeum zárva volt, tehát be kellett pótolni. A nagy öröm: ez is ingyenes volt. Kb. 3 órát simán el lehet tölteni, van látnivaló bőven. Bármilyen furcsa, főként hajó, hajózási eszközök, vízi kereskedelem és különböző földrészek felfedezése a téma. Kivételesen nem is fosom tovább a szót, néhány kép illusztrál helyettem. Ami még megemlítendő, az a múltkori (Greenwich-) képekhez képest a Temze állása úgy 5 méterrel feljebb volt…
Sunday, 3 January 2010
3...2...1... 2010
10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 WÁÁÁOOOOOUUUUIIIIIÁÁÁ HAPPY NEW YEEAAAR!! BÚÚÚÉÉÉKKK!!! FELIZ ANO NUEVOOO ARRIIIBAAA :) stb hangzottak el mikor éjfélt ütött az óra London egyik legismertebb terén, a Trafalgar Square-en, ahol természetesen a LEBASZ is képviseltette magát méghozzá elég komolyan, mivel teljes létszámban kint voltunk. Mondjuk Bazsi hiányzott úgy 1 órán át az elnökségből mert pisilnie kellett és kb 11345 emberen kellett átverekednie magát ahhoz hogy eljusson az illemhelységbe. Erről majd talán ő részletesebben, bár nekünk minden pillanatról és csöppről is beszámolt amint visszaért. De talán kezdjem előről:
Egész karácsony alatt dolgoztam és még 2 napot a kollégámtól is átvállaltam a héten, de 31-én volt egy csodás szabadnapom. Vásárláson kívül kb semmit nem csináltunk aznap, csak vártuk az estét. Aztán mikor eljött az idő szép lassan elkészültünk és elindultunk a városba. Szabika szegény dolgozott egész nap... ráadásul mint később elmesélte nem tartozott a legjobbak közé.
Bazsival bementünk a Soho square-re mert a "csajok" ott dolgoznak, és közel van a trafalgar meg bármi más amit érdemes lehet megnézni, szóval ott vártuk be Szabit.
Letelepedtünk az egyik sarkon (mivel a teret lezárták :() és bontottunk egy cidert. Természetesen 2 perc nem telt el 2 rendőr arra sétált és kezdtünk parázni vajon beszólnak -e amiért közterületen iszunk. De szerencsére nem volt gáz, gondolom a szilveszterre való tekintettel engedékenyebbek voltak.
Megérkezett Szabcsi is aztán elindultunk a trafalgar felé mert a csajok még dolgoztak.
Sok érdekes dolgot láttunk már az utcákon, de most valami nagyon nagyon komolyat vettünk észre, mégpedig egy igazi MELEG "MOTROT" :P haha a kép mellékelve.
Sétáltunk tovább és egyre nagyobb tömegekbe sétáltunk be, mire odaértünk a térre.
Rendőrök élő beléptető-kapurendszert alkotva ellenőrizték az embereket és engedték be a tömeget a Trafalgar térre. Kb 10-re ott voltunk de már le is volt zárva a BigBen felé vezető út és a part mert tele volt és gondolom biztonsági szempontokból nem mehetett arra több ember. Így mi is ottragadtunk a téren, de nem volt így rossz különben Bazsi bepisilt volna, nem érezhettük volna a fűszagot 1 órán keresztül a mellettünk álló 4 sráctól, és sose találkoztam volna a titokzatos idegen kiscsajjal, akibe azóta is szerelmes vagyok! :P szerintem jól néztünk ki együtt (kép mellékelve szintén)
Na szóval hogy a lényegre térjek... kb telefonáltunk végig (legalább is a Bazsi tuti, nálam nem volt laptop hogy a facebookon frissítsem a történéseket, Szabi meg bárhol tudja használni a "játékát" if you know what i mean :)) és ittuk a cidereket meg éjfél közeledtével előjött a bubis bor is (a pezsgő drága) :)
Kb 10 perc volt éjfélig mikor elkezdődött a "show". A nagy kivetítőn egy egész dekoratív hölgy konferálta az eseményeket a partról. Ezt egy 8,5 perces összefoglaló követte mely az elmúlt évtized nagy pillanatait mutatta sport, művészet, politika és a királyi családi élet témákban.
Még 1 perc kommentár aztán fél perc visszaszámlálás amit kb 100 ezer ember ordított.... HAPPY NEW YEAR minden nyelven füttyök, piák, ölelések, pillantások... jó érzés volt. Kicsit mintha megállna az idő és mikor egymásra nézünk jóbarátok mintha mindenki egyszerre gondolna vissza az elmúlt év (vagy évek) legjobb pillanataira. Szinte láttam a Bazsi és Szabi szemében az előugró kis képeket :) Ilyenkor pár percre mindenki aki ilyen szituációban van egy olyan világba kerül (egyfajta transz ^^) ahol semmi nem számít. Se politika, se korábbi sérelmek, se gyász... csak az emlékek, és a jövőre vonatkozó jókívánságok, sok nevetés, pia, szóval minden ami jó :) ...najó ennyit a nyálról...
Ezután is nagyon komoly érzések lettek urrá rajtam. Konkrétan halálfélelem, pánikroham stb.
Az óriási tömeg egyszerre indult el hazafelé és kb minden 4. ember más irányba ment volna így kb beragadt a térre a százezres tömeg és senki se előre se hátra. Faltól falig, korláttól monumentumig 0 cm távra egymástól. Nem tudom ki élt már meg ilyet de először poén hogy felemeled a lábaid és nem esel el, aztán később ijesztő :) Kb fél órát közlekedtünk heringek módjára aztán sikerült elérni a tér tetejét nagy nehezen, és elindulni. Ezután már csak egy nagy rohanás volt az első wc-ig (élet-halál kérdés volt már)...természetesen hova máshova ha nem egy melegbárba... és utána búcsú és mentünk haza Szabikámmal :)
BÚÉK volt 3 óra alvással és másnap 12 órás műszakkal fűszerezve.
Ezúton is szeretnék minden kedves ismerősnek, netán ismeretlen látogatónak Békés, Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánni!!!
R
Monday, 28 December 2009
December 26.: ismét Greenwech
Újfent későn keltünk (Robit kivéve). Terv a már említett park és obszervatórium volt, hiszen aznap is kellett valamit csinálnunk, ha már Szabi nem dolgozott, nekem még mindig nem volt / nincs munkám és az a személy, akivel leginkább lettem volna, illetve akivel Szabi is lett volna (két külön személy) épp Magyarországon tartózkodott. Szóval megint maradtunk egymásnak, de sebaj, mindig kihozzuk belőle a legjobbat! Már céltudatosan lőttük be a Greenwich Park-ot, így hozzávetőleg fél óra alatt odaértünk és meneteltünk fel a GMT (Greenwich Mean Time) otthonához, ahonnan az időszámítás „indul” (zónaidő számítás alapja) és a csillagvizsgáló közepén megy át földünk nulladik hosszúsági köre. Még az épületet is kettészelték, hogy a tény jobban áthassa az embert.
Jópofa az egész, tényleg olyatén, mintha egy fontos, valamit igazán jelentő helyszínen lennénk és ahogy a vonalat átléphetjük - mely a két irányba megtehető első lépés - mintha dimenziókapun ugrálnánk át. Nem mellékesen elég kellemes a kilátás innen fentről, bár mivel ecseteltem, hogy ez London szinte „kieső” keleti vége, a közvetlen háttérben található múzeumon túl, csak az általunk kis New York-nak becézett Canary Wharf, illetve még a mi oldalunkon (a Temze déli partján) az O2 (ótú) stadion lelhető. Lenézve a csillagvizsgálótól, mely megélt néhány esztendőt, kissé túl modern szembeköpést érzek, de megtörölve a szemem, igazából elviselgető, sőt nem is olyan rossz, csak hozzá kell szokni ehhez az egyveleghez. Ide gyertek el, megéri a látvány és ingyen van!!!
Hazafelé tévedésből ugyan, de egy földalatti átjáróba tévedtünk, melyről azt hittem, hogy lerövidíti utunkat hazafelé. Csodáltam, hogy az 1903-ban épült "Tunnel"-t miként áshatták annk idején a föld alá ennyire a Temze közelében. Szabi állította, hogy mi a Temze alatt haladunk át éppen, de ezt teljes mértékben kizártnak tartottam. Mintha szűk metróalagútban sétáltunk volna. Izgi volt hol is jövünk majd a felszínre. És tényleg! Felértünk a hosszas lépcsősoron, megfordultunk és a Temze északi oldalára értünk. Szabinak volt igaza!!! Én picit csalódtam, hogy még messzebb kerültünk otthonunktól, de a látvány ismét fennséges volt, úgyhogy kattogott a gép rendesen és persze nem bántuk a kis vargabetűt, mely maximum 20 perc kiesést jelentett.
Egy kis plusz az uccsó képen: kiderül, hogy Londonban is ismernek már, sőt szobrot is kaptam egy háznak a falán (az óra tetején)!
Persze remélem láttátok a piros kabátos srácot, aki félelmetes arckifejezéssel és testbeszéddel ugorja át magasan a 0. fokot! Még mindig nem fogták el.
Ja és e napon készült a híres banános sorozat is, melynek csak két publikus képét helyezhettem fel a blogra - egyelőre...
December 25.: Greenwich
Szegény Robi ment dolgozni reggel 7-től este 7-ig. Ráadásul akár hiszitek, akár nem, Londonban ilyenkor (de több vonalon egészen 29-éig) nincs megoldva a közlekedés. Több metróvonal helyén – jó esetben – pótló buszok járnak, de ezek vagy jönnek vagy nem. Robi ezt jól meg is szívta, első nap taxiznia kellett, azóta meg simán másfél óra a bejutása, ami amúgy kb. 20 perc.
Szóval gondolhatjátok Szabival hogy sajnáltuk, mikor fél 11 tájban felkeltünk. :)
Bőséges reggeli, Bazsi féle cigi-kávé, Szabi féle hörgés-rengeteg, kis időhúzás, majd indultunk, hogy lemozogjuk a nagy kajálásokat. Elindultunk Deptford-ból (ahol a lányok laknak) a Temze mentén keleti irányba és mindent fényképeztünk, ami utunkba került. Olyasmi részeken kell keresztül sétálni, mint Kőbánya vagy Miskolc csodás ipari negyedei, de azokkal szemben mégis megvan a hangulata, főként, hogy több száz évesnél is idősebb móló, kikötő-maradék díszíti a partot. Szerencsénkre a nap tűzött, mégha hideg is volt, így ismét élveztük az élet apró örömeit. Kb. másfél óra alatt Greenwich-hez értünk. Ez még csak a városrész, nem a híres hegyen álló csillagvizsgáló. Varázslatos kis környék ez. Nem is érteni hogy kerül abba a környezetbe, ahol egymás után sorakoznak a gyárak, hajók, lerobbant vasszerkezetek. Mindez még inkább segít, hogy kis gyöngyszemként emelkedjen ki Greenwich a csúnyaságban.
Itt található a tengerészeti múzeum (National Maritime Museum), tengerészeti egyetem (The Old Royal Naval College), a Cutty Sark hajó, az elbűvölő Greenwich Park, benne a Royal Observatory-val. Utóbbi kettőről viszont a következő cikkben számolok csak be, hogy csigázzam a kedélyeket...
Apropó. A kis utcák között egy titkos katonai gyárra bukkantunk. A környékbelieket megkérdezve tudtuk meg, hogy egy különleges gépezetet készítenek egy jó ideje, melyről senki nem tudhat, de annyit rendszeresen hallanak a tudósoktól, hogy „Adam”. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy hamarosan kész Ádám 2.0! (Akinek ez nem mond semmit, olvassa el az HMS Belfast cikk utolsó bekezdését!) Utolsó képen sikerült feltűnésmentesen lekapnunk a kék kaput, melyen remélhetőleg kifér, és minden igényt kielégít majd a legújabb Ádám!
Szóval gondolhatjátok Szabival hogy sajnáltuk, mikor fél 11 tájban felkeltünk. :)
Bőséges reggeli, Bazsi féle cigi-kávé, Szabi féle hörgés-rengeteg, kis időhúzás, majd indultunk, hogy lemozogjuk a nagy kajálásokat. Elindultunk Deptford-ból (ahol a lányok laknak) a Temze mentén keleti irányba és mindent fényképeztünk, ami utunkba került. Olyasmi részeken kell keresztül sétálni, mint Kőbánya vagy Miskolc csodás ipari negyedei, de azokkal szemben mégis megvan a hangulata, főként, hogy több száz évesnél is idősebb móló, kikötő-maradék díszíti a partot. Szerencsénkre a nap tűzött, mégha hideg is volt, így ismét élveztük az élet apró örömeit. Kb. másfél óra alatt Greenwich-hez értünk. Ez még csak a városrész, nem a híres hegyen álló csillagvizsgáló. Varázslatos kis környék ez. Nem is érteni hogy kerül abba a környezetbe, ahol egymás után sorakoznak a gyárak, hajók, lerobbant vasszerkezetek. Mindez még inkább segít, hogy kis gyöngyszemként emelkedjen ki Greenwich a csúnyaságban.
Itt található a tengerészeti múzeum (National Maritime Museum), tengerészeti egyetem (The Old Royal Naval College), a Cutty Sark hajó, az elbűvölő Greenwich Park, benne a Royal Observatory-val. Utóbbi kettőről viszont a következő cikkben számolok csak be, hogy csigázzam a kedélyeket...
Apropó. A kis utcák között egy titkos katonai gyárra bukkantunk. A környékbelieket megkérdezve tudtuk meg, hogy egy különleges gépezetet készítenek egy jó ideje, melyről senki nem tudhat, de annyit rendszeresen hallanak a tudósoktól, hogy „Adam”. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy hamarosan kész Ádám 2.0! (Akinek ez nem mond semmit, olvassa el az HMS Belfast cikk utolsó bekezdését!) Utolsó képen sikerült feltűnésmentesen lekapnunk a kék kaput, melyen remélhetőleg kifér, és minden igényt kielégít majd a legújabb Ádám!
Subscribe to:
Posts (Atom)