2009. január 23. 16 óra 20 perc.
Épp elindulok Hajnitól egy emlékezetes Cikó-kutyasétáltatás után a Tufnell Park megállóhoz. Ahogy a metróállomást közelítem, látom, hogy az egész körbe van kordonszalagozva már a felszínen, néháy rendőr állja körül, szóval bazz (mondom magamban) már megint nem lesz egyszerű. Mint írtam korábban, gyakran áll le egy-egy metróvonal, de akkor a város egy része meghal. Most tanúja voltam minden percnek. Tényleg így van. Én meg majdnem vele haltam... idegileg.
"Napok óta számítunk terrordámadásra, bárhol, bármelyik pillanatban megtörténhet London közigazgatási határain belül" - futott át az agyamon a hír, bár nem tudtam, hogy jól emlékeztem-e vagy csupán a túl sok alvás következtében képzelgek - már megint. Két szaltóval oda is teleportáltam magam a közelben lévő 134-es buszhoz, melyről láttam, hogy ugyanúgy Camden Town-hoz megy, nekem fasza az is, csak pár megálló és talizom Szilvivel. Na persze... Felszállt utánam még néhány ember, ajtók csukódnak, busz indul, majd satufék! Rendőrök lepik el az utcákat tizesével. A kereszteződésben, ahol az autókat nem engedték áthaladni, szempillantás alatt egy hexaédert képeztek, persze ismét szalagot alkalmazva, testtel hülyén nézett volna ki. A sofőr szólt "This bus terminates here... for a while..." tehát mindenki leszállt. Fentről iszonyű dörgést hallottam, majd mint egy amerikai akciófilmben, előttem pár méterre leszállt egy helikopter a kereszteződés közepébe. Egy jelzőlámpa kicsit megsérült, dehát ennyi belefér. Mentőhelikopter volt, vártam, hogy kiugranak belőle és rohannak le a metróba valakikhez akik felrobbantak, beestek a szerelvény alá, de semmi. Se véres húscafat, se hullák, se radioaktivitás. Nyugodtan letették a gépet és vártak. Gondoltam bejelentést kaptak készülődő valamiről (támadás, bombariadó), de nem derült ki mi az. Lehet, hogy legközelebb nem petárdázom a metróalagutakban, a South Park-ból úgyis jobb ötletet kaptam: Red Rocket! (Akinek kell, az érti.)
Ettől kezdve se gyalogos, se autós-motoros-biciklis forgalom nem volt, a környező üzleteket bezáratták és mindenkinek ott kellett maradnia, ahol volt. Idővel elindulhattam a belváros irányába gyalog. Kellemes. Olyan, mintha elsétálhatnál a Nagyvárad tértől a Deák térig... Az útba eső metróállomások zár alatt voltak szintén. Ma leltem rá mi történt, sajna nem túl vidám. Ha valakit érdekel, bővebben:
http://www.camdennewjournal.com/news/2010/jan/woman-hit-train-dies-despite-dramatic-rescue-bid-tufnell-park
2 comments:
Ezekért a képekért jó kis pénzt lehet kapni, ha az ember azonnal elküldi valami hírügynökségnek. :)
Amúgy a linkelt hírtől valami durvábbat vártam, min. pár szószos fotót.
egyszerű... kis ok, nagy lehetőség: hadgyakorlat volt - kár, h igazi megmurdelttel :((
C.
Post a Comment