Azért vannak a jó barátok...

Ezt a bejegyzést a barátok emlékére írom.

A kevés jelenlegire és a sok egykorira gondolva.

Több ismerőstől hallottam annak idején, miután elhúztak Magyarországról, hogy igen megcsappant a barátok száma. Úgy gondoltam ez velem soha nem eshet meg, hiszen rengeteg szoros barátságom köttetett az életem folyamán. És mégis, valahogy elfelejtik az embert. Az első hónapban még úgy gondolja a disszidáns, hogy csak egy kis időnek kell eltelnie. Ő hív ismerősöket, igyekszik ápolni a kapcsolatokat, mindenkinek ajánlgatja, hogy jöjjön látogatóba, biztosít helyet. Aztán kezd a töke is tele lenni, majd kurva szarul esik neki, hogy mindenki fosik rá. 4-5 hónap után, ha van akkora szerencséje, hogy olyan csapat veszi kint körül, mint engem, kicsit túlteszi magát az egészen, de azért mindig egy tüske marad a szívében.

Londonban együtt sírunk és nevetünk, Robi és Szabi is olyan, mintha tesóim lennének és tudjuk, hogy egymásra számíthatunk, Szilvire, illeve a legszűkebben vett családra. Kb. ennyi.

Amióta kijöttem az Egyesült Királyságba, szüleimen kívül három ember hívott fel Magyarországról: Szabi, Robi és Szilvi. Senki más 8 hónap alatt.

Amúgy az ő telefonjukat sem látom gyakran csörögni és szerintem őket is hanyagolják, pedig ők sem egyedül otthon ülő srácok voltak. Úgy vélem ezt a már lecsillapodott sértettséget az egész LEBASZ nevében írhatom, de ha majd a többiek ellenzik állításom és panaszkodnak, helyreigazítást teszek közzé. Mindenesetre már voltak sztorik, hogy milyen nagy barátságok futottak zátonyra és ha hazalátogat vagy visszatér a kivándorló sem erősítheti vissza ezeket. Szomorú.

Robi ezért lett Facebook- és chatfüggő, úgy gondolja, hogy a megmaradtakkal kell minden időt tölteni a világháló segítségével, de félő, hogy a virtuális világ hamarosan beszippantja. Szabi ettől nem tud továbblépni a kávécsapolástól, ami eléggé tiporja a kis lelkét, mert senkinek nem felel meg igazán. Én meg csak öngyilkos-depressziós hangulatba kerülök időnként a dologtól, ami lehet sejteni milyen végeredménnyel kecsegtet... De egy poztív hatása volt ennek is azon kívül, hogy mind melegek lettünk! :) Csak még nem fejtettem meg, hogy mi...

Ez a felindulás nem szól annak a kevés számú barátomnak akikkel legalább néha e-mail-ben kommunikálok, nagyon is jól esik, hogy ők időnként érdeklődnek. A fájdalom a további haverok morzsolódása miatt van, melyet sokan jósoltak, csak nekem hihetetlennek hangzott. Sebaj, ennek is el kellett jönnie, valaki így akarta. Aki megmarad, reméhetőleg soha nem lesz oly semleges, mint a most eltűnők.

És lesz hely újak kialakítására.
"Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship."