Úgy néz ki, minden rendben lesz átmenetileg.
A GBK-ben persze kapásból át akartak cseszni, mert miután megegyeztünk, hogy csak péntek-vasárnap dolgozom, a jövő heti beosztást a kezemhez véve pillantottam meg, hogy minden hétköznapra beírtak néhány órára. Fasza. Ismét átvágtak, ahogy Edinburgh-ban is. Mindig érj rá, de amúgy csak kevés órát tudsz dolgozni. Kicsit elszontyolodtam, de egy kis bátorítás és feltüzelés után másnap megmondtam a frankót, hiszen mit veszthetek, már két hónapot lehúztam munka nélkül. Vagy dolgozom, ahogy megbeszéltük, vagy abban az esetben hagyom ott a másik munkát (Lucas), ha minimum heti 45-50 órát adnak dolgozni - hogy a pénz ezzel ne csökkenjen, sőt. Reméltem, hogy nem utóbbi mellett törnek lándzsát és így is lett. Azt hittem elküldenek a francba, de ehelyett annyit mondtak, OK, tiszteltjük, hogy ezt így megmondtad. Sőt, még miattam bevezetik a 12-15 óráig tartó műszakot is, mely időszakot azokon a napokon is tudok csinálni, amikor gyerekre vigyázok.
Már lehúztam négy napot és egész jó, a skóciainál jobb. Van pár lengyel (de az hol nincs), két litván, két elefántcsont parti. Csak a manager angol! :) Mindenki rendes, gyors, vidám, heti pár napban nem lesz ezzel gond. Sőt, már szóba került, hogy hamarosan kell egy supervisor. Wow, álmaim netovábbja lenne...
Dőlni fog a lé! És nem is fogok belehalni a munkába, lesz idő utazni! Mi kell még? Ja persze, lakás. De legalább már esély van rá, hogy hamarosan lesz és mozdulunk innen, mert gyűlni fog a tőke!
2 comments:
Hajrá, Bazsi!
E
Köszi!
Bazsi
Post a Comment