London és a hócipő

Visszatért Londonba az ősz, esik az eső, fúj a szél és hűvös van. Bazsi Photoshop oktatófilmet néz, Robi alszik, én pedig 30 perc múlva indulok dolgozni, juhé!

Megpróbáltak maradásra bírni, mármint a munkahelyemen. Viszonylag csábító fizetésemelést helyeztek kilátásba csak maradjak még legalább az év végéig és végezzem el az Assistant Manageri tanfolyamot. Némi beszélgetés után abban maradtunk, hogy fizuemelés lesz és maradok amíg jól esik. Igazából nem esik jól.

Ez a vendéglátás hosszútávon felemészti az embert és bevallom, nem vagyok hozzá elég kemény. Londonban meg főleg nem. Unom, hogy egész álló nap papagájként ugyanazokat a kérdéseket teszem fel mindenkinek, amihez képest már a mosogatás és a szarkaparás is felüdülésként hat. Unom, hogy a vendégek nagy része nem vesz emberszámba mert csak egy szaros keleti európai (többnyire lengyel) bevándorlót látnak bennem, igaz én sem tartom sokra ezeket az öltönybe bújtatott életúnt faszkalapokat, akik a héjában főtt krumplit vajjal kulináris orgazmusként élik meg. Barmok! Unom, hogy képtelenek elpakolni maguk után, vagy legalább nem összekenni mindent egy kis csésze kávéval. Unom, hogy azt gondolják, hogy egy közepes kávé megvásárlásával többek nálam. Unom, hogy nincsenek szabad hétvégéim, hogy 5kor kelek, hogy beérjek reggel és hogy fél 12-re érek haza. Unom, hogy a lányok átnéznek rajtam a buzik viszont pofátlanul stírölnek. Unom ezt az egészet amit "nyugat"-nak hívnak, mert egy kalap szart sem ér! Vagy csak nem vagyok hozzá elég érett? :)