Már napközben jó hangulatom volt. Bár enyhe fejzúgással ébredtem, hiszen a Szimplából hazaérve 3 tájban feküdtem le és 9-kor már keltem. Nem zavart, teljes mértékben eluralkodott rajtam a karácsony, sok év után először. Kaják készítésében segédkeztem, óriási menü alakult. Végül a listában voltak a következő finomságok: tatár beafsteak, halászlé, vadas zsemlegombóccal, ludaskása, töltött káposzta, beigli, lekváros süti, sajtos süti.
Minden jól ment egy ideig, míg nem érkezett egy-két rokon és jött a jó kis magyar panaszkultúra ezerszirmú virágának tépkedése és asztalra dobálása... Ez is szar, az is szar, ez így már nem is karácsony... Elhiszem, hogy mindenkinek van gondja, de ilyenkor én annyira próbálom átformálni a dolgokat és ha van is bennem bármi rossz, behúzni előtte a függönyt, aztán majd előszedem, ha nem cseszem el annak láttatásával más kedvét. Hát itt nem így történt, de mint tudjuk, ilyenkor gyógyír az alkohol... Azon belül is mi más, mint a pálinka. Jól basszunk be, karácsonyi vacsora alatt akadjon össze a nyelvünk ahogy beszélünk, majd aludjunk el az asztalnál. Hagyjuk hogy szinte bevigyenek egy ágyba 6 tájban és aludjunk este 9-ig.
Ezalatt nekünk megvolt minden meghitt és idilli, mely kellhet egy karácsonyhoz. Valaki átaludta az egészet... Nagymamámat és két rokont hazavittem és bár eleinte nem akartam menni, szaladtam át Gerihez, hogy egymás társaságával csillapítsuk a családi ünneplés szépségeit. Hipp-hopp ott termett Isu és Gabesz is, így szánalmasan bár de büszkén, négyen töltöttük barátok a szentestét, tompítva magunkat fincsi bikavérrel és pálinkával. Itt már mindegy volt, egy szigetre menekültünk.
Töltöttem volna máshol és mással... Tudod kivel!
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment