Esték Londonban

Sokat mászkálunk, sétálunk a városban és szerencsére többnyire a gép is kattog rendesen. Most bővebb leírás nélkül pár vizuális bombát szeretnék az arcotokba robbantani. Csocsesz!

HMS Belfast

Múlt hét szombaton, mielőtt kitaláltuk volna, hogy Pete Tong buliba megyünk este, ismét a kultúra volt előtérben. A Temzén állomásozó és méltán híres HMS Belfast II. világháborús hadihajót lestük meg Szabival. Asszem úgy 10 font körül volt a beugró, de ezesetben azt mondom megérte, bár sajnos a végét kicsit kapkodva tudtuk csak átrágni, mert zártak és kikergettek minket, hiába próbáltunk mindig egy másik szinten elrejtőzni, úgy magyarosan... Ha már fizettünk, megnézzük bazeg!

Kértünk és kaptunk audioguide-ot, de annyira unalmas volt, hogy a kb 20 állomásból a negyedik után hanyagoltuk. Ahogy Szabival kizárólag ketten kezdtük el felfedezni, baromi érdekes lett a hajó. Ha nem figyelem, hogy háborúban szolgált, tiszta luxus. Óriási konyha, melyben naponta 1000 emberre sütöttek-főztek. (Szakmai szemmel meg is vitattuk, hogy itt aztán kellhetett mosogatni rendesen.) Fogorvos, sebészet, zuhanyzók, vécék, asztalosműhely... Kisbolt olyan aprósággal, melyeket bármikor megkíván egy épp lábát vesztett, megsüketült, félszemű katona: Diet Coke, Kit Kat, Heinz babkonzerv. A legtöbb termet bábukkal illusztrálták, ami azon kívül, hogy rendkívül életszerűvé tette a közeget, fantasztikus lehetőséget nyújtott Szabinak és nekem beteges fotók készítéséhez. Végre egy nagy élmény ismét és ahogy a skót mondaná: Gű veljű fo mani!

Egy problémám volt csupán. Túl meleg nem volt sehol, a sapimat ezért végig a fejemen hagytam, melynek elől shield-je is van. Ez azt eredményezte, hogy számtalan átjárónál, lépcsőnél, létránál sikerült a fejemet olyan erővel a vasszerkezethez vágni, hogy az ötödik után kicsit rosszul lettem és szédültem. Egy hete voltunk ott, de még mindig tapintható a fejbúbomon egy-két pukli. Egyszer élünk, Londonban mindennek megvan az ára!

Jaj, majd elfelejtettem, ezt főként Geri, Cz. Dani és Isu értékelné. Megtaláltuk "Ádám" prototípusát: Adam001. Ez a gigantikus öklözőgép, melynek egy óra kell, hogy a megfelelő sebességre felpörögjön és természetesen a nagyobb hatékonyság érdekében dízellel megy. Itt még nem igazán tudhatták, hogy is kényelmes a használata. Kialakításából arra mertünk következtetni, hogy a padló igen síkos lehetett vagy valamire tették az embereket, akik magukat gyertyába állították az "aktus" előtt. Kellett, hogy legyen egy ún. segítő, aki az erre vállalkozókat tologatta ebben a fura pózban Ádám alá, aki megadta mindenkinek a magáét. A képen jól látható a deréktámasz, illetve az épp leszerelt öklőzőfej helye. (Utolsó kép: Szabi támaszkodik Ádámra.)

Tower Bridge

Sikerült bővíteni a listát, melyet turistaként a "londoni"-nak látnia kell. Elsőként szeretnék pár szót blogra vetni a híres híd főszereplésével.

Magán a hídon bárki átmehet gyalog, autóval vagy busszal, nagyon hangulatos. Ajánlom, hogy aki késztető vágyat érez a felső összekötőre való felhágáshoz, csupán az haladjon tovább. Óriási csalódás volt ugyanis, legalábbis nekünk. Fejenként 7 font és annyi, hogy az első toronyba felmegy az ember, átsétál a kettesbe, majd újra az elsőbe a másik folyosón át. Mi abban a téveszmében másztunk fel a hosszas lépcsőn Robival, hogy micsoda érzés lesz olyan magasban a Tower Bridge-ről lenézni és látni a várost, tapintani az erős szelet, s szinte érezni ahogy hömpölyög a Temze odalenn. Ehhez képest a két folyosó üvegezett, fűtött, zárt egység volt, melyből le nem lehetett látni, oldalt szép volt a "táj", de vadabbra számítottunk. Gondoltuk majd meztelen végigszaladunk korbáccsal csapkodva egymást, de ez melegben annyira nem tréfás, nem is akkora kihívás, így az is elmaradt...

A folyosókra pedig annyira nem tudtak mit kitalálni "töltőanyag"-nak, hogy az első pár méter után, ami érdekes is volt (milyen anyagokat használtak az építéshez, mikor, mennyi ideig tartott, hány ember dolgozott vagy halt meg) olyan rendkívül a híd történelméhez szorosan kapcsolódó érdekességekről kukkanthattunk meg tablókat, mint hogy milyen halak és madarak élnek a Temze mentén, illetve, hogy hol vannak még a világban különleges hidak. Ez kissé felcseszte a fejemet, de ez van, legalább a látvány szép és az időjárás is velünk van, süt a nap!!!

Ezután át lehet menni a híd déli lábához, ahol megtekinthettük a tornyok belsejében eredetileg használt gőzgép-rendszer mását. Ez az ami már a 19. században emelte és visszaeresztette a híd közlekedésre szolgáló részét, ha jött egy nagyobb hajó, ami nem fért el alatta. Ez érdekes volt, de jobb lett volna, ha igazából láthatja az ember a valódit és mondjuk működés közben. Kicsit jobban kellene tudnom London kialakulásának történetét, de amúgy poén, hogy a Tower Bridge-től mindkét irányba a következő két híd is elég alacsony, tehát az oké, hogy ez alatt a híd alatt átfértek a hajók, de hogy innen hogy tovább, vagy eddig hogy, az számomra rejtély! :)

Pete Tongos videó + kép

És amit mindketten kihagytatok! Buli előtt és után képek! :) - Bazsi




Amit Szabi kihagyott :)

Skóciába gyüttem

Szóval ott folytatom, ahol abbahagytam.
Tehát kb kedd éjfélre lettünk kész a lakásból való költözéssel és minden egyébbel. Anyum tök aranyos volt összepakolt nekem egy táskányi cuccot (ez később annyira nem jött be mert mindenféle általam nem kedvelt ruhadarab is benne volt amit sose hordok, azok meg amiket szeretek természetesen nem), illetve még gyorsan hambiztam egyet Zolival a határúton, hogy gyors búcsút vegyünk. (még jól felcukkoltam a csaját hogy megint magammal viszem mint 2005-ben ! hehehe)
Pár óra alvás után kb reggel 5-kor faterral zúztunk ki a reptérre (életemben másodszor) hogy aztán egyedül nekivágjak az ismeretlennek :)
Fura hogy mennyire egyszerűen ment minden, mintha mindig ezt csináltam volna. Egy kicsit rosszul éreztem magam hogy otthon hagytam mindenkit és valakitől még el se tudtam köszönni rendesen, de mivel már megérkeztem Glasgowba és hirtelen felpörgött az minden, ott volt egy másik érzés is ami átsegített a depresszión, a kíváncsiság.
Egy darab papírom volt (nem is túl pontos) arról, hogyan jussak oda a hotelhez, ezt követve kb 3-4 órámba telt hogy eljussak a semmi közepére.
Poén volt mikor megérkeztem a listám utolsó jelzett pontjához és körbenéztem hogy hol is van a hotel, rájöttem hogy az még messzebb van. Felhívtam a telefonszámot ami a szerződésemen volt, és mondták, hogy jó jó tudják hol vagyok, mindjárt küldik a taxit értem.
Abból a kis városkából még kb 15 percnyi kocsikázás volt. A hotel egy nemzeti park közepén van gyönyörű terület és egyben félelmetes is. Közvilágítás sincs. Hip-hopp a semmi közepén és pár évtizeddel visszább találtam magam. Kezdve ott, hogy a szálláson délután négytől nem volt melegvíz... :) térerő nuku, a következő falu negyed órára... király. Mégis mikor bementem a hotelbe úgy éreztem, hogy jól van megszokom minden tuti lesz, tanulok, keresek egy kis pénzt, aztán megyek haza.
Egy lengyel srác várt mondván hogy ő lesz a szobatársam, nagyon jó srác csak kicsit flúgos ahogy később megismertem. Beültünk vacsizni az étterembe és akkor jött az első koppanó. Beszélgetünk, kajálunk (aznap először), majd egy szőke csinibaba állt meg mellettem és mondja "szia te vagy a magyar srác?" ... hejjj mondom ez nem is lehet igaz. De mivel még nem tudtam mi a szitu kicsit örültem is neki mondván hogy legalább egy valakivel az anyanyelvemen tudok beszélni. De nem telt el 5 perc és jött a másik szőke pincérlány is, természetesen magyar.
Aztán másnapra kiderült, hogy a 24 dolgozóból 12 magyar a hotelben. KIRÁLY!!! :) Nem kicsit lettem ideges, gondolkoztam rajta, hogy felhívom a közvetítőt és átrakatom magam valahova előtte napnál is világosabbá téve, hogy nem akarok magyarok között dolgozni. Aztán szép lassan elmúlt ez a méreg, mivel megismertem mindenkit és nem is volt olyan rossz a hangulat a srácokkal. (nem mintha bármikor máskor másokkal barátságtalan lettem volna)
A konyhán szépen lassan mindent megtanultam (nem volt nehéz mert 5 naponta ismétlődő menű volt) és összekovácsolódott a banda (már amennyire össze lehetett a "management" problémázása miatt).
Dolgoztam, unatkoztam, sokáig nem volt semmi zeném, laptop meg semmi, csak a tv meg a staffhouse előtti jó kis cigizések és beszélgetések. Lehet hogy ha nem így alakul nem leszünk jó barátok Gyulámmal, meg a többiekkel :)
Na ennyit az indulásról, később még írom a folytatást.

Robi - a kezdetek

Hát eljött az idő végre hogy én is írjak a kis blogunkra. A srácok már nagyon szépen leírták az ő indulásukat és hogy milyen frankó bulijaink, kirándulásaink voltak skóciában és immáron londonban is. Most én jövök...

Nekem elég zivataros volt a kezdet, igazából nem jókedvből indultam el. Ezt azóta nem bánom mert nagyon sok szépet és újat láttam, jó embereket ismertem meg és nem utolsó sorban jó kis csajszikkal jöttem össze :)

Az egész úgy kezdődött hogy miután a "nagy" kapcsolatomnak és a "nagy" karrieremnek is vége lett január végén - február elején (ezt nem részletezném), el kellett gondolkodnom hogy mihez is kezdjek magammal.
Nyakamon az albérlettel és egy csomó adóssággal nem nézett ki túl fényesen a dolog.

Mint mindent, az én sérelmeimet is begyógyította az idő (nem is kellett sok hozzá), ebben persze a barátok, nagyon sok alkohol és felejthetetlen éjszakák segítettek, végre tudtam arra koncentrálni hogy valami munkát keressek és reális terveken gondolkozzak.

Próbáltam nézelődni otthoni munkák között de valahogy semmi nem tetszett meg hát a gazdasági válság miatt nem is volt túl sok a lehetőség. (főleg egy ilyen agyoniskolázottnak mint nekem...:))
Gondoltam szétnézek nemzetközi téren hiszen mióta 2005-ben Bristolban voltam Zoli barátommal és Zimmi Mikivel rájöttem hogy nem is olyan rossz az a külföldi élet. Az alatt az egy hónap alatt annyi élményt gyűjtöttem, hogy ez a lehetőség később is mindig bennem motoszkált: jó lenne hosszabb időre külföldre menni.
Felhívtam pár óceánjárós céget, egy meetingre el is mentem megtudni hogy mennyire nem fog ez nekem összejönni, mert egy óceánjáróra kijutni minimum 300ezer + vízumok meg eleve a felvételi és minden... szóval maradtak a munkaközvetítők.
Találtam egy oldalt ahova fel tudtam tölteni a cv-met és pár óra múlva fel is hívtak egy csomó kérdéssel. Kérdezték, hogy hova mennék, és mégis mi a tervem. Mondtam nekik, hogy nekem mind 1, küldjenek el nagyon messzire ahol esetleg van munka is és nem halok éhen.
Következő nap felhívott a lány, hogy mennék -e Manchester-be (vagy talán newcastle-be?) benzinkutasnak? Nem tetszettek a feltételek, főleg hogy kapásból 3-4 magyarral kellett volna együtt laknom.
Mondtam neki, hogy nekem az a célom, hogy teljesen idegen környezetbe kerüljek és hogy ne legyek magyarok között (nyelvtanulás/gyakorlás céljából).
Eltelt megint egy nap és éppen Gábor barátomnál voltam, amikor csörgött a telefon, és egy angliai számot mutat. Csodálkoztam kicsit (meg jól kétségbe is estem) aztán felvettem.
A kinti munkaközvetítő cégtől kerestek akik megkapták az otthoni munkaközvetítőtől a cv-met, és sürgősen kellett nekik egy ember egy skóciai hotelbe szakácsnak. Köpni nyelni nem tudtam, mikor megbeszéltünk mindent és megkérdeztem a csajt, hogy jó és akkor mikorra kéne kimennem? 1 hónapon belül vagy 2 hét? Azt mondta, hogy tegnap előttre. Elmagyaráztam neki a helyzetet, hogy nekem még előtte egy lakást ki kell pakolnom stb és hogy ez idő. Mondta, hogy jó akkor (ez péntek volt) hétfőre legyek kész és a hét közepére kint kell legyek. Úgyhogy 3 nap alatt összerámoltunk és már repültem is az ismeretlenbe! :)
Itt is szeretném megköszönni az összes barátomnak és családomnak a segítséget, mindenki nagyon gyorsan és keményen dolgozott azon a hétvégén. Szerintem anyuék még hetek / hónapokkal később is az én cuccaimat kerülgették otthon, és szegény Ali barátom még mai napig tárol bútorokat! Remélem később viszonozhatom mindenkinek! :)
Folyt köv...

Pete Tong videók

A videók

Életem legjobb bulija - Pete Tong @ Ministry of Sound, London

Szombaton bementem Bazsihoz Londonba egy jót sétálni. Végül a HMS Belfast nevű, II. világháborús kiszolgált hadihajót néztük meg, ami a Tower Bridge-től nem messze horgonyoz a Temzén, de erről majd Bazsi úgyis bővebben beszámol.

Este éppen programot kerestünk magunknak a hátralevő pár órára amikor felvetődött az ötlet, hogy bulizni kellene mennünk. Gyorsan beütöttük a Google-be a keresési feltételeinket: "entry-free parties in London". Mondanom sem kell, hogy nem akadt sok hely, ami volt oda meg mi nem mentünk volna. Maradt hát drága Robi barátunk MixMag elektronikus zenei újságja, mint programajánló (hála neki érte). Éppen sajnálni kezdtük magunkat, hogy Londonban egy helyet sem ismerünk és azt meg pláne nem tudjuk, hogy hol lehet jó a zene az 5-8 fontos beugróért. Ekkor láttuk meg a Ministry of Sound dec 12-i, szombati programját: "Faithless, Pete Tong". A Faithlesst senkinek nem kell bemutatnom és aki látta a 'Nesze neked Pete Tong' c. alap party kultfilmet, annak Pete tevékenységéről is van némi fogalma. A filmben Pete, az ibizai sztár-dj megsüketül, pályája hanyatlásnak indul majd összeszedi magát és ismét visszatér a party paradicsomba. A film drámai, vicces és egyben elgondolkodtató is, és nem mellesleg, baromi jó zenékkel fűszerezett.

Sosem gondoltam volna, hogy hallani fogom ezt az embert, ahogy élőben kever. Nem tudjuk, hogy tényleg megsüketült-e, mint ahogyan azt a filmben láttuk, de az biztos, hogy nála zseniálisabb dj-t még soha nem hallottam! Csak szuperlatívuszokban lehet arról beszélni amit szombat este csinált. Észvesztő bulihangulatot teremtett, az egész LEBASZ az első sorban tombolt, alig bírtunk magunkkal. Olyan volt, mintha csak mi és a minket körülvevő zene létezett volna. Eufórikus állapotba kerültünk, a zene teljesen magával ragadott mindhármunkat. Teljesen leírhatatlan érzéseket keltett bennem, lehetetlen elmagyarázni annak aki nem volt jelen.

Annyira hihetetlenül jó zenét játszott, hogy még a másfél órás késését is feledtette velünk, ill. azt is, hogy aznap nem is volt Faithless. Így aztán fél 4ig roptuk Pete Tong-ra. Utána Timo Maas következett a reggel 7es zárásig. Ez a Timo gyerek viszonylag gyorsan lelohasztotta a kedvünket, 5kor eljöttünk mert elegünk lett a monoton gépzenéjéből. Innen 2,5órás kóválygás következett, míg haza nem értünk fél8-ra.

Vasárnap 12óra körül napsütésre és egy sms-től pittyegő telefonomra keltem, melyből megtudtam, hogy Pesten esni kezdett a hó és hogy szeretnek! :) Pete Tong és egy ilyen sms után csak mosolyogva lehet kelni, úgyhogy gyorsan lefotóztam magamat és a srácokat is.

A hazaút viszontagságait majd Bazsitól... Addig pedig nézegessétek a képeket és a videókat.

A Temzén

Már egy hete itt vagyok. Ennyi inger még talán az életemben nem ért. És ezt minden téren értem és nem csak mert Robi és Szabi gyakran kerül a közelembe! :)

Sikerült egyik nap hajóra szállni Greenwich tájékán, mely a Temzén jött be a belvárosba végigmutatva a legfontosabb látnivalók egy részét. Szerencsére tapasztalt és a várost ismerő túravezetőt, Szilvit is magammal csábítottam e napra. Úgy éreztem magam, mint Velencében. Számos cölöpre épült dolog, többféle jármű vízi közlekedésre kialakítva… A hajó elég gyakran állt meg utasokat cserélve egyszer a folyam egyik, majd a másik oldalán. Ittuk közben a jó kis forró tejes teát, mert azt ilyenkor kell, hisz angolok vagyunk. Olyasmi hangulatot áraszt a folyó, mint a Duna, csak kicsit vadabb. Erősebb sodrású és hullámzású, valamint talán még koszosabb is. Az épületek a Temzéről lesve a legfurább egyveleget alkotják, amit csak el lehet képzelni. A középkori építmények mellett jól megfér a legmodernebb üvegpalota, ezt pedig váltja a rusnya betontömbféleségek sora, melyekben gyönyörködni eddig csak Kőbányán, a Havannán, illetve Miskolcon volt szerencsém. Szerintem a 70-es években valamelyik neves keleti blokkban élő tervező itt is bevethette magát, vagy csak ellopták a „csudaszép” ötletet a londoni építészmérnökök. Előttem is van, ahogy egy kelet-európai körút után megvilágosodva hazatért valamelyikük és úgy gondolta ez majd ide pont jó lesz. Legalább annyira menő, mint a kisfa köré főleg nyaralóknál lecseszett, valamelyest beásott gumiabroncs. Sok értelme nincs, gusztustalan, de legalább mire túl nagy lesz a fa, szétfeszíti az egészet.

Nagyvonalakban Tower Bridge, Millenium Bridge, London Eye, Big Ben, Westminster… A hajóról leszállva kis séta a Trafalgar Square-hez, hogy üdvözölhessem kedves Nelson barátomat. Majd hogy pár plusz pofont kapjak az angol kultúra ezerszirmú megtestesüléséből, Szilvi a „Portémúzeum”-ba invitált, ahol csapkodtattam magam egy ideig, hiszen megjött a szokásos délutáni eső, kint úgyse lett volna most túl kényelmes. Sok érdekes kép volt, de az ott töltött idő se volt szinte semmi, oda is vissza kell még mennem!
Félelmetes mennyi a múzeum. Hál’ Istennek főleg délutánonként az idő is kedvez ahhoz, hogy ha továbbra sincs munkám, elkezdjek párat aprólékosan felfedezni. Egy hét után továbbra is milliónyi látvány, adat és íz vár rám, ez fantasztikus Edinburgh után, ahol pár nap alatt mindent kivégez az ezekre éhes illető. Csak turistaként ennyi nem lett volna semmire elég, gyertek ti is Londonba dolgozni! Vagy csak éldegélni és pénzt költeni, mint én!

Hajni és Cikó

Pár napja találkoztam Hajnival, akit 10 éve ismerek, a kutyáját (Ciklámen) pedig amióta megvan, kb. 6 éve. Ők két esztendeje jöttek ki, így egy ideje nem taliztunk. Kutyaőrületemet, melyet az elmúlt fél évben erősen el kellett szorítanom, végre ismét kiélhetem, sőt már egyedül is vihetem a blökit a Tufnell Parkba kirándulni, ahol nagyokat vadászik mókusokra. Friss levegő, természet, mozgás, állatok…

Hajni mutatta meg Camden Town-t is, mely olyan, mint egy meseország. Képzeljetek el egy óriási bazárnegyedet igényesen kialakítva, ahol mindent meg lehet venni, amire az ember csak gondolni tud és a világ bármely konyhájába belekóstolhat egy-két falattól kezdve a nagy adag tálakig. Én már a nyugat-afrikai és a thai kaján vagyok túl. Amúgy a többségében fura külsejű emberek, az épületek, az Amszterdam-szerűen be- és átfolyó vizek (melyeken hajók is közlekednek) mind olyan érzést keltettek bennem, mintha a Nagy Hal című filmben én lettem volna Ewan McGregor. Asszem fel is ismertek, így nem maradhattam túl sokáig.

Londonba érkezésem

December 1., 17.50, a vonatom, mely 13 órakor indult Edinburgh-ból beérkezik Kings Cross állomásra. Robi már vár. Leírhatatlan erőfeszítés és lökdösődés árán két metróval eljutunk az albérletünkhöz, mely Leyton-ban található.

Ez azért volt rendkívül kellemetlen, mert 7 csomag/bőrönd volt nálam, összesen kb. 100 kilóval, amit nem könnyű mozgatni. Elmentünk kicsit vásárolni, majd Szabi elé be a Gay Hussar-hoz kb. 23.30-ra. Ekkor tudtuk meg kedves Szilvitől, aki szintén ott dolgozik, hogy Londonban 11 után elég nehézkes bármi italozó helyet találni hétközben, ami eléggé elszomorított mindannyiunkat, mert úgy terveztük, hogy aznap kirúgjuk London oldalát. Kárpótlásként Szilvi meghívott mindhármunkat magukhoz (egy másik lánnyal, Gizivel és az ő nyulával, Misivel laknak együtt). Végül hozzávetőleg reggel 4-5-ig pálinkáztunk és boroztunk a hűvös teraszon, nagyon jó volt, mindenki sokat nevetett, már ránk fért. Aztán volt, aki még ezután sem aludt 7-ig, mert volt jobb dolga…

Másnap kora délutánra hazavergődtünk, összekaptuk magunkat és mentünk várost nézni. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy végig szakadt az eső és mire hazaértünk, a cipő, a kabát, a nadrág, de még a póló is átázott. Valószínűleg ez a két nap játszott közre abban, hogy ismételten (immáron az Egyesült Királyságban harmadszor) eszméletlen szarul vagyok, köhögök és lázam van. De itt vagyok!!!

Szabi látogatása Edinburgh-ba

Már nagyon vártam. Rettentő hosszú időnek éreztem a kintlétet és azóta nem sok ismerőssel találkoztam. Ekkor Szabi végre megérkezett Edinburgh-ba egy októberi csütörtökön pár napos látogatásra Londonból. A pár napból két hét lett, de nagyon örültünk neki, hozott egy kis vidám hangulatot túlnyomó részt unalmas, pesszimista napjaimba. Érkezésének napján elmentünk piálni. Mindenki tudja Szabi hogy bírja a piát, úgyhogy képzelhetitek milyen volt a lakást elhagyni 10 óra körül fejenként pár vodka-red bull és néhány bloody mary után. Biztos ami biztos az útra vittünk pár dobozos cider-t, mert az kellett. Szóval elértünk egy pub-ba, ahol ittunk egy-egy sört, ez már elég jó állapotot eredményezett. Megérkezett a két olasz Andrea nevű srác, és a két spanyol csaj, Vera és Iza, akikkel időnként összefutottunk. Pár pia után indultunk a Cabaret Voltaire-be (kabaré volter), ami végig a kedvenc helyem volt. Minden nap volt buli, többnyire ingyenes és keddenként olyan halálos dnb, hogy a rewind eláshatja magát otthon…
Szóval elérkeztünk a bejárat közelébe. Óriási sor volt. Ha először van ott az ember, ez ijesztően hathat, de mi tudtuk, hogy ez hipp-hopp lemegy. Beálltunk a sor végére, majd elmagyaráztuk Szabinak, hogy most kicsit koncentráljon, mert nincs olyan ember, akinek a szemébe nem néznek bele a biztonságiak és nem tesznek fel egy-két kérdést. (Itt ezt tényleg komolyan veszik és érthetően, időnként voltak gondok.) Egy ideig minden rendben volt, de hát ismeritek Szabit, főként becsípve. Persze, hogy elkezdett mindenkivel kommunikálni a sorban körülöttünk. Ez még nem is lett volna gond, csak egy előtte álló srácról kiderült, hogy angol, mire a Szabi keményen elkezdett magyarázni, hogy hát igen, ő is Londonból jött, elkezdte „szabisan” átölelni, megveregetni. Majd épp előre szóltam neki, hogy kicsit fogjon vissza, mert ez kicsit túlzás, homis, meg feltűnő és amúgy is mi jövünk a bejáratnál. Erre elkiabálta magát, hogy „FUCK YOU”, nevetett egyet, majd előre fordult és a biztonsági őr szemébe nézett tőle kb. 30 cm-re. A srác kérdés nélkül annyit mondott, hogy akkor most 20 percet várnia kell, hogy kicsit tisztuljon, talán utána beengedik. Addig persze tököm fog várni, mi bementünk. :) 25 perc után gyanús volt, hogy Szabi még mindig nincs sehol. Kimentünk körbenézni, ahol Szabi valóban látványosan rettentő részegen szinte nyavalygott, hogy nem engedik be. Alsó szemhélyát lehúzva nézett a biztonságiak szemébe és kérdezte tőlük, hogy – Most szerintetek én részeg vagyok? Nem.
Kiderült, hogy a 20 percben ő gyorsan elment még egy pub-ba és nyomott még egy sört… Szóval nem csoda. Így átmentünk egy másik bulihelyre, ahol alig voltak, Szabi egy pillanatra megkomolyodott a bejáratnál, így kicsit tudtunk együtt is partizni. Idővel gondoltuk újfent bepróbáljuk a Cabaret Voltaire-t, de a biztonságiak már messziről röhögtek a Szabin, úgyhogy nem jött össze. Épp elindultunk, hogy leintsünk egy taxit, amikor Szabi a főút mentén eltűnt. Képzeljetek el olyan vécéket, mint amik a körúton is vannak, lépcsőn kell lemenni hozzájuk. A tetejüket elég magas kapuval is zárni lehet és lépcső vezet le az illemhelyre. Hát Szabinak sikerült áthágnia egy ilyen felső kerítését, ezután lement, de a lenti bejárat is zárva volt. Kicsit feljebb jött a lépcsőn és lefelé hugyozott. Ekkor találtam meg, gondoltam mindjárt jön, csak befejezi. Pár perc után még mindig semmi, újra visszamentem. Szabi a lépcső tövében feküdt a saját és valószínűleg mások vizeletében.
Na ez még mindig semmi. Nagy nehezen hazaértünk, ahol Szabi a klotyó előtt térdelt egy ideig, gondolhatjátok miért. Aztán a nagy hörgés és szenvedő hang ismét a helyszínre vonzott. Szabi hányás közben beesett a vécé és a fal közé és be is szorult. Képzelhetitek a másnapját. :)

Szombaton érkezett Robi, akkor is csináltunk valamit, de arra én nem emlékszem. :)