The Caffé Nero Experience - The Roots (gyk: A gyökerek)

2085, Los Angeles

Az operátor tudta, hogy legfeljebb 45-50 másodperce maradt a speciális egység kiérkezéséig és csak remélhette, hogy ez elég lesz az emlékképekbe ágyazott parancssor titkosításához és elküldéséhez. Hiába használt a Fokföldi 7-es számú középiskola, egy Kuala Lumpuri műgyapotszedő kisvállalkozó és egy rio de janeirói madám számítógépén átvezetett 2percenként IP-címet váltó, 512bites titkosítású műholdas Internet kapcsolatot, A Cég emberei még a Hold túloldalán is megtalálták volna. De ezzel most nem volt ideje foglalkozni, mert az emberiség jövője volt a tét. Különben is, a VPTCSE tagjaként a robbanóanyagoktól az Internetes behatoláson át a közelharcig mindenhez értett, így mindent előkészített, amivel még egy kis időt nyerhetett. Épp az utolsó parancssor trójai faló programba ágyazásába kezdett, amikor két koromfekete Chevrolet Suburban fékezett le a ház előtt. „Negyven!”- kezdte el magában a visszaszámlálást.

A járókelők csak annyit láttak, hogy nyolc állig felfegyverzett símaszkos ront be az épületbe. A házba érve párokra oszlottak: egy pár a kapuban maradt és komor tekintettel állták el a bejáratot, egy másik a tetőre indult, a maradék pedig lifttel és gyalog vágott neki az emeletnek.

„Húsz” gondolta „K”, amikor neszt hallott a bejárati ajtónál. Épp tizennyolcnál tartott amikor két gránát zúzta be a mellette lévő ablakot. Önkéntelenül is odanézett. Tüzes lávához hasonlító égető érzés futott végig a retinahártyáján ahogy a félhomályos szobában hirtelen felrobbant a villanógránát. Egy tizedmásodperccel később a dobhártyája vált a hanggránát áldozatává. Az ajtó berobbantását követő katonák beözönlését már nem is hallotta. Valahol tizenöt körül járhatott volna a számolásban, ha nincs ez a kis intermezzó. „Csesszétek meg!” kiáltotta, miközben vérző fülekkel és a bal szemében elfolyt csarnokvízzel feltápászkodott, és maga is meglepődött azon, hogy semmit nem hallott abból, amit mondott. Már csak a pontos hozzáférési kódot és jelszót kellett betáplálnia a rendszerbe. Tudta, hogy bár már a lakásban vannak, még kb. tizenkét másodperce van, a gondos előkészítésnek köszönhetően. A fegyveresek „K” első csapdájára nem számítva egymást libasorban követve rohantak végig az előszobán. Túlzottan lefoglalta őket az Internet jel erőssége, amiből tudták, hogy merre van a célszemély. A lézerborotva az első kommandóst derékban vágta ketté. A második a lendülettől vezérelve megállni már nem tudott, így limbó-pózba ereszkedve térden próbált meg átcsúszni a láthatatlan lézernyaláb alatt. Majdnem sikerült is neki, csupán 15-20cm-ert kellett volna még homorítania, őt az álla hegyétől a fülén és a kisagyán keresztül szelte ketté a halálos sugár. A másik kettő a csapdát kikerülve haladt előre, az egyik ajtónyílásba telepített hangrezonanciás aknára azonban ők sem számítottak. Az apró kis szerkezet halk kattanást követve szökkent a magasba, majd pusztított. Ezt a sunyi kis gyilkológépet még 2015-körül kezdte el fejleszteni az amerikai kormány, amikor valami katonai szakértő egy vesekő zúzásról hazatérve, rögtön az orvosi eszköz katonai alkalmazásán kezdett el gondolkozni. Robbanásakor az akna nagyfrekvenciájú hangsugarakat bocsájt ki 5-10 méteres körzetben, mely az épített környezetet érintetlenül hagyja, a szerves anyagokat viszont elfolyósítja. A két katona vízzel telt lufiként huppant a padlóra, miközben a különböző testnyílásaikon keresztül mindenfelé vér spriccelt.

„Öt!” Számolt tovább a borzasztó kínoktól gyötört K-ügynök, miközben a félig ép jobb szemével még mindig a monitort figyelte. „Kész!” ütötte le az Enter-billentyűt, de sokáíg már nem örülhetett, mert az ablakon berobbanó egyik fickó rövid sorozata a szoba távolabbi falára löttyintette az agyát.

***
Folyt. köv.