Dogonföldi út - Day 1

Végre összejött egy spontán utazás. Reggel kaptam egy telefont és hosszas tépelődés után útra keltünk négyen, magyarok. Ádám az a srác, aki a bicikli-adományt szervezte, de egyéb jótékonysági dolgokkal is (adab.hu) foglalkozik. Ő édesapjával jött. István a rallysokkal érkezett, még mindig nem sikerült eladnia A6-os Audiját, melyet Londonból hozott, ő is ott élt. Pénze már viszont elfogyott, és repjegyre haza is csak autója jelentheti az alapot. Mivel az erre a napra (február 13.) esedékes két vevő is komolytalannak bizonyult, a kiruccanás már garantát volt. Úgy egyeztünk meg, hogy 3-an álljuk az anyagiakat, István meg adja az autóját a következő pár naphoz. Délután ki is jutottunk a koszos Bamakoból. Célunk Dogonföld, egy ősi terület ÉK-re.

Hogy a dogonokat érdekessé tegyem, ők az a nép, akik egy része másik bolygóról (Sirius) származtatja magát. Egyéb hányaduk az ókori Egyiptomba teszi eredetük színhelyét. Ezek alapvetően vicces állítások, ha az ember látja hogyan élnek, mégis igaz, hogy több, az univerzum egyéb részét érintő (főként csillagászati) információt tudtak sok évszázaddal ezelőtt, melyeket az utóbbi 10-20 évben tudtak csak tudományosan alátámasztani a technológia segítségével.

A fővárostól kintebb érve tragikus látvány fogadott. Az első kis faluban pár perccel azelőtt történt baleset. Ez most nem a szokásos kocsizúzás vagy motorral finoman elvágódás. Két autó erősen megtörve és egy robogó roncsokban hevert az úton. A rendőrök, akik mindenhol ott vannak, már irányították a forgalmat mindkét irányból, oldalról kikerülésre biztatva a járműveket. Már készítettem a fényképezőgépet, de lefagytam. Egy maximum 20 éves gyönyörű lány feküdt hanyatt az út közepén, lába jobb oldalra döntve, térdben kb. 100 fokban felhúzva. A szája kissé véres volt, szeme már örökre csukva. Szemöldökét finoman fel-le, fejét nyaktól jobbra-balra még rángatta az ideg. Rémes, fájó érzés töltött el, leírva is ráz a hideg... A gép kifordult a kezemből, eszembe se jutott már használni. Csak eztán pilantottam meg egy másik lányt. Ő az út szélén ült néhány horzsolással. Pár ember próbált kommunikálni vele, de láthatóan olyan sokkot kapott, hogy nem tudom valaha felépül-e belőle. Most élte át (alkalmasint) testvére halálát.
Ennyi itt egy élet. Rohammentő vagy -helikopter nincs. Meg amúgy is, itt valahogy jobban fogadják a halált. Nincs akkora szörnyülködés, fájdalom, ha valaki távozik az élők sorából. Még vannak bőven... A családoknál egyébként pont az Afrikában normális gyakori halandóság miatt alakult ki az a szokás, hogy a lánytestvérek egymás gyermekeinek is gondját viselik. A gyerek ennek köszönhetően úgy nő fel, hogy több nőt is anyjának szólít és tud, s így ha a valódi anyuka meghal, utódját nem éri akkora lelki megpróbáltatás, illetve továbbra is van ki gondját viselje.

Este Mopti előtt szálltunk meg. Annak ellenére, hogy egy általunk elütött (szegény) vadnyuszit is vittünk a tulajnak, jó drágán aludtunk. Annyit szép volt egyébként a környéken látni, hogy áram hiányában erre sok fiatal kijár könyvével a főút lámpáinak tövébe olvasni. Eddig még olvasó embert se láttam Maliban!