Út Afrikába - 4. nap

2011. jan. 19.

Megint 7-kor indultunk, bár én korábban felkeltem, hiszen elfelejtettem óráimat egy órával visszaállítani...

Ködös homályban haladtunk Rabatig. Itt a mauritán nagykövetség volt a cél, ahol vízumainkat intézzük éppen. 9-re már a sorban álltunk, fél 11-re sikerült is leadni mindent. Elméletileg 14 óra után lehet jönni a kész vízumokért, gyakorlatilag ki tudja, ez itt Afrika! (Véres gyémánt: TIA)

A váróidőben a többiek úgy döntenek maradnak a kocsinál pihenni. Bár nekem is tüzesek a szemeim, mégis ki tudja jövök-e még valaha ide. Így hát fényképező, pénz és hajrá a belváros! Hatalmas nyüzsi, mindenki az utcán. Nem is tudom mit dolgozhatnak ezek a csencselésen kívül. Lőttem a képeket rendesen, csak filmekben volt szerencsém látni ezeket a tipikus alaccsonyabb vagy magasabb lapos tetejű házakat, a tetőn teregetett ruhákkal, bóvli cuccokkal, parabolna antennákkal. Egy kihalt kajáldába ültem be. Nehezen elmagyaráztam, hogy a lényeg, hogy valami helyit adjanak, mert csak hamburgert vagy hot-dogot akartak rám sózni. Végül ettem egy tadzsin-t vagy mit, mely agyagtálkában egybefőzött, -sütött bárányhús, hagyma, mogyoró, aszalt szilva, mazsola, kemény tojás fincsi fűszeresen. A konyhába bekísértek és szóltak, hogy mutassak arra a tálra, ami tetszik és megkapom. Lutri volt, nem tudtam pontosan mit kértem, de istenire sikeredett.. Kaptam hozzá friss kenyeret, a végén menta teát. Hmmm. Ja és egy pohár vizet is, úgyhogy remélem hamarosan fosok. J

Franciául és arabul mindenki beszél, még a putri szélén is, ameddig elsétáltam, de az angollal gondban vannak. Egy szót se értenek. Azért persze valahogy minden sikerült.

Már 14.15, Bence a sorban várja a papírjainkat és vízumainkat. Kíváncsi vagyok mi lesz. Addig is levetkőztem pólóra és átvettem a rövidgatyát, hogy a kocsi ablakán át kidugva a meztelen lábam, élvezzem a forró napsütést és a kocsiban szóló zenét szinte félálomban. Van vagy 25 fok! Végre!

Persze nem kaptuk mega vízumot. Negyed 5-ig is eltartott, míg ez fixen kiderült. Nyugodtan közölték, hogy majd holnap 2 óra... Osztottunk, szoroztunk, egyeztettünk a Casablancában már épp leszállt AHU-vezetővel. A döntés: mi is menjünk Humphrey Bogart városába, majd következő nap valaki visszamegy az útlevelekért, kb 200 km oda-vissza.

Így is lett, átmentünk a reptérhez közeli szállodába. Olyan érzés volt újfent zuhanyozni, mintha mannát ittam volna, miközben hableényok simogatják testem, mialatt virágillat hintette be orcimpám. Csodás! Próbáljátok ki, hogy pár napig nem fürödtök, utána még jobb! J Ezután még ettünk is az éttermi részen. Fura volt. Minden olyan, mintha mű lenne. Egy idecsöppentett folt Európából. Kívül mindenhol putrik, kosz, öreg és/vagy összetört kocsik, vagy szamárral húzott szekerek, elpusztult öszvér az út szélén, mi meg néhány napnyi nomád élet után ettől pár méterre élvezzük azt, amit sokan itt még meg sem tapasztaltak életük során. Persze addig nincs is rá feltétlenül igényük! J